Visszavonult minden idők legeredményesebb hazai formagyakorlat-versenyzője, Nagy Botond, aki több mint egy évtizeden át uralta a magyar karate élvonalát. A számtalan nemzetközi dobogós helyezést elérő sportoló 2012 óta megszakítás nélkül magyar bajnok volt, és a Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült a világ leggyorsabb köríves rúgásával. Bár versenyzői karrierje lezárult, az UTE lila-fehér színeiben edzőként továbbra is a sportágat szolgálja, új generációknak adva át mindazt, amit a tatamin tanult.
Mi vonzott téged a tatamihoz?
Engem annak idején még úszni járattak a szüleim, de nekem teljesen más elképzeléseim voltak. Már hatévesen azt mondogattam a szüleimnek, hogy karatézni szeretnék, de ezt ők akkor nem igazán vették figyelembe. Klima Zsuzsanna, aki meghatározó alakja a hazai karate történetének, akkor még versenyzőként egyszer az én iskolámba is ellátogatott és az akkor induló csoportjába kezdtem el járni, először még a szüleim tudta nélkül. Sajnos a hónap végén kiderült a turpisságom, mivel édesanyáméknak jelezte Zsuzsanna, hogy be kellene fizetni utánam a havi tagdíjat.
Mindezt hatévesen? Mit szóltak a szülők ehhez legelőször?
Őszintén, nem igazán repdestek az örömtől. Ez annak volt köszönhető, hogy kifejezetten kis termetű gyerek voltam, és nagyon féltettek a sporttól. Zsuzsanna ekkor közbelépett és szinte kérlelte őket, hogy engedjenek kicsit az elveikből, mert ő igencsak tehetségesnek tartott már akkor is. Szüleim belementek, és 9 évesen nyertem az első magyar bajnokságomat, amivel alá tudtam támasztani első mesterem dicsérő szavait.
Az edzői oldalon is remek évek állnak még előtted, de mi mondatta ki veled, hogy legyen vége a versenyzői pályafutásodnak?
Ez egy hosszabb folyamat végeredménye volt tulajdonképpen. Az elmúlt 6-7 évben az Olimpia lebegett a szemem előtt, aztán amikor Tokió után Párizsban a karate már nem volt része a versenyeknek, azt gondoltam, hogy az utolsó dobásom a 2022-es világbajnokság lesz. Ezt a VB-t a Covid miatt aztán egy év csúszással 2023-ban rendezték meg ahol végül hetedik lettem. Azok a versenyzők, akikkel éveken át vívtam, akkorra már átadták a helyüket egy teljesen új generációnak, akik pedig igazán jó kondíciókkal vágtak bele a küzdelmekbe. Sajnos be kellett látnom, hogy ha be is vetem ellenük minden energiámat, akkor sem tudok majd föléjük kerekedni. A következő Európa-bajnokság előtt melegítve kellett azt észrevennem, hogy egy kicsit talán felettem is eljárt az idő. Addig fel sem merült bennem, hogy abbahagyom, de akkor ezt át kellett értékelnem. Nem is bánom már, mert azt gondolom, hogy értéket tudjak teremteni, ahhoz más szerepkörben kell dolgoznom a továbbiakban. Egyre több növendékem lett, velük egyre több munkám, és végül beadtam a derekamat és most már minden figyelmemet rájuk tudom összpontosítani.
Létezik egy Guinnnes rekord, amit a mai napig te tartasz. Hogy jött az ötlet, hogy megpróbálod megdönteni az addigi csúcsot?
A 2018-as világbajnokságon volt ez a világcsúcs kísérlet, amire Hárspataki Gábor, olimpiai harmadik helyezett versenyzőnk hívta fel a figyelmemet, azzal a felkiáltással, hogy: – „Gyere el, lehet pólót nyerni!” Azt már az elején észrevettem, hogy az én eredményeim sokkalta jobbak voltak, mint a többieké. Az itt elért időeredményem kapcsán aztán bekerültem egy hétvégi megmérettetésbe, ahol már a Guiness szabályai szerint kellett elvégeznem a rúgásokat. Az akkor elért 0.476 ezredmásodperces rekordom a mai napig tartja magát, és erre nagyon büszke vagyok.
Változtatott valamit ez az eredmény az akkori életeden?
Nem számítottam arra a hatalmas felhajtásra, ami ezután következett. Megláttam a médiának azt az árnyaltabb oldalát, ami felemel, ha szüksége van rád, de azonnal elfelejt, amikor már nem kellesz. Ennek köszönhetően a világbajnokság utáni két hét egy igencsak extrém időszak az életemben, aminek a kicsúcsosodása volt az, hogy meghívtak az első Exatlonba is. Úgy gondoltam, hogy ez a szerep a karrierem akkori stádiumában nem volt időszerű, és nem vállaltam el a tévés vetélkedőt. Szerencsére nem részegített meg az effajta siker sem és jól tudtam kezelni a hirtelen jött hírnévvel járó felhajtást.
Mit tartasz életed eddigi legnagyobb sikerének?
Nem ily módon fogalmaznám meg ezt, mert nem tudnám kiemelni egyetlen eredményemet sem. Leginkább az idáig vezető útra, és az út végére vagyok a legbüszkébb. Arra, hogy mivé tudtam fejlődni a karatéban ez idő alatt. Kiteljesedett a karatém, és mindent megtanultam a versenysportról, amit csak lehetett. Az eredmények meg ha jönnek, csak ideig-óráig boldogítanak csupán aztán az ember már a következőt hajszolja. Köszönettel tartozom az engem felkészítő mestereknek, hogy meglátták bennem a lehetőséget és ki is hozták belőlem a legtöbbet, amit elérhettem.
Beszéljünk egy kicsit a lila-fehér háttérről, mit jelent neked ide tartozni?
Úgy gondolom, ha két évvel előbb hozom meg azt a döntést, hogy az UTE-hoz igazolok, jóval többet ki tudtam volna hozni a sportkarrieremből. Itt olyan szakmai és emberi bizalommal találkozta, ami még magasabb szintre emelte a fejlődésemet és a pályafutásomat. Most, hogy edzősködni kezdtem a klubnál érzem még jobban azt, milyen remek döntést is hoztam 2020 nyarán, amikor Újpestre szerződtem.
Mi volt az a dolog, amit a versenyzői karriered érdekében fel kellett áldoznod, de most már lesz majd rá elegendő időd?
Őszintén, nagyon kevés időm jutott az elmúlt években az emberi kapcsolataim ápolására. A családom, a barátaim nagyon keveset láthattak az utóbbi időszakban. Én szeretek mindenbe 100%-ot beletenni, de a versenyzői karrierem gyakorlása ezt több síkon is megakadályozta. Most, hogy már csak edzőként lépek tatamira, balanszba került az életem és lesz majd lehetőségem ezeken dolgozni és bepótolni azt, amit esetleg eddig elmulasztottam.
GZs