Augusztus 31-én, Vasárnap délután a rendkívül tehetséges, fiatal korára már világhírnevet szerzett énekesnő, Palya Bea és két zenésztársa lép fel a Tábor utca színpadán. Koncertjével nemcsak a gyerekekhez, a felnőttekhez is szólni kíván.
Normal
0
21
false
false
false
HU
X-NONE
X-NONE
MicrosoftInternetExplorer4
/* Style Definitions */
table.MsoNormalTable
{mso-style-name:”Normál táblázat”;
mso-style-parent:””;
font-size:11.0pt;”Calibri”,”sans-serif”;
mso-fareast-“Times New Roman”;
mso-bidi-“Times New Roman”;}
– Milyen előadással készül az újpesti fellépésre?
– 2004-ben jelent meg az „Álom-álom, kitalálom” címet viselő lemezem. Ez egy énekelt mese, az albumon önálló dalok szerepelnek, együtt pedig mesévé válnak. Alapötletét a magyar népdalok szimbólumaiból merítettem, és hozzáadtam saját lelki utam állomásait, álmait. A mese Miráról és a kertjéről szól. Kertjének egy rózsa a dísze, abban pedig a szerelem lakik. Egy nap a boszorkány ellopja a virágot. Mira pedig a keresésére indul…. Bolya Mátyással és Szokolay Dongó Balázzsal, akikkel Újpesten fellépek, nagyon szeretjük a meséket, többek közt azért, mert kivételesen jó terepet adnak az improvizációhoz.
– Talán tudja, Újpest komoly zenei múlttal és jelennel rendelkezik: két zeneiskola is működik a kerületben.
– Ennek nagyon örülök. Nem tudom eléggé hangsúlyozni a zene, és elsősorban az éneklés fontosságát. Az aktív zenélés, a koncertek, a közös ének, az édesanya altatódala… Szeretem bevonni a gyerekeket-felnőtteket az előadásaimba. Nincs annál nagyobb boldogság nekem, mint amikor együtt énekelhetek a közönséggel, és látom szemükben a csillogást. A zene maga az élet; a kibontakozás, az önkifejezés eszköze. Véleményem szerint az éneklés a léleknek ad utat. Ha végignézi az emberi életet: születéskor rögtön hangot adunk, hiszen felsírunk. Hangja van az örömnek, a bánatnak. Hangja van a szerelemnek is.
– Ha végigtekint szólólemezein, milyen változást, fejlődést lát önmagában?
– Bátrabb, szélsőségesebb és pontosabb vagyok. Legújabb lemezem, az „Adieu les complexes” egy új arcomat mutatja be. Érdekes, mennyire fontos nekem mindkét pólus, azaz a zenekarom és maga a szólóéneklés, nem is tudnék köztük választani. Ha egyedül állok a színpadon, úgy érzem, kötéltáncot járok, és csak a magam erejében bízhatok. Egyre bátrabban énekelek, és jobban belefolyok az alkotás folyamatába is.
– Megválasztották esélyegyenlőségi nagykövetnek, és a magyar kultúra nagykövetének is. Milyen felelősséggel jár ez a két cím?
– Sokat gondolkodtam, hogy miért kaptam ezeket a megtiszteltetéseket. Azt gondolom, az esélyegyenlőség az önismereten, az önfegyelmen, a kreativitáson, önmagam elfogadásán múlik, nem a külső rendszereken. Amikor a turném során sérült gyerekekkel, romákkal, idősekkel találkoztam, gyakran rávilágítottak a gyengeségeimre. Fontos lépés volt az életemben. A magyar kultúra nagykövete cím pedig úgy vélem, elismerése a munkámnak és egyben minden magyar tehetség pályafutásának is.
– Nemcsak magyar népzenét énekel; dalai között bolgár, török, és indiai zenét is találhatunk. Talál bennük közös pontot?
– Minden népzene ugyanarról szól, csak más formában nyilvánul meg. Felismerem a közös vonásokat, mint ahogy mindenki, aki érzékenyen, valóban nyitott szívvel hallgatja a zenét. Saját művészetemben pont ezért nincs tudatos koncepció; ami megragad bennem, ami gyökeret ereszt, azt megformálom. Persze a dalok is formálni tudnak engem. Nekem ez a zene igazi értéke.