6
febr

Az állatokért szólt a beatzene az UP-ban

Jótékonysági koncertet tartott a Rex Kutyaotthon Alapítvány február 2-án. A Felelős Állattartás Háza megépítését támogató zenés esten az Új Bojtorján együttes igazi retró slágereket hozott el az UP Rendezvénytérbe.
2
febr

Újpesti történetek vidéki szemszögből Berényi László könyvében

Október közepén jelent meg Berényi László Nánaiak Pesten című könyve, a kötetet februárban mutatják be Újpesten.
1
febr

Márciusban újra Hangszert a kézbe Újpesten

A Hangszert a kézbe országjáró programsorozat − a tavalyi nagy sikert követően − idén második alkalommal érkezik Újpestre. A háromnapos, március 5. és 7. között az Ifjúsági Házban rendezett, ingyenesen látogatható zenei játszótér és hangszerkiállítás célja, hogy a gyerekeket közelebb hozza a hangszeres zene világához, felkeltse érdeklődésüket a zenetanulás iránt.
30
jan

Az elpolgáriatlanult Újpestről írta utolsó könyvét Ladányi János

Újpest, az elpolgáriatlanult város címmel jelent meg a decemberben elhunyt neves szociológus, Ladányi János könyve, melynek posztumusz bemutatóját január 25-én tartották az Írók Boltjában.
29
jan

Megjelent a könyv: itt van a Bene, az újpesti mesterlövész

Bene Ferencről írt könyvet az újpesti futball krónikása, Dunai Ede. A népszerű sportíró legújabb, Bene, az újpesti mesterlövész című könyvét a Városháza dísztermében, telt ház előtt mutatták be január 26-án.
26
jan

Bankrablás Újpesten – Jolsvai András új könyve

Két őszi nap Újpesten címmel jelent meg Jolsvai András író, újságíró, szerkesztő, helytörténész könyve az 1908-ban az Árpád úton történt bankrablás izgalmas történetéről.
25
jan

Kerületi Képzőművészeti Versenyt rendeztek a Károlyiban

Idén is megmutathatták tudásukat és tehetségüket Újpest ifjú művészei a Kerületi Képzőművészeti Versenyen, melyet január 23-án és 24-én rendeztek (a hagyományokhoz híven) az Újpesti Károlyi István Általános Iskola és Gimnáziumban. A szervezők ezúttal is az elsősöktől egészen a végzős gimnazistákig várták a fiatal tehetségeket.
23
jan

Szavalóverseny az újpesti diákoknak a magyar kultúra napján

A magyar kultúra napja alkalmából rendeztek szavalóversenyt az újpesti diákoknak az Ifjúsági Házban. Az egész délutános programon 14 általános iskola és középiskola több mint 150 tanulója mérettette meg magát.
22
jan

A „Harmóniák Hercege” hazatért – Szűts István volt az Újpesti Közművelődési Kör vendége

Szűts István előadóművészt, Újpest díszpolgárát látta vendégül évadnyitó estjén az Újpesti Közművelődési Kör.
22
jan

Hang, lélek, szív – Szekeres Adrien minden

Egyedülálló koncertet adott a magyar zene egyik legfényesebb csillaga, Szekeres Adrien az UP Rendezvénytérben január 21-én. A művésznőt ezúttal a MÁV Szimfonikus Zenekar kísérte, a repertoárban a legnagyobb könnyűzenei slágerei mellett egy Puccini-ária is felcsendült.