Álltunk már tétován a piros lámpánál egy fehér bottal közlekedő mellett? Éreztük már magunkat kínosan, mert nem tudtuk, hogy hova nézzünk, amikor egy vak társunkkal beszélgettünk? Az elfogadásról és a közöny áttöréséről szól a fehér bot nemzetközi napja, október 15-e.
Városunkban évek óta hagyomány már, hogy különböző programokkal hívjuk fel a figyelmet a látássérültek mindennapi nehézségeire és arra, hogy a vakság nem egy tabutéma. A tehetetlenség és az ebből fakadó elfordulás vagy természetellenesség sokkal bántóbb, mint a nyíltság. Vannak dolgok, amikről akaratunk ellenére is beszélni kell, mert az élet velejárói.
„Nem kell tapintatosnak lenned és finomkodnod. Pontosan tudom, hogy vak vagyok”– ezt mondta egyszer egy születésétől kezdve vak fiú, aki a Láthatatlan kiállításon volt tárlatvezető.
A fehér bot története
Guilly d’ Herbemont francia grófnő a ’30-as években figyelt fel a vakokra leső veszélyekre a nagyvárosi utcák forgatagában. Rájött, hogy egy megkülönböztető, de ugyanakkor segítő tárgy támogatná a nem látókat. Ekkor ötlött fel benne a fehér bot gondolata, ami már távolról is feltűnő, ugyanakkor „hosszított karként” is használható, így a vakok képessé válnak az önálló, balesetmentes közlekedésre.
Október 15-e a látássérültek (a fehér bot) nemzetközi napja
Az ENSZ 1969-ben döntött a látássérültek nemzetközi napjának megrendezéséről, a cél a figyelem felhívása a vakok és gyengénlátók sajátos helyzetére, keresve gondjaik megoldásának lehetőségeit, a társadalomba való beilleszkedésük útját. A világon a vakok száma 45-50 millióra tehető, Magyarországon mintegy 20 ezer vak és 45 ezer súlyosan látássérült ember él.