Matematikus, szalézi szerzetes, a Clarisseum plébánosa, Újpest díszpolgára. Huszonöt éve szentelték pappá P. Bíró Lórántot – vagy, ahogy a legtöbben ismerik –, Lóri atyát. Ezüstmiséjére vasárnap került sor a Szent István Király-plébániatemplomban.
– Hatvanéves korában szentelték pappá. Mi volt az oka, hogy ilyen későn?
– Már nagyon fiatalon jelentkeztem a szaléziakhoz. Tulajdonképpen a Clarisseumban nőttem fel. Aztán „csak” negyven esztendőt vártam arra, hogy pappá szenteljenek. Mivel szalézi szerzetes voltam, az Állami Egyházügyi Hivatal egyszerűen nem adott rá engedélyt. Sokszor próbálkoztam, de mereven elzárkóztak. Nem hivatalosan elárulták, hogy nyugdíjaskorom előtt úgysem engedik.
– Nem keseredett el? Nem akarta feladni az egészet?
– Megtehettem volna, hogy Nyugatra megyek, mert rokonaim éltek Ausztriában. De nem akartam itt hagyni a gyerekeket, akikkel foglalkoztam.
– Akárcsak Sándor István.
– Így igaz. Sokan nem hitték el, sokan nem értették, pedig tényleg ez volt az ok. Akkoriban a Nap utcai templomban voltam kántor, és egy kórust vezettem, ahol nemzedékek nőttek fel a kezem alatt. Ez tartott itt.
– Miért végezte el közben a matematika szakot az egyetemen?
– Engem leginkább a muzsika és a színház érdekelt. De ezekkel mindig is tudtam foglalkozni a szaléziaknál, később meg kántorként. Aztán még a matematika is vonzott. Negyvenévesen végeztem az ELTE alkalmazott matematika szakán, hogy azért legyen diplomám.
– Egy évvel pappá szentelése után clarisseumi plébános lett. A kör bezárult, visszakerült oda, ahonnan indult.
– Úgy éreztem magam, mint aki hazatért. Nem kifejezetten a plébánia vezetéseként kezeltem ezt a lehetőséget, hanem inkább a szalézi közösségi munka folytatásaként. A plébánián színháztermet csináltunk, egy közösségi helyiséget. Vagyis folytatni tudtam azt, amire rátettem az életemet.
– Reméljük, még sokáig…
– Édesapámat egyik születésnapján felköszöntötte a sógorasszony, és azt kívánta neki, hogy száz évig éljen. Erre apám végigmérte, és azt mondta: „Te Klári, hát miért vagy te ilyen smucig? Nem tudod, hogy én megcéloztam a háromszázat?” Azóta is jót nevetek ezen, a humor pedig életben tart.
J.M