Magyarországon 1964 óta József Attila születésnapján, április 11-én ünneplik a magyar költészet napját. Ebből az alkalomból minden évben irodalmi előadóestekkel, könyvbemutatókkal, költőtalálkozókkal és -versenyekkel tisztelegnek a magyar líra előtt.
Babits Mihály: Május huszonhárom Rákospalotán (egy vers abból az időszakból, amikor a költő az újpesti Könyves Kálmán Gimnáziumban tanított)
Pest utcái között rohanó nép, puskalövések,
rendőr, tört üvegek, népszava forradalom.
Én egyedül tehetetlenül itt számlálom a percet
nincs hír, nincs ujság, villanyosom megakadt.
Néma falun lakom én, hol még az ebek sem ugatnak,
nem bőgnek tehenek, még a malac se visít.
Nádas eresznek alatta topázszemü tengericső csügg.
Hószinü fal, kék árny. Csend, csak a fecske csicserg.
Csak ha a villanyos átrohan itt (és mint a tehén bög)
sejteni a város szörnyeteges közelét.
Ám most alszik a táj: egy döglött villanyos állong.
Ó bús villanyosom! bús ez a néma világ!
Bús e méla falun az üres sinekre merengni.
Ó jövevény sinek, visztek-e még ma tovább?
Visztek-e még ma odáig ahol most csörren az ablak,
hol most csorran a vér, forran a forradalom?
Hol zajgó tömegen most úr a néma Petőfi
s sarkra az Eszme kiáll isteni ríma gyanánt;
Hol tán míg irom ezt Magyarország nagy betegágyán
vér és kínok közt megszületett a Jövő.
Berda József – Újpest költőjének majdnem minden versgyűjteményét itt adták ki. Legelső versét (Az én anyám) az Újpesti Naplóban jelent meg 1922-ben.
Berda József: A fóti találkozókra
A soha ki nem alvó lángnak, mely addig
lobog, míg él e hon a nagyvilágban
Vörösmartynak hódol rendületlenül e mindig
szomjas baráti kör, mikor évről-évre
találkozik itt a szőlőt érlelő sugárzó
őszben a fóti domb megmentett tetején, hogy
magábaszállván, meghallja a költő legfájóbb
intelmeit a haza sorsa felől
S lám, esztendő esztendőt követvén, szorgos
gazdák arról gondoskodnak immár, ne
aludjon ki egy pillanatra se
az emlékezés őrtüze itt!
Kaffka Margit: Fényben (a költő 1907-től 1912-ig az újpesti I. Királyi Állami Polgári Leányiskola tanítónője volt)
Tudom, hogy a tavasz nem tart örökké,
Hogy elmúlnak mind a derűs napok,
Hogy a dal, hogy a tavasz idehagynak,
És ősz fejemmel magam maradok.
Zörgő avarban, ködös alkonyattal,
A darvak búcsúzása idején
Ráérek majd jövők titkát keresni,
S borongva sírni emlékek ködén.
De ki töpreng édes tavaszi reggel
Fagyos pusztákon, hulló levelen,
– Mikor csillámos, szőke napsugárral
Végigragyogja útját a jelen…