Egyre több idős embert próbálnak átverni. A csalók a szépkorúak érzelmeire hatnak, könnyen megtévesztik őket. A közelmúltban egy zuglói férfitól 32 millió forintot csaltak ki hackertámadásra hivatkozva, egy 91 éves fertőrákosi asszony pedig az összes megtakarítását, ami 20 millió forint volt, veszítette el egy aljas átverés miatt. Újpesten is történt már ezekhez hasonló eset, volt, hogy úgynevezett romantikus csalónak utalta át a pénzét egy idős, magányos asszony.
Az újpesti rendőrkapitányság adatai szerint városunkban az elmúlt évben 256, idén, az első felévben pedig 123 olyan ügyben intézkedtek, melyek során idős embereket károsítottak meg. Ám ezek a számok csak azokat az eseteket mutatják, amelyekben feljelentés történt. Azonban sokan nem keresik meg a rendőrséget, mert szégyellik, hogy átverték őket.
Az újpesti rendőrkapitányság munkatársa, Varga Brigitta rendőr százados, őrsparancsnok-helyettes, bűnmegelőzési és áldozatvédelmi referens, akit a közelmúltban Sándor István Újpest Gyermekeiért Díjjal tüntettek ki, hangsúlyozta: a legfontosabb az óvatosság és az, hogy ha már megtörtént a baj, mindenképpen kérjünk segítséget!
A rendőr százados az Újpest Média kérdésére válaszolva elmondta azt is, hogy emelkedik az online térben elkövetett bűncselekmények száma, de vannak olyan csalók, akik még a régi módszerek alapján „dolgoznak”. Az idősebbeket érintő átverések esetében gyakori, hogy a csalók telefonhívással próbálkoznak, gyakran nyereményt vagy különleges lehetőséget ígérnek, amit csak a személyes, banki adataik azonnali megadásával lehet „elérni”. Jellemző az is, hogy a csalók a bank nevében telefonálnak, bizalmat ébresztve és azt a látszatot keltve, hogy a hitelintézet ügyintézője figyelmeztet visszaélési kísérletre. Gyakori az is, hogy a bűnözők a visszaélések megelőzése érdekében ráveszik a jóhiszemű idős áldozatukat, hogy telepítsenek egy távoli digitális hozzáférést biztosító alkalmazást, például az AnyDesk programot, a számítógépükre. A csalók ilyenkor arra hivatkoznak, hogy „vírusirtásra”, vagy egyéb „biztonsági alkalmazás” telepítésére van szükség a bűnözők távol tartása érdekében.
Varga Brigitta kiemelte: banki ügyintéző soha nem kér telefonon személyes adatot, jelszót, kódot, és egy bank sohasem kér távoli hozzáférést az ügyféleszközökre. Ha szokatlannak, gyanúsnak tűnik a hívás, célszerű megszakítani a vonalat, és sürgősen hívni a banki ügyfélszolgálatot a hivatalos telefonszámon. Továbbá az újpesti rendőrkapitányság munkatársait is keressék, ha gyanús hívást kapnak.
A rendőr századostól megtudtuk, hogy városunkban is előfordult már olyan eset, amikor az úgynevezett romantikus csaló a közösségi médián keresztül hálózta be magányos áldozatát, figyelmet, törődést, szerelmet ígérve kért egyre több pénzt a közös élet elindításához. És bizony előfordultak olyan esetek, amikor a csalók különböző házfelújítási munkákat – radiátorfelújítást, ablakcserét – ajánlottak fel rendkívül kedvező áron. Azonban a munka elvégzése után a korábban megbeszéltnél jóval magasabb összeget követeltek. Gyakori módszer ilyenkor az is, hogy az előleg átvétele után a teljesítés elmarad, a határidőt a csalók folyamatosan módosítják.
Az ilyen és ehhez hasonló bűncselekmények megelőzése érdekében az újpesti rendőrkapitányság munkatársai rendszeresen járnak a városunkban működő, szépkorúakat összefogó klubokba, ahol a rájuk leselkedő veszélyekről tájékoztatják őket. De más formában is van bűnmegelőzési tanácsadás.
„Havonta egy alkalommal az Újpesti Piac előtti téren vagyunk bűnmegelőzési sátrunkkal, és kollégáimmal, valamint a polgárőrökkel és a rendészekkel közösen várjuk azokat, akiknek segítségre, felvilágosításra, tanácsadásra van szükségük. Legutóbb június 7-én voltunk a piac előtt, a következő kitelepülésünk a nyári szünet után, szeptemberben lesz.” – mondta Varga Brigitta.
Természetesen az újpesti rendőrkapitányságon a bűnmegelőzési szakembereket bármikor felkereshetik.
A szakemberek kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy minél több tájékoztató kiadvány és szóróanyag készüljön, amelyek a leggyakrabban előforduló veszélyekre hívják fel elsősorban a szépkorúak figyelmét.
Íme néhány jó tanács:
– Ne engedjenek be ismeretleneket az otthonukba, és ne fogadjanak el hirtelen felajánlott szolgáltatásokat. Minden esetben kössenek írásos szerződést a munkák elvégzése előtt, amely tartalmazza a munka részleteit és a pontos árat.
– Ellenőrizzék a hivatalos megbízásokat! Ha valaki az önkormányzat vagy más hivatalos szerv nevében jelentkezik, mindig ellenőrizzék le a megbízás valódiságát az illetékes hatóságnál.
– Ha gyanús személyekkel találkoznak, értesítsék a rendőrséget!
– Ha gyanús hívást kapnak, szakítsák meg a beszélgetést.
– Személyes és banki adataikat ne adják meg senkinek!
– A legfontosabb: legyenek elővigyázatosak!
Az online térben elkövetett csalások megelőzéséről további hasznos információkat, aktualitásokat, tanácsokat a KiberPajzs oldalán találnak.
Az idősebb korosztály kiszolgáltatott az online csalásokkal szemben, mivel kevésbé jártasok a digitális világban. A digitális jártasság megszerzéséhez járul hozzá – többek között – az Újpesti Önkormányzat Idősügyi Kabinetje által elindított foglalkozássorozat is.