Egy beszélgető sorozatnál, amelyet hétről-hétre önálló, mégis bizonyos értelemben összetartozó láncszemek alkotnak, óhatatlan az aktuálpolitikai megnyilatkozás, kiváltképpen most, amikor közéletünk a közelgő parlamenti választásokra fókuszál. Elmaradhatatlan a visszatekintés is, a közéleti változást az önkormányzati , közigazgatási reformot sürgető témáink aktualitását például több esemény igazolta: az önkormányzatok reformját sürgető konferencia színhelye volt a napokban Pécs. Lezárult a képviselő jelöltállítás időszaka Újpesten is. Dr Derce Tamás polgármester március 15-i ünnepi beszédében (amelyet teljes terjedelmében adtuk közre előző heti lapszámunkban) párhuzamot vont az 1848-as forradalmat húsz évvel később követő kiegyezés, és egy újabb húsz éves időszak között amely mai korunk: a rendszerváltozástó eltelt évek ideje.
– A történelmet nemcsak átélő, hanem megértő emberekről, embereket szólított meg az ünnepi beszédben. Menyire van közel a ma emberének kiegyezéskori és a rendszerváltás idejének üzenete?
– Nemzeti ünnepünkön olyan gondolatok , történelmi párhuzamok nyújtottak keretet a mondandómnak, amelyek úgy vélem, legyenek bár személyes meggyőződésemből fakadóak, mégsem kellett hosszan magyaráznom az újpestieknek. Az 1848/1849-es forradalom és a kiegyezés közötti két évtizedben születtek meg azok a jogi keretek, indultak el azok a gazdasági és társadalmi folyamatok, amelyek lehetővé tették, hogy a létrejövő új Magyarországot a politika segítségével Európa élvonalába repítsék. Az én generációm,a kiegyezés eme pozitív tettét, mely szerint a feudalizmusból nyílt kapu Európára, nemigen tanították. Csak a kapitalizmus átkait hallottuk. Húsz évvel ezelőtt a rendszerváltozáskor újabb nagy lehetőség előtt állt az ország , de bármennyire fájdalmas- utaltam erre a Petőfi szobornál: az 1990-ben a hatalmat megragadó elit csak a rossz tulajdonságait örökölte 1867 nemzedékének. Több mint sajnálatos, inkább tragikus, hogy Trianon óta egy folyamatos gazdasági válságsorozat részesei vagyunk, a problémák állandóan ismétlődnek. Úgy látszik a huszas bűvös szám, ennyi elteltével a mi társadalom ismét változást kiált.
– Ennek a változásnak lenne része -többek között- a közigazgatás ön által is sürgetett reformja…
– A közigazgatás átfogó reformja több annál, hogy abban merüljön ki, csökkentem a képviselői létszámot, avagy mindent hagyok a régiben, csak éppen összevonok kistelepüléseket mondván: a költségcsökkentés jegyében. Olyan mérvű szervezeti változásra van szükség, ami még elképzelhetetlen a mai közélet résztvevőinek, bár legalább beszélnek már róla. A hivataloknak szigorú centralizált szervezetként kell működniük, ugyanakkor vannak centralizált államigazgatási szervek, mint a kormány, avagy a központi kormányzati szervek, miközben megjelennének az ágazaton belüli decentralizált szervek, több megyére kiterjedő másodfokú közigazgatási egységek. A mai európai gondolkodás mást követel. A mi közigazgatási rendszerünk a Szent István – korabeli közigazgatási rendszeren alapul. A megyerendszeren túlhaladva a régió felé kellene elmozdulnunk, ami egy gazdasági egység. Amelyhez igazítani kell a napi életet. Miközben alkalmazunk egy félig feudális félig szocialista rendszert, amelyhez tartozik egy kapitalista gazdaság, már önmagában pikáns felállás. Elkerülhetetlen a modernizáció. Változás kell az önkormányzati rendszerben is, húsz év tapasztalata alapján jól látszik: el kell felejteni, hogy a jegyző a polgármester beosztottja. A hivatal költségvetésének például markánsan el kellene választódnia az önkormányzat költésgvetésétől. Azt is el kellene dönteni mi a hivatal feladata? Vagy szabad-e beengedni a hivatalba a politikusokat? Németországban például olyan a rendszer, ahol ez megengedhető. Nekünk a rendszerváltás húsz éve sok tapasztalatot adott. A politikai munkától távol lévők számára már a BKV-botrány is jelzés: mi történik, ha a hivatalba „beengedik” a politikusokat. Keserű tapasztaltunk erre, hogy a rendszerváltáskor hiába volt a főváros szakmailag a legfelkészültebb hivatal, ahol 800-an dolgoztak, amikor a másodfokú hatáskörük megszűnt – feladatukat a köztársasági megbízott vette át- a feladatainak 60 százalékkal csökkent. Ennek ellenére a hivatal létszáma a kétszeresére nőtt.
Úgy gondolom, hogy az a közigazgatási rendszer amely ezt lehetővé teszi, úgy rossz ahogy van.
– Soha nem segítenek bennünket a tapasztalatok?
