14
okt

„Az otthon az ember szívében van, azt nem veheti el senki” – Búcsú gróf Károlyi Lászlótól

Október 22-én délután 3 órakor, a fóti Szeplőtelen Fogantatás templomban vehetnek búcsút tisztelői nagykárolyi gróf Károlyi Lászlótól. A városunkat alapító Károlyi István gróf 95 évesen elhunyt leszármazottját Újpest Önkormányzata is saját halottjának tekinti.
14
okt

„Mi ide már hazajövünk”

Az operett örökzöld slágereit hozta el Kardffy Aisha és Kerényi Miklós Máté október 12-én az UP-ba, amely telt házzal fogadta és vastapssal búcsúztatta a műfaj két csillagát. Az érzés nem volt számukra új, gyakori vendégek városunkban. Mindig szívesen jönnek, és mindig szívesen látják őket.  
7
okt

Az újpestiek is fejet hajtottak a nemzeti gyásznapon

A Görgey-szobornál hajtott fejet Újpest Önkormányzata az október 6-i nemzeti gyásznapon a tizenhárom aradi vértanú és az 1848-49-es forradalom és szabadságharc utáni könyörtelen megtorlás minden áldozata előtt, akinek kötél, golyó vagy keserves rabság jutott osztályrészül.
5
okt

Megnyílt a Könyves megújult csillagdája

Új a kupola, a főtávcső asztrofotózásra is alkalmas, a műszerpark pedig egy naptávcsővel gazdagodott. Mi pedig új élményekkel, hiszen a Könyves Kálmán Gimnázium csillagdája a nagyközönség előtt is megnyitotta kapuit.
2
okt

Felejthetetlen operettdélután: Kerényi Miklós Máté és Kardffy Aisha Újpesten

Ingyenes operett-előadással várja az újpestieket Újpest Önkormányzata Idősügyi Kabinetje. A rendezvényen Kerényi Miklós Máté és Kardffy Aisha lép színpadra 2026. október 12-én, hétfőn 16 órakor az UP Újpesti Rendezvénytérben.
1
okt

“A könyv nincs veszélyben, mi, emberek vagyunk, ha nem olvasunk” – beszélgetés Nyáry Krisztiánnal

Nyáry Krisztián író, irodalomtörténész volt a vendége a közösségi költségvetési program keretében megvalósult Visszatérés a könyvekhez című irodalmi beszélgetésnek. A szeptember 28-án megrendezett programon, valamint az Újpest Médiának adott interjúban is arról beszélt, mit adhat nekünk az olvasás. Szerinte az olvasás egyszerre örömforrás és gyógymód, a történeteken keresztül pedig tulajdonképpen megtanuljuk értelmezni a világot.
25
szept

Emlékezés dr. Sándor István sírjánál

Az újpesti Károlyi kórházat évtizedeken át igazgató sebész főorvosra Újpest Önkormányzata, az Újpesti Városvédő Egyesület és a kolléga, dr. Hollósi Antal emlékezett szeptember 17-én a Megyeri temetőben.
24
szept

Programajánló

Mozgalmas hétvége vár az újpestiekre, hiszen szeptember 26-án ismét megrendezik az Újpesti Futó- és Kerékpáros Fesztivált. A sportprogramok mellett egészségnap, koncert, filmklub és számos további kulturális és közösségi program is szerepel a következő hetek kínálatában.
23
szept

Ügyvédek és sorsok

Egy különleges könyv különleges szerzője volt az Újpesti Közművelődési Kör őszi évadnyitó rendezvényének vendége. Az este azonban csönddel indult.  
16
szept

Ahol a jó bor és a jókedv találkozott – BorVíkend Újpesten

Harminc kis és nagy pincészet, pezsgőházak, ételkülönlegességek, színes programok felnőtteknek, gyerekeknek, kellemes zene, jó hangulat, nagy találkozások, világmegváltó beszélgetések és három napon át folyamatos telt ház – kilencedik alkalommal rendezték meg az Újpesti BorVíkendet, ahol idén is megválasztották Újpest Város Borát.