Ha van olyan ember, akiről bizton állíthatjuk, hogy igazi újpesti lokálpatrióta, akkor ő az. Életét egyrészt meghatározza az újpestisége, másrészt a jogi pálya és az ügyvédi praxis. 1965 óta dolgozik ügyvédként, volt a Budapesti Ügyvédi Kamara főtitkára, és tanított az ELTE jogi karán is. Az Újpesti Közművelődési Kör alapítója, az UTE elnökségi tagja, Újpest díszpolgára. Dr. Somos András 80 éves.
Már a nagyapám is Újpesten élt, egy szabóságot vezetett. Édesapám meg ügyvédi praxist vitt itt, aztán pedig vállalati jogász lett. Újpesten nőttem fel, és soha nem is tudtam elképzelni, hogy elköltözzem innen, vagy máshol dolgozzak. Minden ide köt: az épületek, az utcák, a régi barátok, egykori újpesti focisták – gyerekkorom példaképét, Szusza Ferencet is barátomnak mondhattam például, vagy kortársam, Göröcs Titi szintén jó barátom –, és persze itt a családom is. A feleségem (Somos Zsuzsa, grafikusművész – a szerk.) is újpesti, de hát el sem tudtam volna elképzelni, hogy ne újpesti lányt vegyek feleségül. Mikor már ismertebb ügyvéd lettem, többször hívtak be Budapestre – hisz mi újpestiek ezt még mindig így mondjuk –, hogy dolgozzak ott, de sosem sikerült elcsábítani. Ellenálltam a kísértésnek, mert itt éreztem jól magam. Ügyvéd körökben, sőt már az egyetemen rám is ragadt az újpesti jelző.
Egyértelmű volt, hogy jogi pályára lép, és ügyvéd lesz? Az édesapján kívül a nagybátyjának is ez volt a foglalkozása, és szintén ügyvéd fia, Zoltán gondoskodott róla, hogy folytatódjon ez a hagyomány.
Teljesen egyértelmű volt, nem is kacérkodtam mással. Édesapám meghatározó volt az életemben, és valahogy belém ivódott az, hogy jogász legyek. Megjegyzem, úgy érzem, talán Zoli fiam is így volt ezzel. Édesapámnak magánpraxisa volt, amíg lehetett, és már öt-hat évesen elbújtam az asztal alá az irodájában, és figyeltem az eseményeket. Tetszett, amit csinál, tetszett, hogy emberek jönnek-mennek az irodájában. Később pedig sokat beszélgettünk a különböző jogeseteinkről, ahogy egyébként most mi is ezt tesszük a fiammal.
Az is családi indíttatás, hogy tevékeny társadalmi életet éljen, közösségi ügyekkel foglalkozzon?
Nekem valahogy ez mindig természetes volt. Már a Könyves Kálmán Gimnáziumban én voltam az osztály szószólója. 1957-ben érettségiztem, és azokban az időkben nem nagyon volt lehetőségük a fiataloknak, hogy társadalmi, kulturális életet éljenek, ezért Sipos Lajos iskolatársammal és barátommal (Dr. Sipos Lajos, egyetemi tanár, Újpest díszpolgára – a szerk.) elhatároztuk, hogy szervezünk egy közéleti klubot. Így hoztuk létre ’62-ben a Fiatal Értelmiségiek Klubját, aztán a rendszerváltás környékén a tavaly 30 éves Újpesti Közművelődési Kört, ahol akkoriban az összes fontos közéleti szereplő és művész megfordult vendégként. És persze elkötelezett Újpest-szurkolóként az is büszkeség, hogy jóideje vagyok már az UTE elnökségi tagja. Hatéves koromban vitt ki először apám Újpest-meccsre, és azóta is töretlen a rajongásom a lila-fehér színekért.
JM