A krónikák szerint a megalakuláskor, 1885. június 16-án egyetlen szakosztálya volt a klubnak, a torna, ám nem sokkal később Győri Farkas Gyula alelnök hatvanezer forintot örökölt, s ennek nagy részét az UTE javára ajánlotta fel.
Így szerzett az egyesület korlátot, köteleket, súlyzókat, vívósisakokat, tőröket és más sportszereket is. Gyakorlatilag tehát a vívás is a klub „ősi” sportága, amely a torna után másodikként talált otthonra Újpesten. A szakosztály-igazgató, László Dezső segített a bemutatásban.
– A vívásról mint önálló szakosztályról csak az 1920-as évektől beszélhetünk. A vívók első otthona a körúton lévő Fodor-, majd Santellivívóterem volt, ahol a kor szellemének megfelelően olasz mesterek tanítottak – kezdi László Dezső.
– Sok idő nem kellett ahhoz, hogy az újpesti Kabos Endre nevétől legyen hangos világ.
– A harmincas években tűnt fel a pástok első klasszisa, Kabos Endre kardvívó. Képzeljék el, magyar bajnokságot sosem nyert, ám hatszoros Európa-bajnok volt, és az 1932-es olimpián csapatban arany-, egyéniben pedig bronzérmet nyert. Pályafutásának csúcsára az 1936-os berlini olimpián ért fel, ahol egyéniben és csapatban is a dobogó tetejére állhatott. Sportolói karrierje és élete is megdöbbentően rövid volt: amikor 1944-ben felrobbant a németek által aláaknázott Margit híd, Kabos éppen egyik oldalról a másikra ment át.
– A történelemről még sokat beszélhetnénk, de akkor nem igazán jutna idő és hely másra. Ejtsünk szót inkább a Dózsa-időszakról.
– Az újpesti vívás aranykora akkor kezdődött, amikor a kard és a tőr mellé felzárkózott a párbajtőr is. És a hatvanas években indult a csodálatos sportoló világhódítása, Rejtő Ildikó tagja volt az 1960-as olimpián ezüstérmet szerző tőrcsapatnak, 1963-ban egyéni világbajnok lett, majd 1964-ben a tokiói olimpián egyéniben és csapatban is aranyérmet akasztottak a nyakába. A csapatsiker részese volt egy másik újpesti vívónő, Marosi Paula is. Rejtő Ildikó pályafutása alatt öt olimpián vett részt, és mindegyikről éremmel tért haza. De, hogy az újpesti csapatról is beszéljünk, 1970-ben BEK-győztes lett női tőrcsapatunk.
– Lassan eljutunk napjainkig. Stefanek Gertrúd lett csapatban világbajnok. A tőr férfi képviselői 1987-ben a vb-n, 1988-ban pedig az olimpián szereztek csapatbronzot, mindkét válogatottnak tagja volt Érsek Zsolt és Szekeres Pál. De hol vannak a kardvívók?
– Az újpesti kardvívás következő klasszisa Gedőváry Imre volt, az 1988-as szöuli olimpián sajnos már nem újpesti színekben nyert aranyérmet. De azért nem maradtunk aranyérmesek nélkül, 28 év kihagyás után Szöulban két újpesti, Csongrádi László és Szabó Bence – utóbbi 1992-ben Barcelonában egyéniben – a dobogó tetejére állhatott.
– Ha azt mondom, Zarándi Csaba… – A mester büszke volt arra, hogy az 1993-as esseni vb-n aranyérmes csapatot újpesti kardvívók alkották Abay, Köves, Navarrete és Szabó Bence személyében.
– Nagy nevek és eredmények tehát bőven akadnak a szakosztályban. Gondolom, így nincs gond az utánpótlással.
– Nincs, de lassan kinőjük a Király utcai termünket. Bevallom, nem egy nagy múltú szakosztályhoz méltó keretek között zajlanak az edzéseink. És még egy nagyon fontos dolog, 1998 óta a szakosztályunk kibővült a kerekes székes vívókkal. Versenyzőink, Krajnyák Zsuzsa, Dani Gyöngyi, Jurák Andrea, Juhász Vera és a hozzánk igazolt Pálfi Judit paralimpiai, valamint világ- és Európa-bajnokságokon szerzett érmekkel öregbítették az UTE hírnevét.
És hogy legyen még legalább száz évig vívószakosztálya az UTE-nak, hat fegyvernemben – női tőr, férfi tőr, női kard, férfi kard, női párbajtőr és férfi párbajtőr – várjuk a fi atalokat a vívás megismerésére – zárta a beszélgetést László Dezső.
Gergely G.
fotó: huszadikszazad.hu