Még csak 25 éves, de máris hatalmas kalandor hírében áll az újpesti srác. Élt már Angliában, Hollandiában, Belgiumban és Kanadában, azonban több mint egy éve egy sokkal merészebbet álmodott. Nagy Dávid nem kisebb feladatra vállalkozott, minthogy első magyarként keresztül gyalogol Amerikán, egy nem akármilyen jótékony kezdeményezéstől vezérelve. Magány, bátorság, kalandvágy és a hit kísérte 5100 kilométeren át, de minden kisebb-nagyobb megpróbáltatás egy újabb lépés volt a megálmodott cél felé.
Rengeteg országban jártam már, mivel szakács végzettségemnek köszönhetően 18 éves korom óta külföldön is vállaltam munkát. Emlékszem még, Kanadában laktam, ahol sokat jártunk a British Columbia-i hegységbe (Kanada legnyugatibb tartománya, „a Csendes-óceán kapujának” is nevezik. – szerk.) túrázni és hegyet mászni, ezért a Facebookon nézelődtem hasonló témájú képek után. Egyszer véletlenül rátaláltam egy srácra, aki keresztül gyalogol Amerikán. Ez akkor elraktározódott bennem, aztán bumm, egy nap felkeltem és azt mondtam magamnak: Dávid, te leszel az első magyar, aki keresztülsétál Amerikán. Mivel már elég fiatalon külföldre költöztem, ezért a családomat ez a tervem sem érte túl nagy meglepetésként.
A kalandvágy mellett jótékony cél is vezérelt, hiszen az egész út alatt adományokat gyűjtöttél a Heim Pál Gyermekkórház számára. Hogyan fogadták ők a megkeresést és a felajánlást?
A kórház alapítványa nagyon örült, és maximálisan támogattak mindenben. Ilyen kezdeményezésről itthon én még nem hallottam korábban, különösen jól esett, hogy a hobbimmal segíthetek. Kiskoromban asztmás voltam, és a Heim Pál Gyermekkórházban kezeltek, ezért is alakult ki bennem egy kötődés.
A túránál talán az azt megelőző felkészülés és tervezés lehetett még több idő. Mi történt az ötlettől a megvalósításig?
Elképesztően sok időt belefektettem ennek az egész projektnek az előkészületeibe. Először durván fél nap alatt megcsináltam az útvonalat, ami után már ki tudtam számolni, hogy nagyjából mennyi pénzre van szükségem, és megtudtam nézni, milyen lehetőségek vannak a szállásra, milyen időközönként lesz majd egy bolt vagy egy benzinkút, ahol tudok vásárolni. Mindez már sokkal hosszabb ideig, nagyjából fél évig tartott, közben pedig elkészítettem a weboldalamat, ahova cikkeket és videókat készítettem. Nagyon kemény időszak volt ez, amit egyedül csináltam végig.
Gyalog nyilván sokkal több mindent tapasztaltál, mint egy átlag utazó.
Amerika nem az az Amerika, amit mi megismerhettünk a tévéből, filmekből és újságokból. Én minden arcát láttam: jót, rosszat, gonoszt és kedveset. Eszméletlenül változatos, mert hatalmas, és éppen ezért körülbelül ötszáz mérföldenként minden változik.
Méder Áron szólóvitorlázóval is beszélgettünk (Újpesti Találkozások – 44-45. oldal), aki 2006 és 2009 között kerülte meg a Földet hajójával. Ő azt mondta, hogy szereti az egyedüllétet, a csendet. Téged mennyire viselt meg, hogy sokszor egyedül voltál?
Az egyedüllét néha jó, mert magunkba tudunk fordulni egy kicsit, körülnézni a lelkünkben, hogy mi újság, de ez a fél év eléggé megrendített engem. Amikor az ember nagyon sokáig nem beszél másokkal, akkor elkezdenek különböző gondolatok motoszkálni a fejében és nehéz mindig pozitívnak maradni. Nekem is voltak hullámvölgyeim ilyen szempontból, úgyhogy csak annyit mondok: túléltem. Egy ilyen túra azért többről szól, mint gyaloglásról. Szerencsére voltak olyanok, akik csatlakoztak hozzám, illetve mindig vártam, hogy mikor tudok majd újra másokkal találkozni és beszélgetni.
Mik voltak a legnehezebb pillanatok?
Nehéz volt sokszor beilleszkedni egy környezetbe, majd később kiszakadni és egyedül folytatni tovább, de a legnehezebb az volt, hogy minden nap máshol ébredtem. Ki kell lépni ilyenkor a komfortzónából és elviselni azoknak a dolgoknak a hiányát, amik alapból természetesnek számítanak. El kell fogadni, hogy nincs körülötted egy csomó ruhadarab, amit bármikor felvehetsz, nem tudsz elmenni moziba, nem tudsz akkor inni és enni, amikor akarsz.
Mi az, ami ilyenkor segített?
Azt gondolom, hogy a hit az, ami tud tolni. Ha hiszel magadban, meg tudod tenni, amit meg kell tenned. Azt hiszem, erre minden ember képes. Ezen kívül bátorság kell, és hogy ne féljünk a holnaptól.
Nemrég Los Angelesben és Floridában is előadást tartottál az útról és az élményeidről. Magyarországon is tervezel hasonlót?
Igen, mindenképpen, de még egy kis szervezést igényel. Már egy könyvbe is belekezdtem, amelyben az egész kalandot elmesélem. Remélem, sikerül kiadót találnom, aztán minél hamarabb tarthatunk egy közönségtalálkozót. Köszönöm szépen, hogy rengetegen szorítottak nekem és követték az utamat!