•  
  •  
  •  

Újra összeáll, illetve összeállt a Rákfogó! Egy színpadról zenél Szakcs Lakatos, Babos Gyula és Kőszegi Imre, hogy újra lázba hozza a magyar jazzrock rajongóit. Ők már klasszikusok, legendák egy korábbi generáció számára.

Újpesten jó zenészek nőttek fel, de úgy igazából a dobosok uralták a mezőnyt. Kőszegi Imre, Szigeti Béla és Kovács Jocó. Kőszegi az Attila utcai iskolával majdnem szembe gyerekeskedett és lett azzá, aki ma.

Ők voltak az aranykezű dobosok. A dobolásnak döntő eleme a kéz, de még inkább a csukló! Ők egymás közt biztosan véleményezték, hogy melyiküknek milyen a csuklója, de nem emlékszem, hogy ezt bármelyikük propagálta volna. A legjobbnak közülük – ők is és mindenki – Kőszegi Imrét tartotta Azok is, akik értettek a zenéhez, és azok is, akik nem annyira. Kőszegi volt a csúcs, igaz hogy közülük ő vette legkomolyabban a hangszert. Kőszegi az Attila utcai iskolával majdnem szembe gyerekeskedett és lett azzá, aki ma. Tanulta, méghozzá nem is akárhogy a hangszert! Kapcsolatot tartott külföldi zenészekkel, akik aztán küldtek neki dobkottákat a legújabb trendekből. Úgyhogy Imi mindig naprakész volt a jazzrock pillanatnyi irányzatai között. A Könyves rendezvényein mindig ott volt, és szerencsés esetben hallhattuk a Bajtala –Szörényi – Kőszegi triót játszani. Műsorszámként.

Szigeti Béla egy született dobzseni volt, aki, ahogy mondani szokták, lehet, hogy „már az anyja hasában tudott dobolni”! A bátyja, Gyuri meg profi, méghozzá nagyon profi zongorista volt. Akkoriban én is dobolgattam, egy napon átjött hozzánk a Gyurka, hogy megkérdezze, nem volna-e kedvem eljárni vele duózni vendéglátóba, mert ő a Bélával megőrül. Aztán elmondta, hogy otthon is állandóan gyakorol, úgyhogy az idegeik már tönkre vannak, de a Béla csak dobol és dobol. Nem szólva arról, hogy ha elmennek játszani egy zenés presszóba, a Béla rögtön csépelni kezdi a dobokat, a vendégek meg elmennek táncolni, pénz meg sehol. Neki nem olyan dobos kell, aki táncra ingerli a közönséget, mert abból nem jön be semmi, hanem csak nyugi és piano, és megy a szív küldi és hozza a pénzt! Nem tudott igazán figyelni a társaira. Bajtala Jancsi mesélte, hogy a Cigánylány felvételére mentek a rádióba Szigeti, Vigyázó meg ő, amikor befele menet többször elmondta, hogy melyik résznél kell kiállni. Mind a hármuknak! Amikor elérkezett a kiállós rész, „kiállok én” mondta Bajtala – kiáll a Vigyázó – és ki nem áll ki? A Béla! Ez így ment vagy háromszor, és akkor elhalasztották a próbát. Meg persze a felvételt is. Mindemellett isteni dobos volt és nagyszerű srác! Ő volt a Szigeti Béla!

Végül Gyuri azt találta ki, hogy levitte egy afrocuban zenekarba, ahol 8 dobos van! Na, itt ütheted – mondta az öccsének. Eljövetkor még visszanézett rá az ajtóból: Béla már fent ült az egyik szerelés mögött és vágta az ütemet! Ez való neki! Csak üsse!

Aki különszám volt, az Kovács Jocó! Úgyis mint dobos, úgyis mint haver, úgyis mint ember. Én a könyvesből ismertem, de vagy kettővel alattam járt, és ki figyel a „kicsikre”? Ő akkor a Nivram, majd Neményi Béla, vagyis az Atlantis dobosa volt – el is hozta őket a Tungsram fesztiválra – és gyakran feljött az új klubba, segíteni a dekoráció elkészítésében. Nagyon jó dobos, mert amikor dobol, egy lesz a zenével, de azon kívül volt egy olyan emberi kisugárzása, aminek a hatás alól nem lehetett szabadulni. Nem nekem, a vele éppen beszélgetőnek, a közönségnek sem. Aki a hatása alá került, azt elvarázsolta, a műsor idejére legalább! Ragyogó ötletei, meglátásai voltak, jó volt vele egy társaságba tartozni. Számomra a legemlékezetesebb az volt, amikor az Alkotmány moziban a NIVRAM tagjaként lépett fel. Valaki a közönségből bekiabálta, hogy „ki a világ legjobb dobosa?”, mire a közönség kórusban: A JOCI! És ezt senki nem vonta kétségbe!

Réti János