Zsigmond Attila nem újpesti őslakó, ahogyan ő fogalmaz: „gyüttmentként” él Újpesten. Mégis sok szálon kötődik e kerülethez, s most – persze nem volt ez másképpen eddig sem – különösen büszkék vagyunk rá, hiszen nemrégiben nagy elismerésben részesült.
2008. június 13. péntekre esett ugyan, de a babonával ellentétben cseppet sem szerencsétlen dátum Zsigmond Attila számára. Ekkor vehette át ugyanis legújabb elismerését, a Francia Köztársaság Művészet és Irodalom Érdemrend Tiszti fokozatát.
Kapcsolata a francia művészekkel, művészettel pont olyan régre nyúlik vissza, mint amióta a Budapest Galériát vezeti. – 1979-ben kerültem kapcsolatba a Francia Kulturális Intézettel – emlékszik vissza a kezdetekre a kétdiplomás művészember. – Összeállítottunk közösen egy kiállítást Tisztelet Picassonak címmel. A tárlat az Óbuda Galériában volt, az akkori francia kultúrintézeti igazgató nyitotta meg, valamint a Sorbone egyetem egyik tanára tartott előadást Picassoról. Számomra teljesen természetes dolog volt, hogy egy ilyen kiállítás kapcsán felveszem a kapcsolatot a francia művészeti szakemberekkel. Ám az akkori hazai kulturális minisztériumi vezetés nem osztotta a lelkesedésemet, súlyos szemrehányásokat kaptam az egyik tisztviselőtől. Hogy képzelem, hogy nélkülük, önállóan felveszem a kapcsolatot?! Akkoriban ugyanis csak rajtuk keresztül lehetett bármi ilyet intézni. Aztán persze lazult ez a dolog, és végül a szemrehányásokon kívül egyéb következménye nem is lett a történetnek.
A közvetítő felelőssége
Attól kezdve a mai napig folyamatos a francia-magyar művészeti együttműködés. Ami a kitüntetésben megfogalmazódik, az a kultúra közvetítése. Mert ahogy rávilágít Zsigmond Attila, egyáltalán nem mindegy, hogy mit és hogyan közvetít a kultúra közvetítője. Ez fontos és felelősségteljes tevékenység.
-Meg vagyok győződve róla, hogy soha nem volt annyira fontos a szakszerű, értékalapú közvetítés a magyar és a külföldi művészet és kultúra kölcsönös megismertetésében, mint most – foglalja össze Zsigmond Attila hivatásának egy jelentős területét. – Esetünkben a vizuális művészetek közvetítése a feladat. Ugyanolyan fontos a magyar művészet bemutatása külföldön, például Franciaországban, mint a külföldi eredmények hazai bemutatása. Úgy gondolom, legalább néhány felelős csatornának kell lennie a közvetítésben, hiszen napjainkban rengeteg helyről, számtalan csatornán özönlik az információ. Szükség van olyan „csatornákra”, amelyek vállalják a felelősséget, amelyek értékes, értékgyanús” kortárs képzőművészetet mutatnak be.
Újpesti vonatkozások
A Pálya Cellesztin elnevezésű képzőművészeti pályázatot évről-évre megrendezik a IV. kerületben, az elbíráló bizottságban több alkalommal részt vett Zsigmond Attila is. Az újpesti művészek, beleértve amatőröket is, beadhatnak pályázatot. Az elbírálás után kiállítást rendeznek a legjobb alkotások bemutatására, díjakat osztanak. – Amikor felkértek, örömmel vállalkoztam erre a feladatra. Nyilván az, hogy egy zsűri döntése elfogadható legyen, nagyon ritkán sikerül. Hiszen aki nem nyer, az rendre neheztel. Jó dolog, hogy egy kerület áldoz erre, egyáltalán törődik a kerületben élő művészekkel. Ebben a Polgár Centrumban lévő galériák komoly lehetőséget nyújtanak.
– Természetesen figyelemmel kísérem az újpesti kiállításokat, amelyek – természetszerűen – változó értékű műveket mutatnak be. – mondta a kerülethez kötődő tapasztalásairól Zsigmond Attila – Ez azonban nem csupán a kiállítás szervezőinek a felelőssége, éppen annyira azé is, aki elkészíti az alkotásokat. Kétségtelen, hogy Újpesten néhány olyan kitűnőség él, akik fémjelzik a kerületet. Csak hogy néhányat felsoroljak: Banga Ferenc, Szunyoghy András, Gyémánt László. Ők mind a szakmában és a közönség körében is elismert nevek.
