1956 – ÚJPESTEN, ÚJPESTIEKKEL TÖRTÉNT

  •  
  •  
  •  

1956. október 23-án egy elnyomott, megtizedelt, megalázott nemzet emelte fel fejét a zsarnokság ellen.
Népünk mindig türelemmel viselte a történelem során olyan sokszor tragikusan rosszra forduló sorsát, bízva a változásban, csendben küzdve a jobb életért, mert a hitét sohasem adta fel. Amikor az elnyo-más olyan fokú lett, hogy a szorításban a lélek fulladozott, mindig a tettek mezejére lépett, mert a nemzeti lélek- bár e században különösen megtiportatott -, mégis él.
Így volt ez 1848-ban és 1956-ban is. 1956. október 23-án a magyar nép kezébe vette sorsát, csele-kedett, mert nem tehetett másként.

    A forradalom hullámai 1956. október 23-án Újpestet is elérték. Az utcákon nemzeti színű zászlóval sétáló emberek izgatottan tárgyalták a pesti eseményeket.
A tüntető újpestiek 24-én ledöntötték a szovjet hősi emlékművet, a zsarnokság jelképét. Az egyik, röplapokat szóró fiatalt a rendőrség előtt, az épületből lelőtték. A felháborodott emberek a halott fiút a véres autóban a Tanácsháza elé tolták, követelve a bűnösök felelősségre vonását. A szobor helyén felravatalozott testet nemzetiszínű lobogóval és virágokkal borították. Az egyre növekvő tömeg fegyvert és radikálisabb cselekvést követelt. Dr. Rajki Márton ügyvéd és Kósa Pál asztalos mester a rögtönzött szónoki emelvényen megpróbálták az embereket lecsillapítani.
    Délután a tanácsháza előtt összegyűlt tömeg előtt Kósa Pál asztalos mester felolvasta az Egyesült Izzóban – az országban elsőként – megalakult „Munkástanács” által kiadott röplapot; utána beszédet mondott, melynek tartalma nem ismeretes, de minden forrás megegyezik abban, hogy Kósa nemcsak széles körben ismert asztalosmester volt Újpesten, hanem kiváló szónoki képességekkel rendelkezett. Egy küldöttség élén a Rendőrkapitányságra mentek, hogy a foglyul ejtetteket kiszabadítsák.
    Kósa javaslatára a Tanácsházán megalakult az Újpesti Forradalmi Bizottság. Elnöke dr. Rajki Márton, tagjai Kósa Pál, Gerényi Gyula, Kiss Imre és Koszterna Gyula. A bizottság – legitimitását – megbízatását a tömegtől nyerte. A Forradalmi Bizottság rövidesen új tagokkal bővült, hogy a megnövekedett közigazgatási, közellátási és rendfenntartói feladatokat zökkenőmentesen végezhessék. Ki kell emelni, hogy Újpesten a bizottsági tagok nem a korábbi rákosista emberekből kerültek ki. A bizottság későbbi működését, minden megnyilvánulását, intézkedését, a Tanácsháza előtt „gyülekező” tömeg ellenőrizte. Az épületre hangszórókat szereltek, s időről időre közölték a bizottság határozatait, intézkedéseit, felhívásait.
    25-én, a rendőrség előtt fegyveres összetűzésre került sor, de a rend rövidesen helyre állt. 27-én az újpesti pártbizottság a BM-től fegyveres segítséget kért a forradalmárok ellen. Rendőrruhába bújtatott ÁVH-hás és partizán különítmény érkezett. Nagy Imrének a forradalmat támogató beszéde után a különítmény elhagyta Újpestet. Ezután a Forradalmi Bizottság megszervezte Újpest békés életét. Sokak szerint a közellátás soha nem volt olyan jó, mint a forradalom idején.
 
