Az UTE olimpiai és világbajnoki bronzérmes úszója, Kapás Boglárka szinte második otthonaként tekint Hódmezővásárhelyre, hiszen évente legalább tíz hetet tölt edzőtáborozással a városban. Az ötszörös Európa-bajnok úszó legnagyobb ellenfele az amerikai Katie Ledecky, aki Kapás számára olyan rivális, mint amilyen Cseh Lászlónak volt Michael Phelps.
– Őt kell utolérni az aranyérmekhez, amit el is akarok érni – válaszolt az újpesti versenyző. – Furcsa érzés ez, hiszen reálisan nézve szinte lehetetlennek tűnik utolérni, de egy sportoló nem gondolkodhat úgy, hogy feladja. Az elsődleges cél, hogy magamat győzzem le, és egyre jobb legyek. És persze az is tény, hogy ő is ember, ő is hibázhat, neki is lehet rossz napja.
– Ez igaz, de úgy tűnik, hogy rossz napján nem öt, hanem „csak” három másodpercet ver a mezőnyre. Úgy fest, mintha neked Ledecky olyan lenne, mint amilyen Cseh Lászlónak volt Michael Phelps.
– Hallottam már ezt az összehasonlítást, és van benne valami. Kiráz a hideg, amikor arra gondolok, hogy ha ő nem lenne, mennyivel más lenne a karrierem. Főleg az olimpiai döntő kapcsán jut eszembe, hiszen nélküle a négyes pályán úsztam volna az olimpiai aranyért. Persze két tizedmásodperccel rosszabb az aranyról lemaradni, mint az ezüstről. Még mindig zavar, hogy Rióban, 400 méteren mindössze három tized másodperc hiányzott a dobogóhoz. A 800 méteren elért bronzérmemmel ki vagyok békülve.
– A budapesti világbajnokság sem lehet kellemes emlék, hiszen éremért indultál, de nem jött össze.
– Tavaly úgy éreztem, hogy százszor nehezebben mennek az edzések, mint amikor az olimpiára hangoltam. 2017-ben szinte végig küzdelmes volt a felkészülés, és ennek egyértelműen lelki okai voltak. Emberek közé sem akartam menni akkoriban, ami egy több tízezres közönséget hozó hazai vb előtt elég rossz jel.
– Segített a vb feldolgozásában, hogy sportpszichológusnak tanulsz?
– Előfordult, hogy magamat kezeltem. – Ha azt mondom. hogy Virth Balázs… – Óriási változás volt a klubváltásom után, hogy a kezei közé kerültem. Korábban soha nem kaptam folyamatosan a pozitív visszajelzéseket, Balázstól viszont akkor is kapok, ha nem úsztam olyan jó időket, ahogy terveztük. Olyan ugyanis nincs, hogy rossz edzés, és a feleslegesen elvégzett munka fogalma sem létezik a szótárunkban. Mindig azon dolgozunk, hogy a tréningekből olyan tanulságokat vonjuk le, amelyek segítenek az előrelépésben. Ilyen felfogással minden tempónak van értelme, és igénylem is ezt a visszajelzést.
– A sérülések most elkerülnek?
– Kopogjuk le! Kevesen tudják, hogy egyszer majdnem fel is adtam. Az edzőm gyakran emlegeti sportmúltjából eredően, hogy ha egy kosárlabdázó esik ki fél évre, visszatér a parkettre, és egy kis edzés után ugyanúgy dobja a triplákat, mint régen. Egy úszó viszont teljesen elveszti a vízérzetét, és hosszú munka újra felépítenie magát. Ezen az úton haladva nem éreztem a fejlődést, mintha egyhelyben topogtam volna, de a családom meggyőzött, hogy ne adjam fel. Egyébként a szemideggyulladáshoz mentális okok vezettek, ugyanis az orvosok semmit nem találtak, és azt mondták, így már csak lelki sérülésre lehet fogni.
Furcsa volt ezt hallani, ugyanis nem éreztem, hogy ilyesmitől szenvedtem volna.
– Ugye, most nem gondolsz a visszavonulásra? Tokiót követően sem.
– Hivatalosan azt tudom mondani, hogy két évig tervezek, és utána meglátjuk. A 2024-es indulást így is nehezen tudnám elképzelni, hiszen az már az ötödik olimpiám lenne. Ráadásul biztosan nem Budapesten, így már a hazai pálya sem tud motiválni.