Egy igazán nehéz kezdet, egy meghatározó belső hang, makacs elszántság – és egy ember, aki már gyerekként tudta, mi lesz a hivatása, a küldetése – és mindent megtett azért, hogy az álomból valóság legyen. Balogh Anna kapta az idei Sándor István-díjat – a döntés méltán tiszteleg egy csendes, ám példamutató életút előtt.
Egy élet a gyerekek és a hivatás szolgálatában
Balogh Anna pályafutását pszichológusként kezdte az Újpesti Játék-Mozgás-Kommunikáció Óvodában. Itt tíz éven át segítette a legkisebbeket és családjaikat – empátiával, szakértelemmel, nyitott szívvel. Ezt követően a pedagógiai szakszolgálatban folytatta munkáját, ahol óvoda- és iskolapszichológus koordinátorként dolgozott tovább.
Mindig azon fáradozott, hogy a pszichológus kollégákat szakmailag és emberileg is támogassa – akár a háttérből, akár közvetlen jelenlétével. Munkáját mély elhivatottság, szakmai igényesség és emberség jellemezte. Etikai tartása és a pszichológusi protokoll iránti elkötelezettsége példát mutatott minden kollégának.
„Én biztosan ezt a szakmát fogom választani”
„Még 13 évesen, 1973-ban egy hosszabb betegség utáni kontrollra vitt vissza az édesanyám a kórházba, ahol az utolsó vizsgálat egy számomra ismeretlen pszichológiai teszt volt, ami rendkívüli módon megragadta a fantáziámat. Mindaddig váltig állítottam, hogy vagy orvos, vagy tanár válik majd belőlem, de a rendelőből kifelé jövet már azt súgtam az anyukám fülébe, hogy én biztosan ezt a szakmát fogom választani.”
Ahogy Anna fogalmaz, a pszichológusi hivatásban egyszerre találta meg a tanító és gyógyító küldetést – ez a kettősség határozta meg egész pályáját. Az úthoz azonban nemcsak kitartásra, hanem áttörésre is szükség volt.
„Anyai és apai ágon is egy Hajdú-Bihar megyei községből és mindkét oldalról egy sokgyerekes, iskolázatlan cigány családból származom. A nagyszüleim még három X-et írtak a nevük helyett, de a szüleim sem jártak pár osztálynál többet az általánosba. Édesanyám egy igazi Móra Ferenc-i hősnő az én történetemben, hiszen nagymamám legnagyobb lányaként esélye sem volt arra, hogy tudással vértezze fel magát. Ellátta a kisebb testvéreit, de ebbe egyáltalán nem keseredett bele. Ő egy igazi életvidám asszony volt, aki mindent elkövetett azért, hogy én vigyem valamire az életben, és ha lehetne, ennek a díjnak a felét biztosan odaadnám neki.”
Ott volt, amikor igazán számított
Balogh Anna jelenléte nem csak a rendelőben volt érezhető. Számos szülői értekezleten, gyermekvédelmi megbeszélésen, pedagógusokat támogató rendezvényen és szakmai konferencián is aktívan részt vett. Különös figyelmet fordított a szülők edukációjára, szemléletformáló munkája pedig generációkra ható nyomokat hagyott maga után.
Példamutató személyisége, lelkesedése és hivatástudata azonnal érezhető volt minden kolléga számára, aki vele dolgozott. A közösség számára nemcsak pszichológus volt – hanem bizalmi ember, útmutató és támasz.
Egy közösség, amely hálával tartozik
Balogh Anna pályája azt mutatja, hogy a legfontosabb változások gyakran csendben történnek – beszélgetésekben, egy odaforduló tekintetben, egy jól időzített kérdésben. A Sándor István-díj most annak a sokéves szolgálatnak állít emléket, amely Újpest gyermekeiért, szüleikért és a szakma jövőjéért történt. És annak az útnak, amelyet egy 13 éves lány álma, édesanyja áldozata és egy egész életnyi elkötelezettség formált.