Egész életét az újpestiek szolgálatának szentelte – Vizi Tamásné Györgyi szülésznőként kismamákat segített, asszisztensként bőrgyógyászati betegeket gondoz, önkéntesként pedig beteg gyermekek nyarát teszi felejthetetlenné. Hivatása nem csupán munkája, hanem mélyen átélt küldetése.
Szülésznőként évtizedeken át kísérte végig az újpesti édesanyákat gyermekük világra jöttének meghatározó pillanataiban a Károlyi Kórház és Rendelőintézet Szülőotthoni részlegén, asszisztensként ma is nap mint nap gondoskodik a rábízott betegekről az Újpesti Szakrendelőben, nyaranta pedig önkéntesként dolgozik a Bátor Táborban, hogy beteg gyermekeknek és családjaiknak felejthetetlen élményeket, biztonságot és szeretetet nyújtson. Vizi Tamásné Györgyi szakmai pályája minden mozzanatában a segítségnyújtásról, az emberek iránti elkötelezettségről és a közösség szolgálatáról szól – több mint négy évtizede áll rendületlenül az újpestiek mellett, hivatástudattal, empátiával és mély emberséggel.
Milyen érzés volt, amikor átnyújtották önnek ezt a kitüntetést?
Hatalmas öröm volt számomra az a pillanat, de őszintén megmondom, hogy nem szeretem azt, ha engem ünnepelnek. Nagyon jólesett, de nekem kicsit kényelmetlenek ezek a helyzetek. Nem szoktam hozzá, hiszen a munkám során a hétköznapokban maximum esetleg egy-egy halk köszönömöt kapok a betegektől. Ez egy igen erős visszajelzés számomra, hogy tényleg van értelme annak, amit csinálok.
Jól gondolom, hogy szív nélkül ezt nem lehet csinálni?
Az biztos, hogy hatalmas lelkierőre van szüksége az embernek ahhoz, hogy minden nap felkeljen és ellássa a feladatát. Bár a szakmánkban nem a magas fizetés a legfőbb vonzerő, az emberekhez való őszinte odafordulás, az empátia és a hivatástudat olyan értékeket ad, amelyek messze túlmutatnak az anyagiakon. Csináljuk, mert szeretjük, csináljuk, mert ez a dolgunk. Mondhatom, hogy minden kollegám hatalmas együttérzéssel viseltetik a betegeink irányában, de ez nem is lehetne másképp.
Volt a választott pályáján kívül valami, ami komolyabban érdekelte volna?
Nagyon szerettem volna kipróbálni magamat az óvónői szakmában, de ez nem jött össze. Sajnos nem játszottam semmilyen hangszeren és ez eléggé visszavetette ezt az álmomat. Viszont a szomszédunkban lakott egy szülésznő, aki rengeteget mesélt az élményeiről, ami miatt elkezdtem komolyan érdeklődni a szakmája iránt. Ő volt az, aki aztán bevitt engem a szülőotthonba, amiért a mai napig hálás vagyok. Édesanyám saját álma is az volt, hogy ápolónő lesz, és én magam is nagyon rövid idő alatt beleszerettem ebbe a hivatásba. Egészen a szülőotthon 2007-es bezárásáig dolgoztam azon a helyen, és nagyon sajnálom, hogy vége lett. Egy igazán boldog időszakot töltöttem el ott, ami nagy űrt hagyott maga után.
Ha jól tudom, ezután ön egyből egy másik boldogságforrás után nézett?
Igen! Ekkor jött az életembe a Bátor Tábor, ami beteg gyerekek üdültetését tűzte ki célul maga elé, és aminek munkájába bekapcsolódva kezdtem megint egyfajta belső nyugalmat érezni. Bár az itteni feladatok is rengeteg energiát emésztenek fel, az amit kapunk érte, az megfizethetetlen. A gyerekek mosolya, ölelése nem mérhető forintban és valódi örömmel tölti meg a perceinket.
Meg kellett ehhez valamennyire keményednie a lelkének?
Nem könnyű olyan gyerekekkel vagy félig felnőttekkel foglalkozni, akiknek kórházról kórházra kell járniuk az év nagyobbik felében. Mi, Cimborák (így nevezik a tábor önkéntes gondozóit) tudtuk ezt, amikor elvállaltuk a táboroztatásokban való részvételt. Általában szakápolók, kollegák tartoznak a stábhoz, akik sokat látott szakemberek. Vannak olyan pillanatok a táborban, amikor szinte megáll az idő és csak élvezzük egymás társaságát a gyerekekkel. Én általában a nagyobb, már majdnem felnőtt táborozókat felügyelem, akik talán még nehezebben oldódnak fel, mint a picik. Az a legnagyobb öröm számomra, ha láthatom a rám bízottakat a sorstársaikkal beszélgetni, nevetni, amikor tudom, hogy egy kis időre sikerült kiszakítanunk őket a nagy valóságból. És igen, ehhez hatalmas lelkierőre is szükség van!
Már nem sok ideje van a nyugállományba vonulásig. Mik a tervei erre az elkövetkezendő időszakra?
Most szeretném egy kicsit kifújni magamat, de azt nem tudom elképzelni, hogy ezután majd a láblógatás lesz a kedvenc elfoglaltságom. Én negyven éve folyamatosan dolgozom, ezért biztosan fogok valamit találni magamnak, amivel eltelnek a napjaim. Először is szeretném megszervezni, levezényelni a kertes házba való költözésünket, amit a munka mellett egyszerűen képtelen voltam megtenni. Távolabbi terveim között szerepel még utazás is, de még nincs konkrét úti cél.
Végezetül pedig árulja el nekem, hogyan látja magát öt év múlva?
Öt év hosszú idő, de vannak dolgok, amikben biztos vagyok. Nyugdíjasként biztosan keresek majd magamnak olyan elfoglaltságot, ami pótolja majd azt a napi rutint, amit a munkába járás jelentett. De szilárd elhatározásom, hogy amíg csak az erőm engedi, folytatni fogom a beteg gyerekek táboroztatást, mert a Bátor Táborban kapja meg tőlük igazán a lelkem azt, amire életem végéig szüksége van.