Előző nap értesített bennünket a magyartanárunk, hogy a Himnusz befejezésének 192. évfordulójára, a magyarlakta területek számos iskolája együtt szavalja el ezt a csodálatos költeményt.
Iskolánk most először kapcsolódott be ebbe a szavaló-hullámba. A hetedik évfolyam diákjaira várt a feladat, többek között a 7.c-re, hogy részt vegyen a mozgalomban. Másnap mindenki ünneplőruhában jelent meg, hogy megtiszteljük ezzel az alkalmat. Tíz órakor kellett elszavalnunk a Himnuszt és a Szózatot, a magyarok útmutatóját. A nagy esemény előtt többször is elpróbáltuk, csiszolgattuk kiejtésünket, ügyeltünk a hangsúlyozásra. Míg végül szinte zökkenőmentesen tudtuk elmondani. Az óra tízet ütött. Minden tanuló szíve hevesen verdesett. Vártuk már a pillanatot, mikor kezdhetjük el. Én is nagyon izgatott voltam. Az internetes összeköttetés megvalósításához szakképzett személyekre volt szükség. Az iskola ezzel megbízott munkatársai jól elvégezték feladatukat; csak úgy sürögtek-forogtak. Amint kellett, bekapcsolódtunk. A kamerában Jordán Tamás színművész urat láthattuk, őt bízták meg a gyereksereg vezetésével. A művész úr arra szólított fel bennünket, hogy soronként és kizárólagosan csak az intésre mondjuk el. Amikor elvégeztük feladatunkat, mindenki megkönnyebbült. És szerintem mindnyájan ugyanazt éreztük. Én nem tudom, hogy akkor, amikor Kölcsey megírta, mifélét érzett. De én biztos vagyok benne, hogy én micsodát: a hazaszeretetet.
Sárkány Dénes 7.c