A veresegyházi székhelyű Magyar Pamutipari Horgászegyesület immár hagyományosnak mondható családi napjának keretében szeptember 14-én immáron negyedik alkalommal találkoztak szervezett formában a gyár volt dolgozói, fonók, szövők és más szervezeti egységek munkatársai.
Nagy boldogság volt sok-sok kedves kollégával találkozni, és a gyári évekre emlékezni. Örültünk egymásnak, régi barátságok erősödnek meg, egyúttal új barátságok is szövődtek.
A Magyar Pamutipar néven alakult újpesti textilgyár, még amikor én annak ösztöndíjasa lettem, több mint ötezer embert foglalkoztató, önálló gyáregység volt, három fonodával, cérnázóval, fonalfestővel, szövödével, sőt Óbudán saját kikészítő-gyáregységgel, valamint a múltból örökölt és csodával határos módon szinte érintetlenül megmaradt számos létesítményével.
Ezer szállal
Mert a mai fiatalok talán el sem hiszik, de a gyárnak saját kultúrháza, sportlétesítményei, üdülői voltak, ahol mindenki megtalálhatta kedvenc időtöltését. Fiúk-lányok sok-sok találkozási lehetősége az élet természetes velejárójaként szerelmek kibontakozását, majd gyáron belüliek házasságkötését is eredményezte. (Csak zárójelben jegyzem meg, a mostani találkozónkon is sok házaspár volt jelen!)
A fiatal házasok otthonteremtési gondjait a gyár vezetői mélységesen átérezték, és kinek-kinek a pénztárcájához igazodó lehetőségeket biztosítottak. Így a fiatalok a gyár közelében maradva nem kényszerültek új munkahely keresésére, sőt gyerekeiknek a bölcsődei-óvodai elhelyezésével is a gyárhoz kötötték dolgozóikat a vezetők.
Ma már csak emlék
Olyan, mint egy mese, pedig ennek magam is részese voltam, sok-sok társammal együtt. Majd az idill szertefoszlott, először a gyár kulturális és egyéb létesítményei szűntek meg, majd különböző termelőrészlegei, végül maga a gyár is. Szinte elköszönni sem tudtunk egymástól. Volt kollégák, ha néha összefutottunk – sajnos gyakran egy-egy temetés alkalmával –, rendre megfogalmaztuk az igényt: de jó lenne szervezett formában összejönni. Aztán sietett mindenki a maga dolga után, és a dédelgetett terv, a TALÁLKOZÓ, csak terv maradt.
Guszti javaslata
Ilyen előzmények után érthető, hogy amikor Kiss Gusztáv, sokunk Gusztija, a Magyar Pamutipari Horgászegyesület elnöke néhány éve óvatosan felajánlotta a találkozó szervezésének lehetőségét, kapva kaptunk rajta, így idén már a negyedik pamutos összejövetelre került sor.
Talán egy éve indult a Facebookon a Magyar Pamutipar volt dolgozóinak az oldala, ahol mostanra ötvenhatan lettünk tagok. Megható társainknak a bejegyzéseit olvasni, milyen mélyen mutatkozik meg bennük a kötődés a fonoda vagy a szövöde jellegzetes képei láttán. Nos, ezen a honlapon hirdettük meg az idei találkozót, és nagyon hamar több mint negyvenen jelezték: jövünk, nem hagyjuk ki az idei lehetőséget sem.
Esős időben
Sajnos az időjárás kedvezőtlenül alakult. Más években is volt úgy, hogy reggel csepergett kicsit, de később elállt, és még a nap is kisütött. Ekkor a halászléfőző versenyre elkészült étellel, szépen megterített asztal körül helyet foglalva tudtunk ünnepelni. Még ünnepi köszöntőt is szoktunk mondani, örülve a találkozásnak.
Erre az idén nem került sor. Esett bizony folyamatosan, és nem is hagyta abba, kisebb szünetek után újra jött a zápor. Sajnos sok meggondolásból ezt az ünnepet későbbre halasztani nem lehetett, így csepegő esőben kezdtük az egyesület által biztosított halakat feldolgozni, sőt a „Pamut-tó” partján a bográcsban való főzést is. A nagy létszámra tekintettel rögtön kettő alatt is meggyújtottuk a tüzet. Cibula Gabi volt idén is a főszakács, a segítői, Marika, Irénke, Zita, Magdi és János először a klubházban tisztították a halakat, pucolták a hagymát, Egér vágta a fát, tette biztonságos, száraz helyre, és rakta a tüzet szorgalmasan.
Mesélt a múlt
Rövidesen megérkeztek a vendégeink, és kezdetét vette a kötetlen beszélgetés. Azért sokunk kedvét nem tudta elrontani a szomorú idő: a csoportképen lévőket megszámolva harmincöten jöttünk össze. Előkerültek a féltve őrzött albumok, amelyeket mindenkinek meg kellett nézni, kimeríthetetlen témát adva az újabb és újabb érdeklődőknek. Ezeket csak óvatosan adtuk körbe, és ki-ki egy-egy kisebb ernyő védelmében vehette át. Majd az okostelefonok jöttek, így a képeket könnyebb volt tárolni, megmutatni.
Végre elkészült az étel. Észre sem vettük, jött a zsűri, és értékelte a teljesítményünket. Mi is kaptunk a finomságból, és valami száraz helyet keresve elfogyasztottuk. Az ünnepi asztalt elmosta az eső, így az üdvözlőbeszédek is elmaradtak. Majd jövőre, hisz akkor jubilálunk!
Formálódik a Pamutipar Baráti Köre
Hirtelen már az eredményhirdetésre hívtak minket. Kaptunk egy kupát! Na, ott találkoztam ismét Zitával és Herminnel. Zita – aki nem azonos a mi Zitánkkal – a sok-sok esőkabátos között nem találta a barátnőjét, a piros esőkabátos Hermint, így jött oda hozzánk. Később Hermin is előkerült, akkor beszélgettem velük. Az eredményhirdetésnél tudtam meg, Hermin a „Pamutipar Baráti Köre” nevű civil kezdeményezés vezetője! Érdekes gondolat, biztos sokan fogunk csatlakozni hozzá!
Mező Péter
Fotó: Nagy György