Emléktábla került az alábbi felirattal egy Mártírok utcai ház falára, nem messze a hajdani nyilas-központként szolgáló Apolló-háztól: “Szolgáljon e tábla örök emlékezetül annak a közel húszezer zsidó vallású polgártársunknak, akiket ezen az úton hurcoltak el 1944-ben a poklok poklába, az európai zsidóság nagy temetőibe, a koncentrációs táborokba.” A tábla mérete nyolcvanszor hatvan centiméter, anyaga szürke gránit.
63 év után Újpest önkormányzatának nevében az elhunytak emlékére avatta fel dr. Derce Tamás Újpest polgármestere, David Admon Izrael Állam magyarországi nagykövete és Deutsch László, a BZSH Újpesti templomkörzetének főrabbija a szerény mementót. Az eseményen részt vett többek között Zoltai Gusztáv, a MAZSIHISZ elnöke, Rappaport Zoltán, a BZSH Újpesti templomkörzet volt világi elnöke és az önkormányzati pártok képviselői.
A tábla elhelyezését indítványozó SZDSZ-es képviselő úgy vélte, régi adósságát rótta le Újpest az ünnepélyes főhajtással:
-Nem maradhat felkiáltójel nélkül, hogy a történelem poklába hurcolták Újpest város
lakosságának közel harmadát – osztotta meg gondolatait lapunkkal Kovács Sándor. – A dráma szörnyűsége az a tény is, hogy közülük háromezer gyermek is a halálvagonok áldozata lett, hiszen a felnőtt korúak többsége ekkor már munkaszolgálatosként küzdött a frontokon a túlélésért. Nem maradhat felkiáltójel nélkül, hogy a történelem poklába hurcolták Újpest város lakosságának közel harmadát.
Dr. Derce Tamás avatóbeszédében kiemelten hangsúlyozta a jelenkor felelősségét a múlt hibái iránt:
-Életünk során, ahogy megyünk előre az időben, egyre több és több adósságot halmozunk fel. Ez nem anyagi adósság, ezek szellemi adósságok, amelyek sajnos belülről fakadnak. Azokról az adósságokról beszélek, amelyek ki nem mondott mondatokról, és meg nem cselekedett tettekről szólnak. Arról beszélek és arra gondolok, amikor csak annyit kellett volna tennünk, csak annyit kellett volna mondanunk, hogy elnézést – és nem tettük meg és nem mondtuk ki.
S miért mondom mindezt? Ma 2007-et írunk és 1944 óta eltelt 63 év és mindössze két évvel ezelőtt történt meg először, hogy Újpest városa hivatalosan kimondta: emlékeznünk kell arra a 17 000 újpestire, akiket 1944-ben elvittek, a középületeinkre pedig ki kell tenni a fekete zászlót. /…/ s amikor adósságaink vannak, akkor nem csak arról beszélek, hogy elvittek 17 000 embert, hanem arról is szólok, hogy van ennél tán kicsit nagyobb szomorúságunk, elveszett más is. Elveszett az a tudat, hogy a közösségnek van megtartó ereje. Újpest majdnem minden harmadik lakóját elvitték – a közösségből vitték el. Vajon akik itt maradtak, hihetnek-e még a közösség erejében?
Azzal kezdtem, hogy adósságaink vannak, amiből most törleszteni akarunk. Nem fogjuk tudni törleszteni. Jövőre ismét itt fogunk koszorúzni, és ezt azzal a gondolattal kívánom megtenni, hogy ne felejtsük: nem mindig mi vagyunk a többség – a határaink túloldalán mi is vagyunk kisebbségben.
Boruzs András, a káposztásmegyeri részönkormányzat elöljárója örömmel nyugtázta a helyi politikai erők egységes jelenlétét az avatáson:
-Három éve dolgozunk azon, hogy méltó emléket tudjunk állítani annak a borzalomnak, ami ma pontosan 63 éve a körülöttünk lévő utcákon zajlott le – nyilatkozta a kerületi SZDSZ frakcióvezetője. – Nagyon hosszú idő telt el azóta s ehhez képest a megemlékezést szimbolizáló tábla megszületését tekintve az eltelt három év nem tűnik hosszú időnek. De az emberi méltóság és szabadság megalázásának minden másodperce egy örökkévalóság s ezért nincs okunk az elégedettségre, legfeljebb a bocsánatkérésre a múltat, a történelem bűneit és mindannyiunk felelősségét tekintve. Örömünkre szolgál, hogy ha három év távlatából is, de mára mindegyik politikai erő egyetértésben fogadta a múlt iránti kegyelet emlékét – erre büszke vagyok újpesti polgárként. Ez az emléknap immár az újpestieké, ami előtt kötelességünk kellő tisztelettel és méltósággal fejet hajtani a jelen eszközeivel a jövőnket óvva a múlt tanulságaiért.