November 24-én ünnepelte születésnapját. Szombaton a Fejünk felől a tetőt című drámáját láthatja a nagyérdemű az Újpest Színházban. Jókai Anna Kossuth-díjas írónál vendégeskedtünk.
– Boldog születésnapot! Talán nem udvariatlanság, ha elárulnom, hogy ez a nyolcvanegyedik.
– Köszönöm szépen. Tavaly, a nyolcvanadikon akkora ünnepségsorozatot rendeztek nekem, hogy le sem tagadhatom, hány éves vagyok. Igaz, nem is érdemes. Elég nagy kegyelem, ha az ember szinte az utolsó percig tud tenni valamit ezért a keserves életért, amit valamennyien élünk.
– Ön hogyan éli a mindennapjait? Kicsit tesz-vesz a konyhában, aztán nekiáll írni?
– Nem tartozom a hazug emberek közé, úgyhogy be kell vallanom, a konyhában nem nagyon tüsténkedek. Ha nagyon kell, mindent megcsinálok, de hogy még élvezzem is, az nem megy.
– Az írás annál inkább, hiszen nagyon termékeny író.
– Az írásra nem sajnálom az időt, mert tudom, hogy amit csinálok, az megmarad. Legalábbis amíg létezik papír és könyvtár.
– A Fejünk felől a tetőt első regényének, a 4447-nek a színpadi átirata.
– A 4447 nem egy kölni nevének elferdített változata, hanem egy helyrajzi szám. Akár Újpesten is létezhetne az a kis, düledező ház, amelyet lebontásra ítélnek. Három generációnak kell otthagynia régi életét.
– Írásainak stílusát spirituális realizmusnak nevezi. A karácsonyban is a spiritualitást keresi?
– A karácsonyról azt tartom, hogy ha valaki nem tudja igazán átélni a misztériumát, az okosabban tenné, ha nem is ünnepelné. Ajándékozós, kajálós cirkuszt csinálunk belőle. És tudja, az elanyagiasított, elgiccsesített karácsony inkább ellenére van a misztériumnak.
– De ilyenkor mégiscsak összegyűlnek a családok.
– Jó esetben igen. De sok ismerősöm, olvasóm van, aki magányos, és egyedül van az ünnepen. Higgye el, nekik ez sokkal rosszabb, mint egy hétköznap. Egyszer talán majd megtanulja az emberiség, hogy a karácsony nem a bezárkózás ideje. Az a bizonyos szenteste, amikor a háromkirályok barangolnak, esetenként a hóban vagy mostanában inkább a latyakban, az az alkalom, amikor ki kell nyitni az ajtókat. Ez az este a szenvedőké, a szerencsétleneké, a magányosoké.
J. M