Újpest Önkormányzata az 1848-49-es forradalom és szabadságharc leverésére és az azt követő megtorlásra emlékezve, az aradi vértanúk tiszteletére, kegyeleti ünnepséget rendezett október 6-án este Görgey Artúr honvédtábornok mellszobránál. Az ünnepségen megjelentek a város vezetői, a politikai és civil szervezetek képviselői, számos érdeklődő, valamint Újpest általános- és középiskoláinak tanulói, tanárai.
Wintermantel Zsolt, Újpest polgármestere, beszédében többek között arra emlékeztetett: a vértanúvá lett tábornokok mindenkor úgy akartak élni, hogy tegyenek valamit. Tegyenek valamit – másokért. Példájuk, életük segít választ találni a mi mai problémáinkra is. Arra, hogy miképp találjuk meg a mai világban a helyünket. Belőlük erőt meríthetünk a magunk mindennapi küzdelmeihez.
Az Erzsébet Utcai Általános Iskola kórusa és a jelenlévők a Himnusz eléneklésével nyitották az ünnepséget. Krizsik Alfonz, a Polgármesteri Hivatal referense köszöntötte a megjelenteket, majd Valkó Barbara, az Erzsébet Utcai Általános Iskola nyolcadik osztályos tanulója, Petőfi Sándor versével, az Európa csendes, újra csendes cíművel idézte meg a korszakot. Újpest polgármestere, Wintermantel Zsolt beszédében a nemzet hőseiről szólva felidézte az 1849-es esztendőben, október 6-án történteket:
Reggel fél 5-kor eleredt az eső. Arad őrsége riadókészültségben volt. A katonák égő kanóccal álltak a várfalon az ágyúk mellett. A 13 tábornok: Aulich Lajos, Damjanich János, Dessewffy Arisztid, Kiss Ernő, Knézich Károly, Lahner György, Lázár Vilmos, Leiningen-Westerburg Károly, Nagysándor József, Pöltenberg Ernő, Schweidel József, Török Ignác és Vécsey Károly méltósággal viselte a kivégzést.
Ugyanúgy, ahogy az esti órákban Pesten kivégzett gróf Batthyány Lajos, az első magyar kormány miniszterelnöke. Nem engedte, hogy bekössék a szemét, és maga vezényelt tüzet a kivégzőosztagnak.
Ma, és ezen a napon minden esztendőben rájuk emlékezünk. Az 1848-49-es magyar forradalom és szabadságharc kegyetlen megtorlása során kivégzett vértanúkra –mondta Újpest polgármestere. – Vértanúhalált halni, életünket áldozni a hazánkért, a szabadság eszméjéért – ez ma nagyon nehezen emészthető. A helyettünk gondolkodó okostelefonok korában, a fogyasztói társadalom terein járkálva, a virtuális sztrádán, az interneten szárnyalva szép, de inkább mesebeli dolognak számít. Persze, tanultunk róla, bemagoltuk, és amikor kell, felmondjuk a leckét. De vigyáznunk kell, hogy sokak számára a 48-as forradalom és az aradi vértanúk igaz története ne váljék olyanná, mint egy romantikus kalandfilm – hívta fel a jelenlévők figyelmét a szónok.
Éppen ezért fontos, hogy időről időre emlékezzünk rá, és emlékeztessük egymást, hogy ezek a hősök, ezek a vértanúk hús-vér emberek voltak. Voltak vágyaik, álmaik, volt családjuk, szerelmük, voltak hibáik, örültek, nevettek, vagy épp bosszankodtak. Volt egy életük, amit szerettek, amihez ragaszkodtak, de egyszer csak eljött egy pillanat, amikor földáldozták a hazájukért, az eszméikért, a jövőért. Értünk. – folytatta Wintermantel Zsolt.
Az aradi vértanúk katonák voltak, akik legyőzték a halált. Ahogy Damjanich mondta kivégzése előtt: „Legyőztük a halált, mert bármikor készek voltunk elviselni azt.” Ez az, amit a mai kor embere nehezen ért. A modern ember rettenetesen fél a haláltól, az öregedéstől. Hogy miért van ez, arra talán ismét csak az egyik vértanú világít rá. A krónikák szerint ezek voltak Nagysándor József tábornok utolsó szavai a kivégzése előtt: „De rettenetes volna most az elmúlásra gondolni, ha semmit sem tettem volna az életemben!” Hát, épp ez volt a titka a vértanúknak. Ők mindenkor úgy akartak élni, hogy tegyenek valamit. Tegyenek valamit – másokért. Ez volt az életprogramjuk.– mondta Újpest polgármestere.
Úgy gondolom, érdemes megszívlelnünk ennek a gondolatnak a tanulságát. Aki nem csak önmagáért él, hanem tesz valamit az életében, vagyis olyan célokért küzd, amelyek túlmutatnak önmagán, annak nem kell rettegnie sem az öregségtől, sem az elmúlástól, nem kell menekülnie önmaga elől. Az bármit képes legyőzni, a halált is. –mondta Újpest polgármestere.
Lám, a 162 évvel ezelőtt kivégzett aradi vértanúk még ma is tudnak tenni értünk, a példájuk, életük ma is segít választ találni a mi mai problémáinkra. Arra, hogy miképp találjuk meg a mai világban a helyünket. Belőlük erőt meríthetünk a magunk mindennapi küzdelmeihez. Nekünk ma másfajta ellenfelekkel, veszélyekkel kell megvívni, mint 48 hőseinek. Válsággal, adóssággal, munkanélküliséggel, vagy épp a fogyasztói társadalom csömörével, erkölcsi nihilizmusával. Ezekben a küzdelmekben akkor győzhetünk, ha jó katonaként mi sem csak magunkért küzdünk, hanem egymásért, a családunkért, közösségünkért, a hazánkért, a jövőért. Hajtsunk fejet a magyar szabadság vértanúinak emléke előtt. – zárta beszédét Wintermantel Zsolt.
A szónokot követően Nagy Viktor, az Erzsébet Utcai Általános Iskola hetedikes tanulója előadásában a Felszántom a császár udvarát című népdal hangzott el. Majd klarinétszóló következett Sebők Eszter előadásában, aki Kovács Béla: Hommage á Kodály Zoltán című művét adta elő.
A megemlékezés koszorúzással folytatódott. Újpest Önkormányzata nevében Wintermantel Zsolt polgármester, valamint dr. Tahon Róbert aljegyző helyezett koszorút a Görgey-szobor talapzatához. Majd a politikai pártok, a civil szervezetek, valamint az iskolák diákjai, tanárai tették le a kegyelet virágait, gyújtottak mécsest a vértanúkra emlékezve. A szobrot körülölelő 13 fáklya elé, amelyek a tábornokok emlékére gyúltak, szintén virágok kerültek. Külön mécses és virág emlékeztetett az első magyar kormány miniszterelnökére, gróf Batthyány Lajosra, akit ugyanezen a napon végeztek ki, Pesten. Az ünnepség a Szózat közös éneklésével zárult.
B. K