Október 1-je, a zene világnapja minden évben emlékeztet minket arra, hogy a dallamok nemcsak szórakoztatnak, hanem életeket formálnak, közösségeket teremtenek és erőt is adnak a mindennapokhoz. Pacziga Linda számára a zene gyerekkorától kezdve a fő csapásirány: tanulmányait a Kőbányai Zenei Stúdióban végezte, vokalistaként és szólistaként is színpadra állt, és nemrégiben valóra vált egy gyermekkori álma, amikor a KFT zenekarral énekelhetett. Az énekesnő kilenc éve városunkban él, az Újpesti Kulturális Központban dolgozik, és a fiataloknak is igyekszik átadni mindazt, amit a zene jelent számára.
Gyerekkorodtól a zenélés volt a fő irány az életedben?
Abszolút! Már általános iskolásként tanultam szolfézst, és hamar kiderült, hogy az éneklés a legfontosabb számomra. Az érettségi után felvételt nyertem a Kőbányai Zenei Stúdióba. Az ott töltött évek alapvetően meghatározták a pályámat, hiszen már az első évnyitón olyan legendákkal találkozhattam, mint Póka Egon vagy Viktor Máté. Akkor éreztem először, hogy a zene valóban az én világom.
Utána mégis szünet következett a szólókarrieredben.
Igen. Bár elvégeztem a sulit, nem éreztem magam elég jónak. Ez az önbizalomhiány sokáig hátráltatott, ezért főként vokalistaként léptem színpadra. Ez persze rengeteg tapasztalatot adott, hiszen kiváló előadóktól tanulhattam meg, hogyan kell igazán jelen lenni egy koncerten.
Mikor lettél újpesti lakos, és mivel foglalkozol az éneklésen kívül?
Kilenc éve költöztem Újpestre, és az Újpesti Kulturális Központban dolgozom, ahol zenei programokat szervezek. Nyaranta a Gitármánia táborban is részt veszek, mert fontosnak tartom, hogy a fiatalok is megtapasztalják a zenélés örömét. Életem egyik meghatározó élménye volt, amikor röviddel az ideköltözésem után összefutottam Szűts Pistivel, a Kormorán együttes billentyűsével. Ő vezetett be igazán Újpest kulturális életébe, ő kalauzolt engem a kezdetekben, amiért igazán hálás vagyok neki.
Mit jelent számodra Újpest?
A belvárosból költöztem ide, és eleinte azt gondoltam, egyszer visszatérek oda. Ma már eszem ágában sincs. Újpest olyan, mint egy kisváros a nagyvároson belül: közvetlenek az emberek, erős a közösség. Aki itt a kultúráért akar tenni, biztosan megtalálja a helyét.
Nemrégiben kétszer is felléptél a KFT-vel. Hogy jött a közös munka?
Ők kerestek meg! Lengyelfi Miklós, az együttes basszusgitárosa látott fellépni a Lindám nevű zenekarommal, és felvetette, hogy dolgozhatnánk együtt. Óriási megtiszteltetés volt, hiszen hároméves korom óta rajongok a KFT-ért. Az első bakelitlemezem is az ő Siker, pénz, csillogás albumuk volt. Gyerekkori álmom teljesült, amikor velük állhattam színpadra.
Most, hogy személyesen is ismered őket, olyanok, mint amilyennek elképzelted?
Még jobbak! Az ember hajlamos idealizálni a példaképeit, de ők minden várakozásomat felülmúlták. 44 éve zenélnek együtt, és még mindig olyan energiát visznek a színpadra, amit bármelyik fiatal zenekar megirigyelhetne.
Mit jelent neked a zene világnapja?
Számomra minden nap a zenéé, de október 1-jén mindig elgondolkodom azon, mekkora ajándék az az élettől, hogy ezzel foglalkozhatom. A zene végigkísérte, kíséri az életem: felemelt, amikor bizonytalan voltam, és ünnepelt, amikor siker ért. Hiszem, hogy a zene kortalan, és mindig képes összekötni embereket, közösségeket. Nekem ez a világnap legfontosabb üzenete: a zene mindig hazavezet.