Él Újpesten egy hölgy, aki több dolog miatt is különleges. Egyrészt azért, mert okleveles könyvvizsgálóként még 80 éves korában is aktívan könyvelt. Másrészt meg azért, mert nagyon különleges hobbija van, cipő alakú, vagy cipőhöz kapcsolódó tárgyakat gyűjt. A most 89-ik életévében járó Szulovszky Zoltánné Eibel Éva frissességét mi sem jellemzi jobban, mint az, hogy kifejezetten megkért, ne szólítsam néninek.
– Hogy kezdődött ez a hobbi?
– Valamikor a 80-as években úgy gondoltam, hogy jó lenne valamit gyűjteni – kávés csészét, kétalakos szobrocskát, stampedlit – ilyenek jutottak eszembe, mert ilyenekből volt otthon egy néhány. Meg volt néhány cipőformájú hamutartó is. Aztán az egyik kollégám 1986-ban hazajött nyaralásból külföldről és hozott nekem egy keleti fém papucsot, ami egy pici, egyszemélyes hamutartó volt. Gondoltam, akkor megvan a téma, cipőformájú tárgyakat fogok gyűjteni. Ez eleinte nagyon jó ötletnek tűnt, mert nem volt olyan vásár, trafik, vagy ajándékbolt, ahol ne lehetett volna találni valami ilyen dolgot. Amikor már összegyűlt 2, vagy 3 kis polcra való cipőm, akkor erre az ismerőseim is felfigyeltek, és már ők kezdték el nekem hozni, vadászni az újabb cipőket. Egy idő után azonban kimerült a választék, vadászni kellett az újabb darabokra régiségkereskedésekben, hagyatékok között. Egyszer még egy aukción is részt vettem, hogy megszerezzek egy szobrocskát, ami nem volt egy nagyon különleges darab, inkább a kíváncsiság hajtott, milyen is egy igazi árverés.
– Érdekes, hogy a munkája, a szakmája semennyire sem kapcsolódik a cipőkhöz…
– Nemhogy nekem, de még a családomnak sem. Legfeljebb annyi, hogy bennem volt a hajlam valamit rendszerezni, megőrizni. Adminisztratív területen dolgoztam a Bábszínházban több mint 30 évet. Könyvelőnek kerültem oda, aztán az utolsó 13 évben gazdasági igazgató voltam. Elvégeztem a közgazdasági egyetemet, mérlegképes könyvelő, majd okleveles könyvvizsgáló lettem. A színházban napi kapcsolata volt az embernek az érdekesebbnél érdekesebb tárgyakkal, amik az előadások folyamán a színpadon szinte élőkké váltak. Nagyon sok emlékezetes előadásnak, jelenetnek voltam a részese. Olyan szeretnivaló volt az egész.
– Valamikor a 80-as években úgy gondoltam, hogy jó lenne valamit gyűjteni – kávés csészét, kétalakos szobrocskát, stampedlit – ilyenek jutottak eszembe, mert ilyenekből volt otthon egy néhány. Meg volt néhány cipőformájú hamutartó is. Aztán az egyik kollégám 1986-ban hazajött nyaralásból külföldről és hozott nekem egy keleti fém papucsot, ami egy pici, egyszemélyes hamutartó volt. Gondoltam, akkor megvan a téma, cipőformájú tárgyakat fogok gyűjteni. Ez eleinte nagyon jó ötletnek tűnt, mert nem volt olyan vásár, trafik, vagy ajándékbolt, ahol ne lehetett volna találni valami ilyen dolgot. Amikor már összegyűlt 2, vagy 3 kis polcra való cipőm, akkor erre az ismerőseim is felfigyeltek, és már ők kezdték el nekem hozni, vadászni az újabb cipőket. Egy idő után azonban kimerült a választék, vadászni kellett az újabb darabokra régiségkereskedésekben, hagyatékok között. Egyszer még egy aukción is részt vettem, hogy megszerezzek egy szobrocskát, ami nem volt egy nagyon különleges darab, inkább a kíváncsiság hajtott, milyen is egy igazi árverés.
– Érdekes, hogy a munkája, a szakmája semennyire sem kapcsolódik a cipőkhöz…
– Nemhogy nekem, de még a családomnak sem. Legfeljebb annyi, hogy bennem volt a hajlam valamit rendszerezni, megőrizni. Adminisztratív területen dolgoztam a Bábszínházban több mint 30 évet. Könyvelőnek kerültem oda, aztán az utolsó 13 évben gazdasági igazgató voltam. Elvégeztem a közgazdasági egyetemet, mérlegképes könyvelő, majd okleveles könyvvizsgáló lettem. A színházban napi kapcsolata volt az embernek az érdekesebbnél érdekesebb tárgyakkal, amik az előadások folyamán a színpadon szinte élőkké váltak. Nagyon sok emlékezetes előadásnak, jelenetnek voltam a részese. Olyan szeretnivaló volt az egész.
