A háborúk újpesti áldozataira emlékezett a Megyeri temetőben az Újpesti Városvédő Egyesült és az Újpest Helytörténeti Alapítvány. Polgárokra, katonákra és ártatlan áldozatokra, akik életét a huszadik század két pusztító világégése törte ketté.
Idén is, mint mindenszentek idején már több mint egy évtizede, lerótta kegyeletét a háborúk újpesti áldozatai előtt a Városvédő Egyesület és a Helytörténeti Alapítvány a Megyeri temetőben, ahol városunk kitárt szárnyú bronzangyala vigyázza a harcokban elesettek emlékét. A tiszteletadás résztvevőit Iványi János építőmérnök, Újpest díszpolgára köszöntötte, majd Lőrincz Róbert helytörténész és kutató emlékezett.
„Az első világháború újpesti áldozatainak neveit a város több pontján elhelyezett emléktáblák őrzik. Gondoljunk arra a több mint kétszáz hősi halott katonára, akiknek nevét a Tanoda téri emlékművön, az újpesti zsinagógánál, valamint egyes újpesti vállalatok emléktábláin is megörökítették! És ne feledkezzünk meg arról a huszonnyolc fiatal UTE-sportolóról sem, aki szintén a harctéren vesztette életét, és akinek emlékét a Megyeri úti stadion lelátóján elhelyezett tábla őrzi.” – mondta.
És jött az újabb pusztító világégés.
„Azt hihetnénk, hogy az első világháború mérhetetlen veszteségei után az emberiség mindent megtesz azért, hogy hasonló tragédia többé ne történhessen meg. Azonban alig egy nemzedéknyi idő múlva a második világháború, majd a holokauszt még mélyebb, még tragikusabb sebet ejtett országunkon, városunkon. Emlékezzünk a Don-kanyar fagyos poklában odaveszett több mint hatszáz újpesti honvédre és munkaszolgálatosra. Azokra, akiknek a szenvedés, a hideg, az éhezés és a háború pusztítása közepette kellett szembenézniük a halállal. Újpest kertvárosában egy emlékmű előtt is leróhatjuk előttük a kegyeletünket. Emlékezzünk arra a több mint tízezer újpesti zsidó és cigány honfitársunkra, akit 1944 nyarán a haláltáborok sötétjébe hurcoltak, s akik közül csak kevesen térhettek vissza őseik városába. Akik azért váltak üldözöttekké, mert egy embertelen rendszer megfosztotta őket emberi méltóságuktól, jogaiktól, végül pedig az életüktől. Emlékezzünk azokra, akik az 1944 karácsonyától 1945 januárjáig tartó újpesti ostrom idején bombázások, tüzérségi tűz vagy a nyilas terror következtében vesztették életüket saját városukban! És emlékezzünk azokra az újpesti polgárokra is, akiket a háború végén „málenkij robotra” hurcoltak el. Sokan közülük abban sem lehettek biztosak, hogy valaha viszontláthatják családjukat és otthonukat…” – idézte meg a fájdalmas éveket a történész.
A résztvevők az emlékező szavak után letették csokraikat és mécseseiket a Megyeri temető több mint félszáz katonasírjánál, amelyek a városvédők munkája nyomán ma már méltó módon őrizhetik a harcokban elesettek emlékét, és amelyekhez, meglehet, már csak ők tesznek virágot.
CSG