Főhajtás – Katyn-ra emlékezve

  •  
  •  
  •  

A két héttel ezelőtti hétvégén, amikor mi, magyarok saját gondolatainkkal, a parlamenti választás első fordulójával foglalkoztunk, sokkoló hírt közvetítettek a tömegkommunkációs csatornák. Az egész világot megrázta, hogy repülőgép szerencsétlenség áldozata lett a lengyel köztársasági elnök, Lech Kaczynski és kísérete : köztük felesége, a lengyel politikai és katonai vezetés számos képviselője, állami és kormányzati tisztségviselők, civilek.

A gépen utazók, összesen 97-en az oroszországi Szmolenszk melletti Katinyba készültek. Arra a helyre, ahol 1940-ben a  hadifogolytáborokban raboskodó, a szovjet vezetés szerint „ mint a hatalom elkötelezett ellenségei és a megjavulás reményével nem kecsegtető személyek”, közel húszezer  lengyel hadifogoly és rab lett tömegmészárlás áldozata. A későbbiekben feltárt  erdei tömegsírok helyén kegyeleti hely létesült. Mementó a világnak. És emlékhely leginkább a lengyel népnek. Főhajtás, emlékezés volt a cél, a mészárlás 70-ik évfordulója alkalmából. A repülőgépen utazó küldöttség között ezért voltak hozzátartozók, köztük gyerekek is.  Mert ősi hajtóerő: emlékezni kell,  hét évtized távlatából is , és emlékeztetni kell. Ez a ma élők kötelessége. A lengyel parlament néhány évvel ezelőtt úgy döntött, hogy április 13-át a katyni bűntény áldozatainak emléknapjává nyilvánította. Az elnök vezette küldöttség repülőgépe a lengyel hősök temetőjétől pár kilométerre csapódott a Földbe.
A lengyel miniszterelnök –Donald Tusk – néhány nappal ezelőtt úgy fogalmazott: Lengyelország hálás a világnak azért az együttérzésért,amelyet az országok vezetői és a népek kinyilvánítottak a tragédia napján és azóta is. Bennünket, magyarokat is mélyen érint a gyász.  A két ország történelmében  évszázadok eseményei fonódnak össze, és ennél is élőbbek a személyes élmények, tapasztalatok. Kevés az az ember, aki ne ismerne lengyel családot, családtagot, ne levelezett volna lengyel diákkal ifjúsága idején.  Újpesten is nagyon sok lengyel talált hazára, kisebbségi önkormányzatuk tagjai a kultúra követei. Lengyelország városai, tájai a magyarok kedvelt kirándulóhelyei. Az elmúlt héten a világ Varsóra és Krakkóra figyelt, az áldozatok búcsúztatójára a köztársasági elnök és felesége temetésére. Több mint százezren búcsúztak Krakkóban személyesen, milliók a televízió képernyője előtt gyászoltak, gyújtottak gyertyát. Varsó hatalmas főterén óriási kereszt áll és falat mintáz az áldozatok fényképsora. Kitörölhetetlen   képkockák.  A krakkói Mária templom, a Wawel gótikus székesegyháza sem  turistalátványosság már emlékezetünkben. Még hetekig imára fonódnak a kezek, Lengyelország folyamatosan temet.  Katyn újabb áldozatait.  
 
Újpest Önkormányzata nevében
 
Dr. Derce Tamás
polgármester
 
 
Az Újpesti Lengyel Kisebbségi Önkormányzat képviselő-testülete köszönetét fejezi ki az Újpesti Önkormányzatnak, a kisebbségi önkormányzatoknak, iskoláknak és polgároknak, akik részvétüket fejezték ki a lengyel államot és a lengyel népet ért tragédia miatt.
 
Újpesti Lengyel Kisebbségi Önkormányzat