Alapvetően pesszimista vagyok, hogy boldoggá tehessen minden csalódás” – írja magáról Bertalan Tivadar író, képzőművész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja. – Ami pedig azt a bizonyos átmeneti állapotot illeti, amit összefoglalóan életnek nevezünk, annak még itt vagyok, bármilyen kiismerhetetlen is, és – nem tudok csinálni mást, csak mindig mást – szavakkal is festek, és képekkel is beszélek, miközben csalódásaimban bizakodom. Ami pedig a jövőt illeti: „Öregszem, fogy az időm, Tehát törekszem s midőn egyetlen célt szolgál minden tettem, – mit is? Te jó Ég! Elfelejtettem.”
Ez a formabontó bemutatkozás azon a meghívón olvasható, amely a művész grafikáiból nyílt tárlatra invitálja az érdeklődőket az Újpesti Károlyi István Általános Iskola és Gimnázium galériájába. A kiállítás megnyitóján Hirmann László, a vendéglátó iskola igazgatója köszöntötte a megjelenteket.
Kiemelte: Bertalan Tivadar közszeretetnek örvend, bizonyság erre, hogy ilyen sokan eljöttek, hogy együtt ünnepeljék a magyar kultúra napját. Felidézte azt az alkalmat is, amikor a művész megkapta Újpest díszpolgári címét. Ha a kiállításnak lehetne címet adni, akkor így hangzana: „Ide ne lőjetek, itt emberek vannak” – idézte megnyitó beszédében Švejket, Jaroslav Hašek halhatatlan hősét Hegedűs Imre János író, kritikus. – A katona a lövészárokból kiabál, ahová éppen azért lőnek, mert ott emberek vannak. Ahhoz, hogy ezt kimondja, el kell térnie a sablontól. Az a különlegessége Bertalan Tivadar művészetének is, hogy eltér a megszokottól, és van bátorsága feje tetejére állítani a világot. A művész megköszönte a méltatást, és azt mondta: ez az én önismeretem, mert általa tudom meg, milyen vagyok. Fogadjanak el így, ahogy vagyok – tette hozzá.
Bertalan Tivadar grafikái február 20-ig tekinthetők meg a Károlyi István Galériában.
CS. J.