A nemzeti drogstratégia volt a központi témája az Újpesti Kábítószerügyi Egyeztető Fórumnak, amely ebben az évben február 26-án ülésezett először. A meghívott vendég, dr. Grezsa Ferenc pszichiáter a stratégia felépítését, az aktuális helyzetet és a céltörekvéseket ismertette.
Dr. Grezsa Ferenc pszichiáter, a KRE Pszichológiai Intézet – mentálhigiéné szak – adjunktusa a drogprevenció előzményeire visszautalva elmondta, a jelenlegi, harmadik drogstratégia három éve zajlik. Míg a korábbi drogstratégiákban az ártalomcsökkentés kapott nagyobb szerepet, addig itt a prevenció mellett a promóció, az egészségtámogatás is megjelenik, hiszen jobban tudjuk, hogy mitől lesz valaki szenvedélybeteg, semmint azt, hogy miért marad távol tőle. A stratégia számadataiból az is kiderül, hogy a középiskolások a legveszélyeztetettebb korosztály, negyedük életében legalább egyszer kipróbált már valamilyen kábítószert. A pszichiáter külön kiemelte: noha a nemzeti drogstratégia honlapján véleményezésre is volt lehetőség, a könnyű drogok legalizálásáért szót emelő véleményformálókkal szemben a többségelutasító a kábítószereket illetően.
A mai droghelyzet
– A cannabisok és az amfetaminszármazékok fogyasztása megnőtt az utóbbi években, míg az ópiátszármazékoké csökkent. Sajnos a fiatalok egyre korábban (már 13-14 évesen!) próbálják ki a kábítószereket, és ugrásszerűen megnőtt a rövid távú hatást kifejtő dizájnerdrogok jelenléte, amelyek négy-öt évvel ezelőtt még szinte teljesen ismeretlenek voltak – emelte ki dr. Grezsa Ferenc.
Célok, jövőkép
A mostani drogstratégia fókuszában a tiszta tudat és a felépülés-központú szemlélet áll. A stratégia célja a szermentesek, a család, a szülők, valamint a helyi KEF-ek (köztük az újpesti) szerepének erősítése. M. Orbán András