– Újpesten tetszett születni…
– Igen, a Tomori utcában. Ahol most lakom, ott pedig a férjem született, úgyhogy abszolút hűségesek vagyunk a legszűkebb pátriánkhoz.
– Mi volt a célja azzal, hogy ezt a gyűjteményt a lakásában vitrinekben, mintegy múzeumként állította ki? Bejöhet ide bárki, hogy megcsodálja a „kiállítást”?
– Elsősorban az ismerőseim jönnek el megnézni, de vendégül láttam már itt az Újpesti Városvédő Egyesületet is, melynek magam is tagja vagyok. Annak örültem, hogy akik eljöttek, azok mind kellemesen csalódtak. Kedves mosoly volt az arcukon, látszott, hogy tetszik nekik és ez nagyon jó érzés volt. Ez a gyűjtemény azonban elég nagy teher is. Itt vagyok lassan 90 évesen, és nem tudom, mit csináljak vele. A családom, gyerekeim, unokáim külföldön élnek, ők nem tudnak ezzel mit kezdeni. Úgyhogy most szeretnék egy olyan intézményt, alapítványt találni, ahol méltó helyet kaphatna, kiállítanák, megőriznék így egyben.
– Igen, a Tomori utcában. Ahol most lakom, ott pedig a férjem született, úgyhogy abszolút hűségesek vagyunk a legszűkebb pátriánkhoz.
– Mi volt a célja azzal, hogy ezt a gyűjteményt a lakásában vitrinekben, mintegy múzeumként állította ki? Bejöhet ide bárki, hogy megcsodálja a „kiállítást”?
– Elsősorban az ismerőseim jönnek el megnézni, de vendégül láttam már itt az Újpesti Városvédő Egyesületet is, melynek magam is tagja vagyok. Annak örültem, hogy akik eljöttek, azok mind kellemesen csalódtak. Kedves mosoly volt az arcukon, látszott, hogy tetszik nekik és ez nagyon jó érzés volt. Ez a gyűjtemény azonban elég nagy teher is. Itt vagyok lassan 90 évesen, és nem tudom, mit csináljak vele. A családom, gyerekeim, unokáim külföldön élnek, ők nem tudnak ezzel mit kezdeni. Úgyhogy most szeretnék egy olyan intézményt, alapítványt találni, ahol méltó helyet kaphatna, kiállítanák, megőriznék így egyben.
– Milyen tárgyak ezek?
– Több, mint 100-féle célt találtunk, amelyeket ezek a tárgyak szolgálnak, jelképeznek. Plakátok, virágcserepek, italos üvegek, hamutartók, órák, USB, telefon, tortalapát, süteményes tál, tolltartó készlet, poharak, kínálók, kulcstartók, kis szobrok, makettek. Erősnek kellett lennem és ellenállni, hogy a háztartásomba ne integráljam be ezeket a dolgokat.
– Hány országból állt össze ez a gyűjtemény?
– Pontos adatom nincs, de Új-Zélendról, Kanadából, Dél-Afrikából, Európa nagyon sok országából… Most kezdtem el egy térképen bejelölni gombostűvel azokat a helyeket, ahonnan ilyen ajándékokat kaptam.
– Van kapcsolata olyanokkal, akik maguk is gyűjtenek ilyen cipős tárgyakat?
– Valamikor 2000-ben megjelent egy újságcikk arról, hogy a Marczibányi Téri Művelődési Központban lesz egy kiállítás „2000 év, 2000 kiscipő” címmel egy olyan gyűjtőtől, aki szintén cipőkkel foglalkozott. Elmentem erre a kiállításra, aztán megismerkedtem az illetővel. Ő meg megnézte az én gyűjteményemet. Elmesélte, hogy amikor az ő tárgyai elérték a 2000 darabot, bejelentkezett Guinness rekordra vele. Kiderült, hogy egy lengyel gyűjtőnek már be van jegyezve egy 3 ezres kollekciója. Ma már az én készletem is meghaladja a 3 ezret.
– Több, mint 100-féle célt találtunk, amelyeket ezek a tárgyak szolgálnak, jelképeznek. Plakátok, virágcserepek, italos üvegek, hamutartók, órák, USB, telefon, tortalapát, süteményes tál, tolltartó készlet, poharak, kínálók, kulcstartók, kis szobrok, makettek. Erősnek kellett lennem és ellenállni, hogy a háztartásomba ne integráljam be ezeket a dolgokat.
– Hány országból állt össze ez a gyűjtemény?
– Pontos adatom nincs, de Új-Zélendról, Kanadából, Dél-Afrikából, Európa nagyon sok országából… Most kezdtem el egy térképen bejelölni gombostűvel azokat a helyeket, ahonnan ilyen ajándékokat kaptam.
– Van kapcsolata olyanokkal, akik maguk is gyűjtenek ilyen cipős tárgyakat?
