A legjobb 16 között az újpesti rendőrfocicsapat

  •  
  •  
  •  

A legjobb tizenhat között végzett az újpesti rendőrkapitányság futballcsapata Hollandiában, ahol a harmincöt év alattiak kategóriájában több mint százharminc, összesen pedig több mint kétszáz csapat indult a világbajnokságon.

– Kapitányságunk csapatának sikerült a legjobb 32, majd a legjobb 16 közé jutni – ismertette az eredményeket dr. Terdik Tamás Újpest rendőrkapitánya.
3-0-ra győztük le Olaszország csapatát, 1-0-ra Svédországot és Hollandiát, Németországgal, Belgiummal és Szlovákiával pedig 1-1-es döntetlent játszottunk, amely eredményeinkkel a legjobb harminckettő közé jutottunk – tette hozzá.

A világbajnoki futballtorna során összekerültek egy másik magyar válogatottal, a Terrorelhárítási Központ (TEK) csapatával is, azonban a döntetlen mérkőzést a hétméteres büntetők az újpesti válogatott javára döntötték el, biztosítva ezzel a legjobb 16 közé jutást.
Az újpesti válogatott sikersorozatát végül Jordánia csapata törte meg, akik 4-0-ra győzték le őket. Dr. Terdik Tamás szerint azonban az újpesti futballgárda így is kiválóan szerepelt, hiszen Jordánia idén bronz, tavaly pedig ezüstérmes lett, a győztestől pedig nem szégyen a vereség.

Ahogyan korábban írtuk, a válogatottnak nem volt könnyű dolga, hiszen a harmincöt év alattiak kormezőnyében több mint százharminc csapat indult, a tornán pedig összesen kétszázöt team vett részt. A Budapestet egyedül képviselő csapatot az önkormányzat rendszeresen támogatja, legutóbb százhuszonötezer forintot kaptak, amiből Újpest címerével ellátott mezeket csináltattak a játékosoknak.
M. Orbán András