10
júl

ÚKTV – Körkép – Holokauszt megemlékezés

Fáklyás felvonulással, koszorúzással emlékeztek a holokauszt áldozataira július 9-én, csütörtökön este a Mártírok útján. 1944-ben júliusában hurcolták el az újpesti zsidókat a haláltáborokba, emiatt a negyedik kerület saját emléknapot tart a koncentrációs tábor áldozatainak tiszteletére.
10
júl

ÚKTV – Körkép – Elindultak a programok az Újpesti Rendezvénytéren

Zene kicsiknek és nagyoknak, nyári tábor a gyerekeknek.
9
júl

ÚKTV – Körkép – Még több bicikliút

Nemcsak a kerület újpesti részén, hanem Káposztásmegyeren is épülhetnek majd új bicikliutak uniós támogatásból. A fővárosi közgyűlés döntése szerint ugyanis a kerület pluszforráshoz jutott, így a már korábban megítélt 300 millió forint helyett 507 millió forintot fordíthat a kerékpáros infrastruktúra fejlesztésére.
7
júl

ÚKTV – Körkép – Újabb véradás Újpesten

Kedd este hatig várták az Ifjúsági Házba azokat, akik vért szerettek volna adni. Erre nagy szüksége volt az egészségügyi intézményeknek, mert – bár Újpesten most is szép számmal érkeztek véradók- általánosságban még most is jóval kevesebb ember ad vért, mint a járvány előtt - mondta el stábunknak a megyei Vöröskereszt véradás szervezője. Kevesebb jelenjen meg
4
júl

ÚKTV – Körkép – Közösségi kondipark Újpesten

Az Óriáshomokozó mellett valósult meg idén egy egyedülálló kezdeményezés: közösségi kondipark épült a lakosság számára. A gépek egyenesen Finnországból érkeztek és bárki, aki elmúlt 16 éves, igénybe veheti azokat.
3
júl

ÚKTV – Körkép – Teljes adás

...
3
júl

ÚKTV – Körkép – Megnyílt az óriáshomokozó!

Nyári üzemmódba kapcsolat Újpest főtere. Megnyílt a már-már „kerületi hagyománynak” számító Óriáshomokozó. A gyerekek napvitorla és pálmafák árnyékában játszhatnak.
3
júl

ÚKTV – Körkép – Kábítószer-ellenes világnap

A kábítószer-ellenes világnap apropóján az Újpesti Rendőség is kitelepült egy napra a Szent István térre, ahol drogprevenciós programokkal, bűnmegelőzési standdal várták a gyerekeket és a felnőtteket egyaránt.
3
júl

Körkép – Váralján táboroztak az újpesti gyerekek

Szó szerint bejárták Tolnát-Baranyát azok, akik idén az újpesti önkormányzat nyári táborába mentek. Szerencsénk volt, azon a napon mehettünk hozzájuk, amikor épp otthon voltak.
2
júl

ÚKTV – Körkép – Július elseje – a magyar egészségügy napja

Mit jelent az orvosi hivatás, miért választja valaki ezt pályát és mit ajánl az évtizedek óta egészségügyben dolgozó tapasztalt szakember a mostani kezdőknek? A Semmelweis-nap, másnéven a magyar egészségügy napja alkalmából a kerület egyik orvosával beszélgettünk.