•  
  •  
  •  

Lemerülsz, feljössz, lemerülsz, feljössz, és még tovább, sokáig, lemerülsz, feljössz, olykor levegőt veszel, és haladsz, minél gyorsabban haladsz előre, legalábbis megpróbálsz, az élet pont ilyen…

Lemerülsz, feljössz, lemerülsz, feljössz, és még tovább, sokáig, lemerülsz, feljössz, olykor levegőt veszel, és haladsz, minél gyorsabban haladsz előre, legalábbis megpróbálsz, az élet pont ilyen, mondhatnám, ha faliszőnyegre hímeznék egy nagy életigazságot, vagy biztos életvezetési recepteket írnék valami sikerkönyvbe, és persze igaz, az élet tényleg ilyen, lemerülések és feljövések sorozata, de itt most nem erről van szó, nem hímzett bölcsességről, vagy ne csak erről, hanem egy srácról, aki négy éves kora óta csinálta ezt, lemerült és feljött nap mint nap, sok százszor és ezerszer, mellúszó volt ugyanis, és így haladt egyre gyorsabb tempókkal, egészen addig, amíg tizenöt évesen az olimpia döntőjébe tempózta magát, ott is – hihetetlen magabiztossággal és elképesztő hajrával – a dobogó legfelső fokára, döbbenetes gyorsasággal úszott és robbant be a világ legjobbjai közé, na meg a köztudatba, sztár lett, nagy hirtelen jött fel, de nehezen bírta a váratlan sikert, és gyorsan le is merült, elég mélyre, ottmaradt egy darabig, mondták sokan, hogy nincs visszaút, mert fiatal volt, jósvádájú és tapasztalatlan, sportolóból kezdett celebbé válni, de nagylevegőt vett és tempózott tovább, nem adta fel, rótta a hosszokat alázatosan, százszor és ezerszer, pedig egy is milyen rettenetesen hosszú olykor, úszott elszántan és rendületlenül, végeláthatatlanul, mint ez a mondat, aztán feljött a mélyből, kitört, és öt évvel az olimpiai ezüstje után világbajnok lett, és addig-addig csiszolta amúgy is kivételes stílusát és technikáját, addig-addig fundálkodott azon, hogy miként merülhetne le és jöhetne fel sokkal gyorsabban, mint a vetélytársai, mígnem még kétszer megvédte világbajnoki címét, sőt elérte legnagyobb álmát, olimpiai bajnok lett, olyan pánikszerű gyorsasággal szelte a vizet, hogy szinte legyőzhetetlenné vált, hat évig nem tudta megverni senki, elegánsan halmozta az érmeket és a világcsúcsokat, mi meg vele voltunk mindig, üvöltöttünk a tévé előtt a döntőinél, vele hajráztunk huszonöt méterrel a cél előtt, és győztünk, ezt mondtuk büszkén a végén, de jó, hogy győztünk vele együtt mi is, ez segített kibírni az állandó tempózást a hétköznapokban, ha neki sikerült, nekünk is sikerülhet, mert lemerülsz és feljössz egyfolytában, viseled olykor a bukást, máskor a győzelmet, mert a sikert még nehezebb elviselni, mint a kudarcot, mondja most ez a mellúszó, a Gyurta Dani – csak hogy nevén nevezzük mondatunk alanyát -, miután befejezte a pályafutását, mert minden véget ér egyszer, még az örökős lemerülés és feljövés is, még ez a mondat is.