    A Forradalmi Bizottság, szervezettségének köszönhetően a kerület normális élet-feltételeit biztosította. Az ügyész szerint: „Olyan szervezeti formát vettek fel és olyan funkciókat végeztek, hogy Újpest államot képezett az államon belül.” Saját politikával, közigazgatással, fegyveres erővel rendelkezett. Megszervezték a kerület élelmiszer-és gyógyszerellátását, biztosították a dolgozók fizetését.
A forradalom tisztaságára jellemző, hogy a harcok és sorban állások következtében elesettek hozzátartozói számára az Állami Áruház kirakatában pénzt gyűjtöttek. Ahogy másutt sem, itt sem őrizte senki, mert mindenki szemében szent volt és nem nyúltak hozzá.
    A középületek és az utcák biztonságát a rendőrség és a nemzetőrség közös járőr szolgálattal felügyelte. A gyűlölt hatalmi jelképek helyébe a középületekre nemzetiszínű lobogót tettek. A Forradalmi Bizottság bel-és külföldi politikai erőkkel is kapcsolatot teremtett. Tárgyaltak az Írószövetséggel, az egyetemisták képviselőivel, a parlamentben lévő vezetőkkel, köztük Nagy Imrével. Az „Újpesti Nyomda” lefoglalásával lehetőség nyílt tájékoztatók, sztrájkra és fegyveres ellenállásra felszólító röplapok készítésére, melyeket Újpesten, Palotán és a XIII. kerületben szórtak szét. Többnyelvű, a valóságos helyzetről informáló röplapokat pedig a környező országokban terjesztették.
    Október 30-án, a Forradalmi Bizottság határozatot hozott, hogy a fogva tartott Mindszenthy bíborost felsőpetényi fogságából ki kell szabadítani. Fegyveres csapat indult érte. Az időközben kiszabadított bíborost az újpestiek várbeli rezidenciájára kísérték, ahol napokon keresztül őrséget adtak. A kerületben újra szerveződtek a betiltott pártok: Magyar Függetlenségi Párt, Keresztény Demokrata Párt.
    November 1-én arra a hírre, hogy az Országos Börtönben kivégzik a politikai foglyokat, az újpestiek tankokkal és fegyveresen indultak kiszabadításukra. A X. kerületi fegyveres csoporttal együtt, sikerrel jártak. Ezen a napon, a budapesti harcokban és a sorban állások közben elhunyt újpestieket katonai pompával temették el a Megyeri Temetőben.
    A szovjet támadások hírére a bizottság felkészült Újpest védelmére. Nagy mennyiségű fegyvert, lőszert, technikai felszerelést szereztek a Nemzetőrség számára. A harcok elkerülésének céljából küldöttséget menesztettek a szovjet katonai parancsnokhoz azzal a kéréssel, hogy Újpestet kerüljék el, mert a kerületben rend, béke nyugalom van. HIÁBA!
    November 4-én hajnalban, Újpest lakói tankdübörgésére ébredtek. Rákospalota és Vác felől, az Árpád úton, az Elem utcában, a Tél utcában, a külső Váci úton özönlöttek a szovjet tankok, katonáik állig felfegyverezve. Újpest védői ugyanitt, tankokkal, felfegyverkezve várták őket. Megkezdődött az elkeseredett küzdelem a túlerőben lévőkkel. Az események hatására a folyamőrség teljes létszámával és fegyverzetével a forradalmárok mellé állt. A túlerővel szemben csak ideig – óráig lehetett védekezni, az erőviszonyok eldöntötték a küzdelmet. A legvéresebb nap november 8-a és 9-e volt. A fegyveres harcok november 10-én fejeződtek be. Győzött a hatalmas túlerő és a modernebb haditechnika.
    A Forradalmi Bizottság próbálta menteni eredményeit, és együttműködést ajánlott az illegalitásból visszatért tanácsi vezetőknek. November 12-én az egyeztető tárgyaláson mindkét fél megjelent, de megegyezésre nem került sor. A megbeszélés ideje alatt négy szovjet páncélautó vette körül az épületet, miközben a környéket fegyveresek zárták le. A jelenlévő bizottsági tagokat megkötözve a hátsó kijáraton át vitték a páncélautókba. Ismeretlen helyre szállították őket. A hozzátartozók csak hónapok múlva kaptak híreket szeretteikről.
A forradalmárok első kihallgatói szovjet nyomozók voltak.
    A megtorlás szörnyű volt. Az 1848-as forradalom és szabadságharc letiprása után Haynau rémuralmáról beszél a történelem, pedig 1956 után majdnem tízszeres az áldozatok száma. Statárium, kivégzések, hosszantartó perek, börtönbüntetések következtek.
 
„Kósa Pál és 33 társa” perében, 92 zárt tárgyalási nap után: a Budapesti Fővárosi Bíróság Népbírósági Tanácsa 1959-ben március 15-én, vasárnap – az 1848-as forradalom és szabadságharc évfordulóján- hirdette ki ítéletét. A 33 vádlottból első fokon tízet, majd másodfokon 1959. július 28-án, hetet kötél általi halálra, hármat életfogytiglan tartó, míg a többi bizottsági tagot összesen 217 év börtönbüntetésre ítélte, és bárhol fellelhető vagyonuk teljes elkobzására.
 
    A kivégzéseket 1959. július 30 – a szeptember 12-e között hajtották végre. Az újpestiek emelt fővel mentek a bitófa alá.
Családjuk nem temethette el őket. Az Új Köztemető 301-es parcella jeltelen sírjaiba – arccal lefelé, orosz büntető szokás szerint – dobálták őket. Ha kicsi volt a láda-koporsó, akkor eltörték a kezüket, hogy beleférjenek. Sírjaikat családtagjaik nem látogathatták, nem ápolhatták. Éveken keresztül március 15-e vagy október 23-a környékén, a jeltelen sírokon lovak patái táncoltak. Ezekről az eseményekről 33 éven át nem lehetett beszélni, nem lehetett igazat mondani.
 
 
A hét kivégzett újpesti mártír
(gémes József fotója kivételével a képek a börtönben készültek.)
 