– Valamikor 2000-ben megjelent egy újságcikk arról, hogy a Marczibányi Téri Művelődési Központban lesz egy kiállítás „2000 év, 2000 kiscipő” címmel egy olyan gyűjtőtől, aki szintén cipőkkel foglalkozott. Elmentem erre a kiállításra, aztán megismerkedtem az illetővel. Ő meg megnézte az én gyűjteményemet. Elmesélte, hogy amikor az ő tárgyai elérték a 2000 darabot, bejelentkezett Guinness rekordra vele. Kiderült, hogy egy lengyel gyűjtőnek már be van jegyezve egy 3 ezres kollekciója. Ma már az én készletem is meghaladja a 3 ezret.
– A család mit szól ehhez a szenvedélyhez?
– A fiam Németországban él és szinte be sem vallja, hogy ő is szereti ezt a gyűjtést, de látom rajta, milyen örömmel hoz egy-egy új darabot. Sőt, már a kollégái is úgy mennek ki hétvégén a piacra, hogy hátha találnak nekem valamit. A lányom Angliában él, sokáig ő is hozott dolgokat, de a két fiatal fiúunokám már nem érdeklődik ezek iránt.
– Melyik a legkülönlegesebb darab a gyűjteményben?
– Van egy faragott törpe, aki egy facipőt tart a vállán. Ez egy müncheni régiségkereskedőtől van, a családjuk 3 generáción át őrizte. Aztán van egy pár szénből készült kiscipő, ami Nagy-Britanniából származik, de egy ismerősöm Ausztráliában vette nekem. Van egy „arany” futballcipőm is, ami a híres német futballistáé, Fritz Walteré volt. Az utolsó meccsén bedobta a pályára a cipőjét, amiben sokáig játszott, ez alapján készítettek belőle 300 db cipőszobrot. A gyűjtemény legelső darabja egy kitűző, amit 1946-ban vettem Passauban, amikor hazafelé igyekeztünk a háború után. Ezen két faragott kiscipő van. Akkor nagyon meghatódtam attól, hogy a háború közelében már az emberekben van annyi élniakarás, a szép iránti igény, hogy tetszeni is vágynak és kell a dísz, a dekoráció.
– A fiam Németországban él és szinte be sem vallja, hogy ő is szereti ezt a gyűjtést, de látom rajta, milyen örömmel hoz egy-egy új darabot. Sőt, már a kollégái is úgy mennek ki hétvégén a piacra, hogy hátha találnak nekem valamit. A lányom Angliában él, sokáig ő is hozott dolgokat, de a két fiatal fiúunokám már nem érdeklődik ezek iránt.
– Melyik a legkülönlegesebb darab a gyűjteményben?
– Van egy faragott törpe, aki egy facipőt tart a vállán. Ez egy müncheni régiségkereskedőtől van, a családjuk 3 generáción át őrizte. Aztán van egy pár szénből készült kiscipő, ami Nagy-Britanniából származik, de egy ismerősöm Ausztráliában vette nekem. Van egy „arany” futballcipőm is, ami a híres német futballistáé, Fritz Walteré volt. Az utolsó meccsén bedobta a pályára a cipőjét, amiben sokáig játszott, ez alapján készítettek belőle 300 db cipőszobrot. A gyűjtemény legelső darabja egy kitűző, amit 1946-ban vettem Passauban, amikor hazafelé igyekeztünk a háború után. Ezen két faragott kiscipő van. Akkor nagyon meghatódtam attól, hogy a háború közelében már az emberekben van annyi élniakarás, a szép iránti igény, hogy tetszeni is vágynak és kell a dísz, a dekoráció.
– Hihetetlenül fiatalos, friss tetszik lenni. Mi a titok? Aki ilyen akar maradni, az könyveljen és gyűjtsön cipőket?
– A legfontosabb, hogy ha mérgelődik is néha az ember, az ne sokáig tartson, igyekezzen inkább a szépet látni. Egyszer sétáltam egy fiatal nővel egy fasorban, ami telis-tele volt fürtös lila virágokkal. Mondtam neki, hogy nézd, milyen gyönyörű! Erre ő csak annyit mondott, hogy két hét múlva már nem lesz rajta ez a sok virág. Így nem lehet hozzáállni a dolgokhoz! Meg kell látni a legkisebb szépet is!
– A legfontosabb, hogy ha mérgelődik is néha az ember, az ne sokáig tartson, igyekezzen inkább a szépet látni. Egyszer sétáltam egy fiatal nővel egy fasorban, ami telis-tele volt fürtös lila virágokkal. Mondtam neki, hogy nézd, milyen gyönyörű! Erre ő csak annyit mondott, hogy két hét múlva már nem lesz rajta ez a sok virág. Így nem lehet hozzáállni a dolgokhoz! Meg kell látni a legkisebb szépet is!
Prófusz József