Újpesti villamosok

  •  
  •  
  •  

Úgy istenigazából a 8-as meg a 10-es voltak újpesti villamosok. A hatból ez a kettő nem hagyta el Újpestet egy kerékfordulásnyira sem. A 10-es vonalán – épp a tízesvillamos bloggal – már végigmentünk oda-vissza, de négy is volt, ami örökre eltűnt: a 3-as, a 8-as, a 10-es és az 55-ös.

Lehet, hogy meg kellett volna hagyni a sínpályákat, hogy meggondolhassuk magunkat. Ahogy tették ezt Debrecenben, ahol az 1-es villamos vonalát meghagyták, sőt csináltak mellé egy 2-es vonalat is.

Mert kiderült időközben, hogy a villamosközlekedés a legegészségesebb a tömegközlekedés műfajai közül. Azaz a villamos szennyezi legkevésbé a levegőt.

Újpesten ezt nem vették figyelembe, vagy nem is gondoltak rá. Csak felszedték a síneket, és lebetonozták a pályát. Így aztán nincs lehetőség visszaállítani egyetlen vonalat sem. Nagy kár…

A 8-ast szerettük. Az István térről indult, csapott egy kört a saját hurokpályáján, érintette a Január 10. teret, majd visszatért a piachoz, ahonnan elindult. 1910-től viselte a 8-as jelzést.

Az István téri végállomás nagyon hangulatos volt. Az árusok standjainál még lovak is voltak. Álldogáltak és várták, hogy szükség legyen rájuk. A 8-as ott ment el mellettük, mielőtt elérte volna a Baross utcát.

Útjába esett a leányiskolaként működő közgazdasági technikum, a városi kórház lehangoló épületei, az akkori Újpesti Dózsa edzőpályájának kerítése és a Bányagépgyár is.

A vonal elment a Vasvári Pál utcáig. Onnan megcsinálta a hurkot, majd visszajött a Baross utcára, és ment a piachoz.

A 3-as nem azonos a mai 3-assal, ami Zuglón át közlekedik Pesterzsébetig. A régi 3-as járat a Nyugatitól, Visegrádi utcából indult, és kiment Megyerre. Harminc perc volt a menetideje. Sok utast szállított, főleg a Váci úti gyárakba.

Az 55-ös nagyjából ugyanezt az utat tette meg. Azzal a különbséggel, hogy kezdetben az Árpád hídig járt. Aztán 1945 és 1982 között az újpesti Városkaputól végig az Árpád úton (Állami Áruház,Víztorony), majd a felüljárón át elment Palotára, a Kossuth utcáig.

Maradt tehát a tízes villamos emléke a Víztoronytól a Megyeri csárdáig. Meg a 12-es és 14-es villamosok. Az előbbi állítólag hamarosan megint átjár Palotára, a 14-es pedig Káposztásmegyerre közlekedik.

Kérdés, mi történne, ha megmaradtak volna a régi sínek…

Réti János