Dr. Rajki Márton58 éves ügyvéd, a Forradalmi Bizottság első elnöke nős, egy felnőtt fia van. A Forradalmi Bizottság zökkenőmentese működésének szervezésében tevékenykedett. Röplapokat szerkesztett, a Keresztény Demokrata Párt újra szervezésén fáradozott. Új rendet akart, melyet így fogalmazott meg: „A bukottnak látszó kommunista rendszer után hozzájárulni az új rend kialakításához.” Bátran jelentette ki: „Leszögezni kívánom, hogy felfogásom szerint a kommunista rezsim elleni összeesküvést nem tartom elitélendőnek.”
 
 
 
 
Kósa Pál 38 éves asztalos mester, a Forradalmi Bizottság későbbi elnöke nős, két kiskorú lánya van. Kezdeményezte a Forradalmi Bizottság megalakítását, fegyveres polgári őrség megszervezését, Mindszenthy bíboros kiszabadítását. Szervezte és biztosította a kerület biztonságos, békés életét, valamint a környező települések, a többi kerülettel és külfölddel a kapcsolattartást. Magyar-és idegen nyelvű röplapok szerkesztését, nyomtatását rendelte el. Fegyveres harcra buzdított, és megszervezte a védekezést a szovjet csapatok ellen. Segédkezett a hatalmas mennyiségű fegyverek megszerzésében.
„Bolsevistáktól nem kérek kegyelmet – mondta az ítélet kihirdetésekor.”
 
Csehi Károly:31 évesnős, egy kiskorú gyermeke van. Nemzetőrként 20-25 fős csoporttal rész vett a pesti harcokban. Újpesten a gépkocsi osztály helyettes vezetőjeként gyógyszerek, vöröskeresztes szállítmányok, élelmiszer és fegyverek beszerzését biztosította, Részt vett a fegyveres harcokban, fegyvereket, lőszereket, élelmiszert szállított a védekezési pontokra. A megsebesült harcosokat kórházba szállította.
 
 
GÁBOR LÁSZLÓ 29 éves elvált gyermektelen tisztviselő. Katonai szervezetekkel, ifjúsági csoportokkal, az Írószövetséggel szervezte és tartotta a kapcsolatot. A Corvin-közi harcosokkal is tárgyalt. Mindszenthy bíboros kiszabadítására indult. November 4-től a nemzetőrség parancsnoka lett. Harckocsikat, fegyvereket szerzett. A szovjetek elleni fegyveres ellenállás szervezése volt a feladata. Egyik parancsnoka volt a Könyves Kálmán gimnáziumban állomásozó harci egységeknek.
 
 
Gémes József: 50 éves vegyipari munkás, nős, egy kiskorú gyermeke van. Röpiratokon bíztatta az újpestieket a szovjetek elleni harcra. A fegyveres csoportokat ellenőrizte. Az újjászerveződött Függetlenségi Párt alelnöke volt. A vádiratban ezt írták: „..Újpesten is megalakultak a különböző pártocskák…”A forradalom leverése után munkástanács tagként követelte, hogy engedjék szabadon a bebörtönzött újpestieket.
 
 
Koszterna Gyula: 26 éves lakatos, nős, egy kiskorú gyermeke van. Jelen volt a Rádió ostrománál, Újpesten nyomozó parancsnok volt. Fegyveres csoportok vezetését vállalta, fegyverrel is harcolt a szovjetek ellen.
 
 
 
S. Nagy Sándor: 57 éves, volt huszár alezredes, 1945 után bőrválogató munkás, nőtlen, Szakszerűen megszervezte, kiképezte a védekezésre jelentkező újpestieket. Az újpesti fegyveres erők főparancsnokaként a Könyves Kálmán Gimnáziumból irányította a kerület pontjain dúló harcokat. A vádirat szerint: „Parancsnoksága alatt legalább 800 főnyi fegyveres csapat volt.” Fegyvereseit elszántságra, a szovjetek elleni kíméletlen harcra buzdította. Ő maga is fegyverrel harcolt a szovjetek ellen.
 
 
Újpesten 1989. október 23-óta minden évben méltóan megemlékezünk dicső forradalmunkról két helyen is: a Városháza falain elhelyezett emléktáblák előtt, valamint az ’56-osok terén. Sajnos ezeken a szép megemlékezéseken alig látható néhány fiatal, pedig rájuk várna az magasztos feladat, hogy az ’56-os forradalom emlékét megőrizzék, eszméiket tovább éltessék. Fontos lenne, hogy a még élő, a forradalomért minden áldozatot vállaló résztvevőket felkeressék, emlékeiket megörökítsék.
A fiatalok érdektelensége a forradalmi események iránt részben azzal magyarázható, hogy évtizedekig hallgatni kellett a történésekről, vagy a meghamisított történelmet kellett tanítani. Családi körben tabu volt ’56. Éppen ezért nagy a felelőssége a családnak és az oktatásban résztvevőknek, hogy a felnövő generációnak megfelelő hangsúllyal tanítsák ’56 valós történelmét, és a mártírok áldozatát szeretett hazájukért.
 
Szendiné Kósa Katalin
a kivégzett Kósa Pál lánya