– Beszélgetés Sztevanovity Zorán Liszt Ferenc- és Kossuth-díjas előadóművésszel
Április 15-én Újpesten, az Ady Művelődési Központban lép fel Zorán kamarazenekarával. A koncert kapcsán beszélgettünk a zenésszel dalokról, tervekről, rádióműsorokról, néhány aktualitásról.
– Nem egyszer, nem kétszer koncerteztünk már Újpesten, visszatérő koncerthelyszínűnk az Ady – kezdi Újpesttel kapcsolatos emlékeit idézni Zorán. – Visszajárunk rendszeresen, már-már bejáratott helynek mondhatom. Ez mindig egy amolyan kettőn áll a vásár-típusú játék, mert kell hozzá, hogy a közönség ott legyen, jól érezze magát, és az is elengedhetetlen, hogy ezt mi is megérezzük. Ha ez működik, akkor szívesen jövünk újra és újra. 
– 2006-ban jelent meg utoljára önálló lemeze, amelyet tavaly koncertalbum követett. Idén, vagy a közeljövőben tervezi új lemez megjelentetését?
– Nem tervezünk – ezt a szerzők nevében is mondhatom – mostanában új albumot kiadni. A 2006 őszén megjelent lemez – a Közös szavakból című -, bőven elégséges muníciót ad ahhoz, hogy még további egy-két évig egyáltalán megpróbáljuk megismertetni a közönséggel az új dalokat. Erre ugyanis nekünk csak a koncertezés ad lehetőséget, mivel azok kereskedelmi rádiók, amelyek játsszák a dalainkat, azok is inkább a régebbieket játsszák. Az újakat nem nagyon próbálgatják, mondván, hogy a hallgatók a régieket szeretik.
– Azért ez némileg érthetetlen, mivel nyilvánvalóan úgy lehet ismert és népszerű egy új dal, ha a rádiók is játsszák, és megismertetik. Ez farkába harapó kígyó esetének tűnik.
– Igen, ez a huszonkettes csapdája, szó szerint. Nyugodtan merem mondani, hogy azok közé tartozom, akik igyekeznek nem csupán ülni a babérjaikon. Már régen megelégedhetett volna az ember egy régebbi lemezkiadási stopnál, jó pár évvel ezelőtt akár. Már addigra összegyűlt olyan sok dal, hogy abból is bőven kitelt volna, hogy időnként változtassunk a koncertműsoron. Tavaly például hat új dalt játszottunk a turné során a koncerteken a 2006-os lemezről, és néha bizony az volt az érzésem – noha a sikert illetően nem panaszkodhattunk – , hogy „túlterhelem” a közönséget. Már-már olyan volt, mintha némileg visszaéltem volna a jóindulatukkal, amikor sok régi, jól bevált dal helyett az új, ismeretleneket játszottuk.
– Mi lehet az oka annak, hogy generációk nőttek fel a dalain, még mindig osztatlanul szól a zenéje minden korosztályhoz?
– Azt hiszem, az volt a szerencsém/szerencsénk, hogy már a legelejétől kezdve – az első szólólemezem megjelenésétől – nem próbáltam más, esetleg több lenni, mint amilyen valójában vagyok, nem igyekeztem mindenáron igazodni valamely korosztály ízlésvilágához, vagy éppen egy aktuális divathullámhoz. Ez természetesen vonatkozik a szerzőkre is. Voltunk annyira merészek, hogy a magunk ízlése alapján dolgoztunk. Ugyan ez egy nagyon rizikós módszer, mert, ha eközben a „produktum” nem találkozik a közönség érdeklődésével, – akkor bizony csak a fióknak dolgozik az ember. Régi igazság, hogy a divathullámok gyorsan váltják egymást, és önmagukban hordozzák a mulandóság folyamatos veszélyét. Nyilván, ha valakinek sikerül ettől függetlenítenie magát, a kezdeti nehézségekért cserébe később sokkal nagyobb alkotói szabadságot kap.
– Ennyi idő után, ilyen sok sikeres koncerttel a háta mögött érez még olykor lámpalázat fellépések előtt?– Igen, még mindig érzek, mert tudom, hogy minden egyes koncert közönségét újra és újra meg kell nyerni. Sok helyen az országban – ahogy Önökhöz, az Adyba is – visszatérő vendégek vagyunk, ezért folyamatosan változtatjuk a műsort, mert alapelvem, hogy ugyanazzal a műsorral ugyanoda nem megyünk vissza. Persze, vannak kedvenc dalok, amelyeket a közönség szinte elvár tőlünk, de mégis, egy új turné koncertjeinek szerkezete, dramaturgiája mindig megújul. A közönség mindig számíthat arra, hogy valami mást kap az előző előadáshoz képest.
– A Dalok és mi turnécím azt jelenti, hogy ezúttal egy zártabb, bensőségesebb hangulatú koncertet láthat az idén a közönség?
– Igen. Van nekünk az Egészen egyszerű dal című számunk, amely szintén a közönség által „megkövetelt”dalok közé tartozik. Ezt általában a vége felé szoktuk játszani, már együtt énekelve a közönséggel, s egy sora így hangzik: „…és egy kicsit benne vagyok én”, no, ehelyett szokták általában beénekelni a hangulat hatására, hogy „…benne vagyunk mi is”. Ez adta az ötletet ahhoz, hogy olyan koncertet állítsak össze, amelyben sok, ilyen „együtténeklős” dal szerepel.
Tehát ebben a szellemben találkozhatunk Zoránnal és zenésztársaival az Ady Művelődési Központban április derekán, 19 órai kezdettel. Énekeljük együtt a régi és az új dalokat egyaránt!