A köztéri emlékekről
Újpest város történetében jeles személyiségeknek igazán jó művészek állítanak emléket akár a polgármesteri hivatal falán, akár a kerületben, róla elnevezett úton. Ezek nem csupán művészeti produkciók, egyidejűleg egyfajta információs lehetőségek is, közművelődési funkcióval. Jó az, ha az emberek, akik a kerületben laknak, tudják, ki volt Ugró Gyula, vagy Aschner Lipót, de sorolhatnám a neveket hosszasan.
Arra, hogy ő maga hogyan vélekedik Újpest köztéri szobrairól, így válaszolt:
– Nem tartozom az Újpesti őslakosok közé, „gyüttmentként” élek itt. 
Igyekeztem azonban megismerni,amit csak lehetett a helytörténetből. Részben a közművelődési kör tagjaként, és persze magánszorgalomból is. Szinte minden szobornak sajátos sorsa van, amely sokszor kalandos, sokszor szomorú. Még a Berda szobornak is, amit muszáj volt máshova vinni, mert rendre megrongálták. Berda József, mint egy furcsa vagabund, persze jó költő is volt, másképpen jellemzője Újpestnek, mint például Aschner Lipót. De ez ettől jó. Színes a kép legalább. Biztos, hogy lehetne még sok mindent csinálni, de ennek korlátot szab a kassza. Részben az önkormányzat, másrészt a mecénások kasszája. Mert vannak mecénások, a Közművelődési Kör is állít emléktáblákat közadakozásból, ami jó dolog. Mert ha egy városrész összefogásából születik valami, egészen más a fogadtatása, a megőrzése. Azt sajátjuknak tekintik. Bár most szomorú hírt kaptam arról, hogy a Lebegés című szobrot megrongálták; a kislány figurát egyszerűen ellopták. Nem lesz egyszerű pótolni. Jó volna, ha az emberek megértenék, hogy a köztéri szobrok karbantartása mindannyiunk pénzéből történik. Aki ilyen rongálásra adja a fejét, azt súlyosan elítélem. Teljesen egyértelműen éppolyan bűntett, mint amikor valaki kihúzza a biztosító berendezésekből a bronzkábeleket, aki a temetőben lefeszíti a színesfém díszeket. Alighanem sokat segítene egy szigorú törvény, amire lehetne hivatkozni, és egy következetes szigorú ellenőrzés, mindez segítené a köztéri értékek megőrzését, megmentését.
Igyekeztem azonban megismerni,amit csak lehetett a helytörténetből. Részben a közművelődési kör tagjaként, és persze magánszorgalomból is. Szinte minden szobornak sajátos sorsa van, amely sokszor kalandos, sokszor szomorú. Még a Berda szobornak is, amit muszáj volt máshova vinni, mert rendre megrongálták. Berda József, mint egy furcsa vagabund, persze jó költő is volt, másképpen jellemzője Újpestnek, mint például Aschner Lipót. De ez ettől jó. Színes a kép legalább. Biztos, hogy lehetne még sok mindent csinálni, de ennek korlátot szab a kassza. Részben az önkormányzat, másrészt a mecénások kasszája. Mert vannak mecénások, a Közművelődési Kör is állít emléktáblákat közadakozásból, ami jó dolog. Mert ha egy városrész összefogásából születik valami, egészen más a fogadtatása, a megőrzése. Azt sajátjuknak tekintik. Bár most szomorú hírt kaptam arról, hogy a Lebegés című szobrot megrongálták; a kislány figurát egyszerűen ellopták. Nem lesz egyszerű pótolni. Jó volna, ha az emberek megértenék, hogy a köztéri szobrok karbantartása mindannyiunk pénzéből történik. Aki ilyen rongálásra adja a fejét, azt súlyosan elítélem. Teljesen egyértelműen éppolyan bűntett, mint amikor valaki kihúzza a biztosító berendezésekből a bronzkábeleket, aki a temetőben lefeszíti a színesfém díszeket. Alighanem sokat segítene egy szigorú törvény, amire lehetne hivatkozni, és egy következetes szigorú ellenőrzés, mindez segítené a köztéri értékek megőrzését, megmentését.