5
febr

Korrekt – Pesty László (videó)

Véghajrájában az Írdalá-kampány. Összegyűlt a megfelelő mennyiségű szignó a nemzeti régiók védelmében indított aláírásgyűjtő kampányban.
5
febr

Körkép – Teljes adás (videó)

A mai adás tartalmából: - Hétfőn a korlátozások enyhítéséért demonstráltak; a Megyeri Csárdáért is szót emeltek - A tüntetés után megjelent kormányrendelet szerint a vendéglátóipari és turisztikai vállalkozók előre megkapják majd az állami bértámogatást - A vállalkozások is bajban vannak - újpesti vállalkozókat kérdeztünk - Döcögősen indult az idősek oltása Újpesten is, mert nem jött elég oltóanyag - Dicséretben és jutalomban részesítette Budapest rendőrfőkapitánya a Kassai utca egyik lépcsőházában megkéselt rendőrt és járőrtársát - A miniszterelnök azt ígérte: március 15-ig minden 60 év feletti személyt beoltanak - Magyarországon évi 33 ezer ember, Újpest lakosságának a harmada hal meg rákos megbetegedésben - a Magyar Rákellenes Liga elnöke a Mozaikban RENDŐRSÉGI HÍREK: - a Berda József utcában ért véget egy három kerületet is érintő autós üldözés csütörtök délután - Káposztásmegyeren fogták el egy 22 évvel ezelőtti gyilkosság gyanúsítottját - Új módszerekkel próbálkoznak az unokázós csalók - a Városgondnokságnál vehetik át az újpestiek a zöldhulladék-gyűjtő zsákokat szerdánként - Február 6-tól ritkítja esti járatait a BKK - az Újpesti Kulturális Központ meseíró-pályázat eredménye - Nemzetközi elismerést kapott Laczkó-Magyar György újpesti hobbifényképész - Be kell zárni a kegyetlen tartási körülmények közt működő kisállatgyárakat SPORT - Meghalt Vermes Albán, az első magyar olimpiai érmes férfi mellúszó - Visszavonult Berki Krisztián, az UTE olimpiai bajnok tornásza - ÚFC-Fradi: 0-4
3
febr

Helyi Érték – Lehetőség és veszély is az internet (videó)

Amennyi lehetőséget rejt magában az internet, annyi veszélyt is. Varga Brigitta rendőr főtörzszászlós a IV. kerület középiskolásaival személyes kapcsolatot ápol, bármelyik fiatal, akár az éjszaka közepén is segítséget kérhet tőle, aki úgy érzi, veszély leselkedik rá a világhálón. Baracsi Katalin internetjogász közösségi- és médiaprogramjaival segíti a kicsiket és nagyokat, hogy az online tér veszély helyett élményt jelenthessen számukra.
1
febr

Művészbejáró – Galda Levente (videó)

A Dal elődöntőse első televíziós interjúját az Újpest Televíziónak adta! A 2021-es tehetségkutató egyik felfedezettje, Galda Levente és Szekér Gergő dala, az „Eredő” különleges hangzásvilágú szerzemény, amellyel elsősorban a fiatalokra leselkedő veszélyekre kívánják felhívni a figyelmet az alkotók. Az interjúban bemutatjuk a sokoldalú Galda Leventét, aki jelenleg a diplomáciában dolgozik, de alapítója, alelnöke a Magyarországi Nemzetiségek Színházi Társulatának is.
29
jan

Korrekt – Kiss László (videó)

Kik eveznek előre, és kik hátra az önkormányzatok viharba került csónakján? Mennyit bukik a kormányzati megszorításokon a III. kerület? Milyen szilveszteri „ajándékot” kaptak az óbudaiak a kormánytól? Mi volt a legmeglepőbb a 2019. őszi fordulat után? A Korrekt vendége Kiss László, a III. kerület polgármestere volt.
29
jan

Körkép – Teljes adás

...
26
jan

Újpesti Sport – Csisztu Zsuzsa (videó)

Az egykori olimpikon tornász, ismert televíziós, a Magyar Sportújságírók Szövetségének alelnöke volt az Újpesti Sport vendége. Ismerjék meg Csisztu Zsuzsát közelebbről!
25
jan

Művészbejáró – Fricska Táncegyüttes (videó)

A Fricska Táncegyüttes két alapítójával, Papp Gergely Bálinttal és Papp Máté Bencével láthatnak egy jó hangulatú, családias beszélgetést a Művészbejáróban. Mesélnek a néptánc iránti szeretetükről, az új videóklipről és a nemrég indult Ritmus Akadémiáról.
22
jan

Korrekt – Ócsai Lajos (videó)

Ha nem oltatjuk be magunkat, akkor nem szabadulunk a korlátozásoktól és a maszktól - mondta el Korrekt című műsorunkban Ócsai Lajos járványügyi szakértő, aki mindenkit arra kér, hogy amint lehetősége nyílik rá, adassa be magának az oltást.
22
jan

Körkép – Teljes adás (videó)

Benne: - Pénzügyi háború 2021 – hárommilliárdot vesz el a kormány Újpesttől! Nyilatkozik a polgármester és az országgyűlési képviselő is. - A magyar kultúra napját ünnepeljük ma, rendhagyó módon, online. - Újpesti megemlékezés a magyarországi németek elhurcolásának emléknapján, január 19-én. - Félbemaradtak vagy abbamaradtak az oltások az újpesti idősotthonokban. Az Újpest Médiának nyilatkozott a főpolgármester-helyettes. - Megszólalt a karácsonykor megkéselt újpesti rendőr. - Holnap lesznek az írásbeli középiskolai felvételik.