Munkája mellett hosszú éveken át dolgozott azért, hogy a világ legjobbja legyen. A kitartó, sokszor fájdalmas edzéseknek köszönhetően ma már világbajnok, Világkupa-győztes az újpesti kick-box versenyző, Tippanucz Miklós.
Három évvel ezelőtt még száznyolc kilósan jelentkezett az edzőterembe, ma pedig alig nyolcvanöt kilós a világbajnok. Hosszú út vezetett idáig, s az útnak még nincs vége. Rengeteg feladat vár még rá, hiszen az elkövetkezendő versenyeken már mindenki a világbajnokot akarja legyőzni.
– Doppingol a kihívás?
– Sok sportoló azt vallja, hogy az első arany megszerzése a legnehezebb. Osztom a véleményüket, de én úgy érzem, sőt már meg is tapasztaltam a
Világkupán, hogy nagyon nehéz lesz megvédenem a világbajnoki aranyérmemet. Rettentően erős a mezőny, ráadásul a súlycsoportomban rengeteg a kihívóm. Persze nem félek, vállalom a nehéz meccseket, mert tudom, hogy milyen munkát végeztem el, tiszta a lelkiismeretem. Ha vesztek, akkor gratulálok a legyőzőmnek, és megpróbálok tanulni a vereségből.
– Most ne a vereségről beszéljünk, inkább a győzelmeidről. Kezdjük a világbajnoksággal. Milyen reményekkel utaztál Ausztriába?
– Egy versenyző, ha igazi harcos, akkor nem gondolhat másra, csak a győzelemre. Szerencsére nagyon jól sikerült az egész éves felkészülésem, még
az a kis módosítás is belefért, amit a Világkupa miatt meg kellett tennem. Szóval, egyben voltam, mind fizikálisan, mind pedig fejben. A verseny előtt arról is beszélgettem az edzőmmel, hogy mikor fogom már áttörni azt a bizonyos falat, mikor nyerek már egy nagy versenyt. Nem titok, az érmeim közül eddig hiányzott a legszebb színű, az arany!
– Nehéz verseny volt? Fájtak a győzelmek?
– Nagyon. A világbajnokságon nincs gyenge ellenfél. Az első pillanattól az utolsó másodpercig figyelni kell, hiszen egy apró kihagyásnak katasztrofális
következménye lehet. Röviden, azonnal leütnek és akkor vége a dalnak. Ezúttal minden összejött, mondhatom, valamennyi mérkőzésen én irányítottam, az ellenfelek csak kapaszkodtak utánam.
– Itt ülsz velem szemben, és nem látok monoklit, zúzódást. Egyáltalán, kaptál ütést, rúgást?
– A trikóm és a nadrágom eltakarja a foltokat. Mondhatom, alaposan megszenvedtem, fáj a combom, a bordám, a vádlim. De azt jól látod, a fejemen nem látszik a küzdelem. Igaz, vigyázok rá nagyon, nem is kaptam rá ütést már elég régóta.
– Világbajnoki arany után jött egy Világkupagyőzelem. Melyik volt a nehezebb?
– Talán a vébé, mert ott sikerült áttörnöm azt a falat, amiről már az előbb beszéltem. A Világkupa pedig azért volt nehéz, mert olyan közel volt a két verseny egymáshoz, hogy jóformán nem is pihentem ki magam. Edzettünk, edzettünk, aztán már itt is volt a verseny. De a vébé győzelmem óriási lökést
jelentett, olyan önbizalommal léptem a küzdőtérre, hogy még magam is csodálkoztam egy kicsit rajta. Jól ment a küzdelem is, nincs okom panaszra. Időm sincs siránkozni, ugyanis rövidesen újabb Világkupa-verseny következik, ahol, mint említetted, mindenki a világbajnokot akarja majd legyőzni.
Állok elébe!
(gergely)