A Fidesz-szavazók többsége szerint is szigorúbban kéne ellenőrizni az uniós pénzek felhasználását

, , , , , , , , , ,
  •  
  •  
  •  

A kormánynak még saját szavazótáborát sem sikerült meggyőznie arról, tisztességesen használja fel a fejlesztési támogatásokat – derül ki a Publicus Intézet Népszavának készített felméréséből.

Noha a Fidesz-kormány folyamatosan azt kommunikálja, hogy az Európai Unióból érkező pénzek felhasználásával kapcsolatban nem érheti kritika Magyarországot, a friss közvélemény-kutatás szerint ezt még a saját táboruk többsége sem hiszi el maradéktalanul.

A magyar lakosság többsége szerint ugyanis a Magyarországra érkező uniós fejlesztési támogatások egy jelentős része korrupciós csatornákon magánzsebekbe vándorol.

A kutatás szerint még

a Fidesz-KDNP szavazóinak 70 százaléka is úgy vélekedik, hogy az EU-támogatások egy részét nem megfelelően használják fel és azokból magánvagyonok keletkeznek. Sőt, a kormánypártiak ötöde szerint kifejezetten jelentős összegek tűnnek el a korrupció feneketlen zsákjában.

A négy legnagyobb ellenzéki párt – Momentum, Demokratikus Koalíció, MSZP-P, Jobbik – hívei között csak abban van eltérés, hogy ki, mekkorára saccolja az ellopott források mértékét.

Míg a DK-sok 95 százaléka, addig a jobbikosok háromnegyede véli úgy, hogy a korrupciós csatornákon jelentős összegek vándorolnak magánzsebekbe.

Lakóhely szerint a budapestiek a legkritikusabbak:

mindössze egy százalékuk hisz a kormány feddhetetlenségében, ezzel szemben a megyeszékhelyeken élők közül minden hetedik embernél célba ért a kormánypropaganda.

Ezek után nem meglepő, hogy

a lakosság 87 százaléka szerint az uniónak sokkal szigorúbban kellene ellenőriznie a pénzek felhasználását.

Az ellenzékiek közül mindenki egyöntetűen így vélekedett, de a kormánypárt szimpatizánsai közül is tízből heten erélyesebb kontrollt szeretnének.

Vélhetően emiatt támogatja a nagy többség, a megkérdezettek háromnegyede, hogy hazánk csatlakozzon az Európai Ügyészséghez.

Még a Fidesz-KDNP szavazóinak is kevéssel több, mint a fele így gondolkodik, az ellenzékiek közül pedig a DK, a Momentum és az MSZP-P hívei egyöntetűen támogatnák a csatlakozást, mellyel a jobbikosok nyolcvan százaléka is egyetért.