Különleges, az országban egyedülálló névvel büszkélkedhet november 15-től az Erzsébet Utcai Általános Iskola, amely e dátumtól immár hivatalosan is kedves meseírónk, Lázár Ervin nevét viseli. Az ünnepségen elhangzott: ez a név tele van tartalommal, szeretettel, és valóban: a gyerekek által megelevenített, sokunk számára kedves emlékeket idéző mesefigurák, Ló Szerafin és Vacskamati, Dömdödöm vagy Szörnyeteg Lajos kedves csetlését-botlását, ezen a délutánon is csillogó szemmel nézték kicsik és nagyobbak.
Három éve tartó előkészítés után november 15-től viseli már életében klasszikussá vált meseírónk, Lázár Ervin nevét az Erzsébet Utcai Általános Iskola, amit nagyszabású és tartalmas műsorral ünnepelt meg az intézmény közössége és vendégeik. A névadón jelen volt többek között az író családja, testvére, felesége és lánya, Sárszentlőrincet, Lázár Ervin néhai iskolájának helyszínét pedig Demény Károly, a település polgármestere képviselte. Rajtuk kívül Vissy Beatrix irodalomtörténész mellett Wintermantel Zsolt és dr. Molnár Szabolcs alpolgármester, dr. Hollósi Antal, országgyűlési képviselő, Németh Edit, Hladony Sándor, Ozsváth Kálmán és Bartók Béla önkormányzati képviselők, valamint az iskola tanárai és tanulói egyaránt tanúi voltak egy régi álom beteljesülésének. Az intézmény ugyanis régóta szerette volna felvenni a meseíró nevét.
Az ünnepségen megelevenedett az oly jól ismert négyszögletű kerek erdő és annak lakói, sőt még városvezetőink köszöntőjében is felbukkantak a kedves történet figurái. Az újpesti önkormányzat nevében Jókay Attila képviselő adott át ajándékot az iskolának.
Az ünnepség zárásaként Lázár Ervin özvegye, Vathy Zsuzsa, a polgármester és Pál Lászlóné igazgató leplezte le az író domborművét, amely Szabó Sándor szobrász munkája.
G. R.
Dr. Molnár Szabolcs névadó ünnepségen elhangzott beszédét teles terjedelemben alább olvashatják.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves gyerekek!
Idefelé jövet találkoztam Aromóval, az okos nyúllal. Azt mondta nekem, igyekezzek, mert lemaradok a nagy eseményről.
– Milyen eseményről? – kérdeztem én.
– Hát ezt sem tudod? – válaszolta, és közben szánakozva nézett rám. – Ma nevezik el az iskolát Lázár Ervinről. Tudod, ő talált ki engem is. És neki köszönhetik a gyerekek Ló Szerafint, Bruckner Szigfridet, és Vacskamatit is. Hogy Mikkamakkáról már ne is beszéljek – tette hozzá Aromó és fontoskodó arcot vágott.
– Hogyne tudnám, kedves Aromó! Hisz én is éppen oda igyekszem. Az Erzsébet utcai Általános Iskolába, mert ez a neve az iskolának – válaszoltam neki, gondolva, hogy ezzel majd sarokba szorítom.
– Csacsiságokat beszélsz – szegte fel a fejét Aromó. – Az iskolát Lázár Ervin Általános Iskolának hívják. Pont ezt magyarázom neked.
– Mától hívják annak. Én azért igyekszem oda, hogy szépeket mondjak a gyerekeknek az iskoláról, de leginkább Lázár Ervinről.
– Ja, az más – enyhült meg az okos nyúl. – És milyen szépeket fogsz mondani róla?
– Például azt, hogy nemcsak a felnőttek, de a gyerekek is nagyon sokat köszönhetnek az ő csodálatos fantáziavilágának. És azt is elmondom nekik, hogy Újpest is büszke arra, hogy Lázár Ervin családja hozzájárult ahhoz, hogy éppen itt, a mi városunkban viselje egy intézmény a mesemondó emlékét. Meg fogom nekik köszönni, hogy szófogadatlanok lehettünk.
– Szófogadatlanok? – döbbent meg Aromó. – Az naaaagyon nem szép dolog. Miért vagytok szófogadatlanok?
– Mert Lázár Ervin amilyen csodálatos író volt, olyan szerény is. Azt mondta a felesége, hogy nem akarta, hogy elnevezzenek róla bármit is. Mi viszont épp ezt tesszük, és nem szégyelljük magunkat miatta.
– Az nem jó. Igazán szégyellhetnétek magatokat – vonta össze a szemöldökét Aromó. – Ezt inkább el se mesélem majd Szörnyeteg Lajosnak, mert biztos elsírná magát. Ha nem akarta, hogy elnevezzetek róla valamit, akkor miért nem voltatok jók? Miért vagytok rissz-rosszak és csibészek és ejnye-bejnyék?
– Dömdödöm – válaszoltam mosolyogva.
– Nohiszen! Azt bárki mondhatja! Azok vagytok és kész.
– Nem vagyunk azok kedves Aromó. Hálásak vagyunk. Azt gondoljuk, hogy Lázár Ervin emléke, mindaz, amit a magyar irodalomnak, a mesevilágnak és a gyerekeknek adott, megérdemli, hogy ilyen módon is megörökítsük az utókornak. Azért szófogadatlankodunk, mert valamit vissza akarunk adni mindabból a jóból, amit neki köszönhetünk. Azt például tudtad, kedves Aromó, hogy én magam is az ő meséin cseperedtem kicsi koromban? És azt, hogy te voltál az egyik kedvenc mesehősöm? Na, ugye, hogy nem tudtad! Hát ezért rosszalkodunk mi. Szeretetből. Ezért szófogadatlankodunk. Tiszteletből. Ezért csibészkedünk. Hálából.
Aromó elcsendesedett, miközben ezeket mondtam, majd töprengő arccal azt kérdezte:
– És a mai gyerekek? Nekik is mi vagyunk a kedvenceik? Mert rajtam kívül ott vannak ám a többiek is. A hétfejű tündér, meg Maminti, meg Nagy Zoárd, és hát, bármennyire félelmetes, és vicegek-vacogok, amikor kimondom, de Kisfejű Nagyfejű Zordonbordon is. Meg Berzsián és Dideki. És Szegény Dzsoni és Árnika is. Ők is mind az ő teremtményei. Őket is szeretik a mai gyerekek?
– Sajnos, a mai gyerekek nem mind ismerik ezeket a csudálatos mesefigurákat. Azzal, hogy Lázár Ervin emlékét egy általános iskola őrzi a jövőben, éppen azt reméljük, hogy a négyszögletű kerek erdő lakói és a többi szereplő ismét közelebb kerül a kicsik és nagyok szívéhez.
– Hát ez remek lesz – bólintott elégedetten Aromó. – Kérlek, feltétlenül add át a gyerekeknek üdvözletünket, és mondd meg nekik, hogy olvassák, forgassák, nézegessék és szeressék Lázár Ervint és a műveit!
Tisztelt vendégeink! Kedves gyerekek!
Én most elhoztam nektek ezt az üzenetet. Szeressétek Lázár Ervint, az ő mesevilágát, aztán, ha nagyobbak lesztek, a felnőtteknek szóló műveit is. Szeressétek az iskolát, amely mától az ő nevét viseli!