– Úgy tűnik nem. Ráadásul a nemzet hozzászokott: döntenek mások helyettünk. A kiegyezéssel Magyarország történetének leggazdagabb korszaka kezdődött. Az iskolában a szocializmus idején csak a kapitalista fejlődés átkairól hallottunk, legfeljebb a kabarétréfán gondolkodhattunk el, hogy a kapitalizmus néha- néha, olykor-olykor sűrű ködben és éjszaka –már a nagyvárosi fényeket tekintve is – jó dolog. Miközben senki nem mondta el nekünk, akkori fiataloknak, hogyha bemész Budapest belvárosába, az épületek, az utak, a közművek a kiegyezés eredményei. Most megint ott tartunk, hogy visszafelé megyünk a fejlődés helyett. Megint a kapitalizmus átkait ismerjük. HA megnézzük, hogy az állami tulajdont hogyan kezelik, bármennyire is torz maga a gondolat, látnunk kell, a szocialista állam jobb gazda volt.
– Öntől köztudott képes Újpest érdekéért másokkal szemben is csatározni. Az eredmény nem mindig azonnal mérhető…
– Sokszor elmondtam már, amikor először választottak meg polgármesternek, letettem az SZDSZ-es jelvényemet a pulpitusra, és Újpestére cseréltem. Nem pártérdekek határozták meg döntésemet, hanem szülővárosomé. Amikor most 20 év elteltével azt mondtam, nem akarok a változás útjába állni, mert ezzel megosztom a változást kívánó szavazatok számát, vissza- léptem attól, hogy parlamenti képviselőjelölt legyek. A változásra szükség van. Ha tetszik ha nem, az a 8 év ami mögöttünk van, az ország legrosszabb 8 éve volt. Épültek autópályák, de mi van az oktatással,a mellékutakkal? Vagy a gazdaság állapotával, az egészségüggyel? Vizsgáztatok a Károli Gáspár Református Egyetemen alkotmányjogból és közigazgatásból egyaránt, látom milyen hiányos a fiatalok tudása. Igaza van John Lukács közgazdásznak, aki úgy fogalmazott: iskoláink gyakorlatilag gyermekmegőrzőkké váltak. Azért megy a fiatal az egyetemre, vagy olyan felsőoktatásra, mert nem tudja mihez is kezdjen? Kell ennyi diplomás, és ennyi diplomát adó intézmény, amikor nincs ács, vagy asztalos? Tanintézetek, szakiskolák szűnnek meg sorra, Újpesten is. A kiegyezés, vagy Trianon idején nemzeti ipar volt, amikor eszébe sem jutott az akkori kapitalistának, hogy a pénzét elvigye. Az akkori jómódúak tudták, hogy a pénz kötelezettségekkel jár, mecénáskodtak. Tudták Ashnerék, Szurdayék, Wolfner Gyuláék, aki Újpesti vagyonos polgár, annak tennie is kell a városért. Vagy éppen gróf Károlyi László végrendeletében arra inti családját, hogy mindent a hazának rendeljen alá. Lehet, ez ma már nem „divatos” gondolat, de elgondolkodtató.
– Miközben már a pártok is mondják: a választás sem old meg mindent.
– Most olyan ponton vagyunk, amikor sokkal kegyetlenebb világ jön, nagyon észnél kell lennünk, nem indulatok kellenek hogy vezéreljenek bennünket. Mítoszokkal kell leszámolnunk. Mi lett az Antall-i örökséggel? Az örökség elfogyott, szakmai ismeretekre van szükség a kormányzásban is, miközben sokáig úgy vélték, hogy a szakmára való hivatkozás kommunista praktika. Igenis ki kell mondani: ismét újjáépítés előtt állunk, amelyre csak az a párt lesz képes, amelyik megújul, őszinte lesz az emberekkel, világos célokat határoz meg , nem szűkíti a demokráciát, olyan törvényeket alkot, amely kizárja a korrupció lehetőségét.
_ Lehet-e az érzelmeinket, az indulatokat félretenni miközben nemcsak ésszerű érvek , hanem választási adok-kapok is folyik a kampányidőszakban.
– Az érzelmeket nem, az indulatok félre kell tenni. Jónéhány éve egy művész barátunk úgy fogalmazott: a demokráciának úgy kellene működnie, hogy egy természetes kiválasztódás nyomán „szülessenek az egymás nyomdokába lépő, egymást „leváltó” politikus vezetők. Nálunk nem ez a váltás metodikája. A legtöbb rendszerváltás kori pártnál azt tapasztaljuk, hogy ott, ahol a pártvezetők saját tulajdonuknak tekintették a pártot,-erre találunk példát a Föld több országában is - az alapító atyák elkoptak, felőrlődtek. Magyarország közélete őrzi a bizánci hagyományokat, eltakarítják az útból azokat, akik már útban vannak. Az utóbbi évek, hónapok, napok, erre szolgáltattak példát. Lezárult Újpesten is a jelöltállítás időszaka. Kevesebb párt jutott jelöltséghez mint a korábbi alkalmakkor. A bizánci hagyományok embereket, pártokat is eltűntettek, felmorzsoltak húsz év alatt. Újpesten nem állítottak képviselőt most például a korábban jelenlévő: a kisgazdák, avagy a szociáldemokraták. Miközben közös jelölttel rukkolt elő az MDF-SZDSZ. Markáns a jelenléte a Fidesznek. A Jobbiknak , az MSZP-_nek. van tábora. Nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy megjelent Újpesten is a Legyen Más a Politika- az LMP és országosan is látható a parlament felé tartó úton a Civil Mozgalom is. Mindegyik pártnak a változás a célja. De hogy ki lesz a változás letéteményese, az a választókon múlik. Most arra ösztönzök mindenkit: menjen el szavazni, hiszen ha nem megy el, nem lesz joga minősíteni a következő 4 évet.