25
aug

Újpesti Sport – Juhász Péter

Ötven éve szolgálja az újpesti labdarúgást az egykori dózsás aranycsapat játékosa, Juhász Péter.
18
aug

Újpesti Sport – Petrányi Imre

Az elmúlt napokban a koronavírus nem kímélte a sportolókat, köztük az újpesti hokisokat és a vízipólósokat sem. Petrányi Imre, a judo szakosztály vezetője, az UTE elnökségi tagja szerint, a jövőben, még fokozottabban kell betartani a szabályokat, mint azt eddig tettük.
27
júl

Újpesti Sport – Borsányi Gábor

Borsányi Gábor újpesti pingpongasztalokon focizott gyerekkorában. Rájött, hogy egy lefelé görbülő asztalon jóval egyszerűbben kivitelezhető ez a játék. Elkészíttette és elnevezte Teqballnak, amely mára a világ minden táján ismert sport lett. Már Újpesten is megjelentek az első köztéri Teqball asztalok.
24
júl

Újpesti Sport – Polyák Attila

Született újpestiként, lokálpatriótaként, a lila-fehérek egykori játékosaként, majd edzőjeként egyetlen más itthoni klubnál sem vállalna munkát Polyák Attila. Az UTE Labdarúgó Akadémia új igazgatója tíz napja tért haza Miamiból, ahol két éven át irányította az egyik helyi egyesület utánpótlásának szakmai munkáját, de már gőzerővel dolgozik. A célja, hogy vezetésével a klub önbizalommal teli, a pályán magabiztos, támadó futballt játszó labdarúgókat neveljen ki.
16
júl

Újpesti Sport – Németh Zsanett

A nemzetközi szövetség döntése értelmében év végén idén rendhagyó módon megtartják a birkózó-világbajnokságot. A sportágban az olimpia évében csak az ötkarikás programban nem szereplő súlycsoportok számára szoktak vb-t tartani, de mivel a tokiói olimpiát jövő nyárra halasztották, így teljes vb-t rendeznek.
10
júl

Újpesti Sport – Felföldi László

Felföldi László, az UTE nehézsúlyú ökölvívója szerint mindig tökéletes formában kell lenni ahhoz, hogy ha elindulnak a versenyek eséllyel tudjon indulni és akkor cél a következő olimpia!
3
júl

Újpesti Sport – Pálinkás András

A kitűnő kapusedző a jelen és a múlt nagy "kapuskáiról" beszél Újpesti Sport adásunkban.
24
jún

Újpesti Sport – Jurácsik Mátyás | Labdarúgás után hegymászás

Jurácsik Mátyás újpesti labdarúgó volt, de most nem a labdarúgásról lesz szó, hanem arról, hogy a kiváló sportoló hegymászónak állt, eljutott a Kilimandzsáróra 5895 méter magas csúcsára, és megy tovább is. Cél a 7 csúcs 7 év alatt.
24
jún

Már nem csak a kólájában találkozik jéggel | Újpesti Sport – Tóth Ivett

Magyarország legjobb műkorcsolyázója, az olimpikon Tóth Ivett volt az Újpesti Sport vendége.
18
jún

Újpesti Sport – Elhunyt Benedek Tibor – utolsó interjú az ÚKTV-n

Benedek Tibor, a ma elhunyt legendás vízilabdázó, többszörös olimpiai bajnok emléke előtt egy 2017. januárjában készített interjúval tisztelgünk, amelyben karrierjének indulásáról, újpesti kötődéséről, sikereiről is beszélt.