A Közösségért Emlékéremmel keveseket tüntetnek ki manapság. Murányi Sándor 32 éven át szolgálta Újpest biztonságát polgárőrként, ma pedig portásként dolgozik, és közösségszervezőként tartja mozgásban a nyugdíjas katonák klubját. A 67 éves újpesti férfi még hírből sem ismeri a tétlenséget – számára a nyugdíjas évek nem pihenést, hanem újabb és újabb küldetést jelentenek. És ezt a küldetést ő igazán komolyan veszi.
Mai világunkban már viszonylag kevés olyan ember akad, aki szó szerint egy életen át a közösségért dolgozik – Murányi Sándor személye, munkássága mégis tökéletesen megfelel ennek a kitételnek. Egy hatvanon túli nyugdíjas katona, polgárőr, túraszervező és aktív biztonsági őr ő, aki ma is úgy éli mindennapjait, mintha most kezdené a pályáját: lendülettel, elhivatottsággal, és ami talán a legfontosabb – óriási szenvedéllyel.
Három éve már, hogy az újpesti önkormányzat épületében biztos pontként találjuk őt a kapuszolgálatban. Portásként és biztonsági őrként dolgozik itt, de ez csupán egyik arca annak a közösségi motornak, amit Murányi Sándor neve régóta jelent. A HM Budapesti Nyugállományúak Klubja, ahol közművelődési referensként van jelen, nemrégiben a Közösségért Emlékéremmel tüntette ki. Az elismerés mögött évtizedek fáradhatatlan munkája áll, hiszen több mint harminc évig volt az Újpesti Polgárőrség elnökhelyettese, és ma is aktív szervezője a fegyveres testületek nyugállományú klubéletének, túráinak, kirándulásainak.
Sándor számára a mozgás, a pezsgés szinte létszükséglet. Vidéki gyermekként már kicsiként hozzászokott, hogy sohasem időzik sehol tétlenül. „Egyszerűen nem tudok egy helyben maradni, de ez már gyerekkorom óta így van velem. Talán a megszokásból is adódik, hiszen serdülőként hazaérkezve reggel a bálból, én nem az ágyamba feküdtem bele, hanem az apámmal indultam kaszálni reggel 6-kor. Aki ezt az életet szokja meg fiatalon, az nagyon nehezen tud megpihenni aztán a hétköznapokban.” És bár a hivatalos katonaszolgálatot már maga mögött hagyta, ma is be van táblázva a naptárja szinte minden napja. Klubot vezet, programokat szervez, embereket mozgat meg – szó szerint és átvitt értelemben is.
A közösség motorjaként működő Sándornak az utóbbi évek rengeteg örömöt csempésztek a mindennapjaiba úgy, hogy a katonaként egykor megtapasztalt valódi izgalmakat már teljesen kizárta az életéből. „Még 1996-ban, az első Magyar Műszaki Kontingens tagjaként utaztam ki Boszniába, ahol aztán két évig szolgáltam. Sok élménnyel lettem gazdagabb kint, de szerencsére éles háborús helyzetben végül nem kellett bizonyítanom a rátermettségemet. Azt utólag azért nagyon sajnálom, hogy emiatt a küldetés miatt a harmadik gyermekem születésénél nem lehettem ott. Két hónapos volt már, amikor először láthattam a picit. Öröm az ürömben, hogy mivel híradós katonákkal dolgoztam együtt, az én irodámban is volt vonalas telefon, és így szinte bármikor tudtam beszélgetni az itthoniakkal.” – mesélte el Sándor a kilencvenes években katonaként tapasztaltakat.
A HM Budapesti Nyugállományúak Klubjában, ahol egyébként 84 év az átlagéletkor, mindig mindenkinek fiatalos a hangulata – köszönhetően Sándornak, aki nem hagyja, hogy a kor bárkitől elvegye a lendületet. Bár a polgárőrség és a katonai hivatás időigényes szolgálata annak idején a családi életétől is elszólította kissé, elválva a testülettől most is nehezen talál időt saját, otthoni felújításaira – de nem bánja. A közösségért élni, másokat összetartani számára nem munka, hanem hivatás, egy örök szerelem. „Nagyon élvezem ezt a munkát, imádom látni az általam boldoggá tett arcokat. Egyáltalán nem terhes számomra ez az elfoglaltság, talán nem is tudnék mást mondani, amit hasonlóan szívesen csinálnék. A részt vevő tagozatok minden év végén elküldik az utazási terveiket nekem, majd ezekből próbálok én összegyúrni egy mindenki számára megfelelő menetrendet az aktuális évre vonatkozóan. Sokan vannak a klub idősebb tagjai közül már egyedül, és ezek a kirándulások mindig boldogságot tudnak hozni a mindennapjaikba.” – árulta el a klub mindig mosolygó közművelődési referense.
Murányi Sándor története példa arra, hogy az elhivatottság nem évül el, a tenni akarás nem korhoz kötött, és a valódi közösségi emberek nem a reflektorfényért, hanem a mindennapi szolgálatért dolgoznak. Az ő élete mozgásban van – és ez a mozgás egy egész közösséget tart folyamatos lendületben, mert amíg Murányi Sándor lépked, egy pillanatra sem állhat meg dobogni Újpest szíve.