„A gyógyítás tart fiatalon”
Beszélgetés dr. Novák Károly szülész-nőgyógyásszal
Több mint fél évszázada gyógyítja városunk lakosait, és még ma is rendel. Dr. Novák Károly szülész-nőgyógyász 1970 óta dolgozik Újpesten. Nevéhez fűződik városunk Menopauza Szakambulanciájának létrehozása, elhivatott munkájáért pedig 2002-ben Újpestért Díjat, 2010-ben pedig Újpest Egészségéért Díjat is kapott. A 84 éves orvos szerint a gyógyítás nemcsak egy hivatás, hanem az élet értelme is.
Miért lett önből orvos?
Vidéken, Piliscsabán éltem, és ott is jártam iskolába innen költöztem 1959 április 3án Újpestre. Akkoriban a falunknak egy orvosa volt, Kunszenti doktor, aki igazi példaképemmé vált. Ő egy köztiszteletnek örvendő, remek gyógyító volt, amivé magam is válni szerettem volna már egészen kicsi koromtól. Gimnázium után nem volt kérdés, hogy az orvosi pálya felé indulok. Jó tanuló voltam, de helyhiány miatt először nem vettek fel az egyetemre, így beteghordóként helyezkedtem el az Országos Traumatológiai Intézetben.
Ez mondhatni a mélyvíz volt egy pályakezdőnek?
Az bizony! De rengeteget tanultam. A Fiumei úti intézet akkoriban az ország egyik legjobbja volt. Ott láttam a gyógyítás szépségei és nehézségeit. Egy évvel később már felvettek Debrecenbe, ahol három szép évet töltöttem, 1964-ben tanulmányaimat a budapesti orvosi egyetemen folytattam és itt fejeztem be. Az utolsó évben mentőtisztként dolgoztam, gyakran biztosítottam meccseket a Megyeri úti stadionban is.
Az iskolái elvégzése után egyből Újpestre került?
Nem, sajnos. Amikor végeztem, a központban azt mondták, hogy a megfelelő szakorvosi helyek beteltek, de Miskolcon lenne állás. A feleségemmel, aki szintén orvos együtt 1967-ben költöztünk oda, ott szereztem nagy gyakorlatot. 1970. november 11-én beléptem a Károlyi Sándor Kórházba, azóta dolgozom itt Újpesten, vagyis idén pontosan 55 éve. A szülőotthon 2007-es bezárásáig közel ötvenezer gyermeket segítettünk világra kollegáimmal, és több mint kétszázezer fekvőbeteget láttunk el az osztályon. Ezek hatalmas számok, amikre igazán büszkén gondolok vissza.
Mit érzett, amikor a szülőotthon bezárta kapuit?
Őszintén? Nagyon nehéz időszak volt. De már évekkel korábban elkezdtem a menopauza témakörével komolyabban foglalkozni, és ez a megszerzett tudás akkor igencsak kapóra jött. Azonnal elhelyezkedtem jelenlegi munkahelyemen, és azóta is ezzel a szakterülettel foglalkozom az Újpesti Szakorvosi Rendelőintézet nőgyógyászatán.
Mi volt ön szerint a hivatása legnagyobb ajándéka?
Mindig úgy éreztem, hogy adni jobb, mint kapni. A családom is tudja, hogy én annak örülök, ha adhatok. Ugyanez igaz a betegeimre is: boldogság, ha segíthetek rajtuk. A gyógyult páciensek mosolya az, amiért érdemes dolgozni. Az orvoslás számomra nem a kartonokról vagy a statisztikákról szól, hanem hús-vér emberekről, érzésekről, bizalomról. Ha újrakezdhetném, biztosan megint orvos lennék.
Az öt és fél évtized alatt biztosan sok lemondással is járhatott ez a hivatás.
Ebben a szakmában nincsenek hétvégék, nincsenek ünnepnapok. A családom erről sokat tudna mesélni. Rengeteg színházjegyet vettem meg feleslegesen, illetve fontos családi eseményektől voltam távol.
A gyerekei nem követték a példáját?
Nem, egyikük sem. Én vagyok az első doktor a családban, és valószínűleg az utolsó is. A fiam gyógyszerész lett ugyan, de lényegében nem követi az én utamat. Orvosdinasztiát tehát nem sikerült alapítanom, de nem bánom, mindketten megtalálták a saját útjukat.
84 évesen még mindig aktívan dolgozik. Nem fárasztó ez már?
Őszintén szólva, nem. Egy napig sem élveztem ki a nyugdíjas időszakot, mert nem tudtam abbahagyni. Talán azért, mert minket, idős orvosokat a gyógyítás tart fiatalon. Persze már nem vagyok olyan aktív, mint régen, de nem panaszkodom, még mindig örömmel megyek be a rendelésre.
Mivel tölti a szabadidejét?
Régebben teniszeztem és vadásztam, de ezek mára kikoptak az életemből. Mostanában inkább a kertben érzem jól magam. Hajnalban kelek, és első dolgom kimenni megnézni, mennyit nőttek a növényeket. Ez ad megnyugvást, és valahogy hasonlít is a gyógyításhoz: gondoskodni valamiről, ami él és fejlődik.
GZs