Újpest híres, nevezetes lakója lett Lakatos Judit, aki a Pogácsás Juliska névre ugyanúgy figyel, mint az anyakönyvezettre. Amióta szorgalmát, parányi süteményes üzletét és közösségépítõ szerepét bemutatta az egyik kereskedelmi televízió, ha lehet, nõtt az ismertsége.
Egy beszélgetés kellõs közepébe csöppenek. Juliska az ablakból üdvözöl, miközben öten állják körbe. Juliska helyben dagasztott és sütött édes sütiket, pogácsákat árul. Már ez is elég indok lenne, hogy sorba álljanak a vendégek, de az ott lévõk többsége már vásárolt, csak beköszönni jött. A mindössze hat négyzetméteres házikóban éppen sajtos pogácsa sül, három emeleten, tepsiben. Juliska szakértõ mozdulattal fordítja meg egymás után a sütõlapokat, hogy a pogácsák minden oldala szép, aranybarnára süljön. Közben mesél, kiszolgál, pénzt kezel. Van almás pite, túrós és lekváros papucska, sok más finomság. Az üzlet parányi ablakai párásak. Odabent forróság van, megy a sütõ, a szabadban még hûvös a délelõtt.
Juliska három éve dolgozik a boltban a kelesztett finomságokkal, de a közösségépítésben is részt vesz. Azok, akik most ott állnak elõtte, korábban legfeljebb ha látásból ismerték egymást, hiába a környékbeli házak lakói. Juliska összehozta az embereket.
– Szívesen beszélgetek az emberekkel. Nekem az nem elég, ha valaki kér 20 deka pogácsát. Megkérdezem hogy van, ízlett-e a sütemény, mit szeret? Így megindul a beszélgetés. A törzsvásárlóimról már mindent tudok. Van, aki siet az útjára, de valljuk be, sokan élnek egyedül, lassan telnek a magányban töltött nyugdíjas napok. Jó tartozni valakihez. Mi úgy fogalmazunk, a klubhoz tartozunk – fûzi hozzá, miközben kiemeli a tepsiket a sütõ tetejére. – Van, aki nehezebben barátkozik, de ilyen közösségben mindenki megnyílik.
– Juliska magával ragadó kedvessége, õszintesége miatt van ez így – mondják szinte egyszerre a klubtagok – Kati, Etus, Bözsi és Zoli – az üzlet elõtt.
– Mert az egy dolog, hogy remekül süt, ebben verhetetlen! De a kedves lénye! Ezért vagyunk itt, amikor csak tehetjük.
A fiatalasszony Zsuzsi, aki babakocsival közlekedik, megfogalmazta a lényeget: olyan ez a panelházak övezte boltnál csoportosuló társaság, mintha faluhelyen élnének. A népek itt is kiülnek a padra és megbeszélik, kivel mi is történt. Otthon, a városban, kinek milyen az egészsége. Õszintén érdeklõdnek egymás felõl. Tabu téma nincs, ahogy pletyka se. Ez egy megbeszélõ, nem kibeszélõ klub. A kis téren szól a zene, megünneplik a névnapokat.
Juliska és a klub reggel 7-tõl este 17 óráig van nyitva, de nincs hivatalos záróra. Ha megmarad valami, Juliska szétosztja, nála másnap reggel friss áru kel, sül.
– Miért pont cukrász lett?
– A Hajdúságban nõttem fel. Ötéves koromra vissza tudok emlékezni, látom magam elõtt ahogyan anyukám és a nagymama sütötte a süteményeket. Az almás pitét mindjárt forrón tömtem magamba, volt is belõle néha haspanasz. Nagymamával begyújtottunk a kemencébe, megsütöttük a rengeteg süteményt, azután vittem szét a faluban. Az volt a vágyam, hogy egyszer én süssek-fõzzek, háziasszony legyek. Otthon ez megadatott, a három gyerekkel – ma már mind elmúltak 20 évesek – 13 évig voltam otthon. Ahogy nõttek, hiányzott a társaság. Kitanultam a cukrászatot, és megtaláltam ezt a boltot. A gyermekkori ízeket teszem a süteményekbe is.
Marika, egy újabb törzsvendég elmondja: ebben a kis boltban volt már pecsenyés, lángossütõ, virágos, de senki nem tudott gyökeret ereszteni. Juliska igen! – Maradj is csak meg nekünk!
Juliska azt mondja, szerencsés embernek tartja magát, csak egy nagyobb bolt a vágya. Már be is adta a papírokat az önkormányzathoz. A férje a 20-as autóbusz volánjánál szeli át naponta többször Újpestet. Korán kelnek. Juliska 2-kor pattan ki az ágyból, 3 órára ér a bolthoz. Hét órára már friss áru sorakozik a tálcákon, a kosarakban. – Nem szeretek nemet mondani. Ha valaki reggel 7-re rendel 2 kiló pogácsát, készen lesz. Nem mondom, egy-egy munkás nap után lefekvéskor érzem a testemben a fáradságot. Olyankor nehezen tudok elaludni. De hajnalban ismét kelek. Várnak.
B. K.