Úgy tűnik, beindult a törvénykezési gépezet az Országházban. A parlament heti ülésszakán nemzetközi szerződéseket ratifikáltak a képviselők, de döntöttek a vészhelyzet határidejének kiterjesztéséről Borsodban és a vörösiszap sújtotta területen, módosították a médiatörvényt, de magasabb sebességre kapcsolt az alkotmányozási folyamat is.
A képviselők egyhangúlag támogatták azt az indítványt, amely a tavaly létrejött Nemzetközi Korrupcióellenes Akadémia (IACA) létrehozásáról szóló Megállapodás elfogadását javasolta a Tisztelt Háznak. 2010 szeptemberében létrejött nemzetközi szervezet székhelye a Bécs melletti Laxenburg, Magyarország pedig az Akadémia alapító tagja, ami a magyar-osztrák kétoldalú kapcsolatok szempontjából nagy jelentőséggel bír. Az IACA a bűnüldöző szervek, kormányzati intézmények, ügyészi és bírói testületek, kutatók, nem kormányzati szervezetek, valamint magánvállalatok tisztségviselői számára szervez képzéseket.
Szintén ellenszavazat nélkül támogatták a honatyák azt a megállapodást, amelynek célja a magyar-horvát határ menti szénhidrogén-előfordulások létezésének, fekvésének és alakjának közös kutatása, mennyiségi és minőségi értékelése, valamint a kitermelés feltételeinek meghatározása. A dokumentum rögzíti a feleket megillető ásványvagyon-mennyiség meghatározásának módját. Ezt egy paritásos alapon delegált, 8 tagú bizottság konszenzusa alapján állapítják meg. Az egyezmény szabályozza a kitermelt szénhidrogén-mennyiség után megfizetett bányajáradék megosztásának szabályait is, de kitér a határátkelőkön kívüli határátlépés szabályozására is, amivel a munkát végzők szabad mozgását kívánják biztosítani.
Ehhez kapcsolódik az a törvényjavaslat is, amely arról, a két ország kormánya között létrejött megállapodásról szól, amely a kötelező kőolaj- és kőolajtermék készletek kölcsönös tárolását szabályozza. Uniós irányelvek teszik kötelezővé ugyanis, hogy a tagállamok legalább 90 napi átlagos fogyasztásnak megfelelő mennyiségű kőolaj- és/vagy kőolajtermék-készletet tartsanak fenn. A 2011. február 8-án aláírt kétoldalú megállapodás lehetővé teszi a tartalék tárolását a másik fél területén, hozzájárulva a tárolók kihasználtságának fokozásához.
A 2010 márciusában az EU és Jordánia között aláírt euromediterrán légiközlekedési megállapodás értelmében Jordánia átülteti a saját jogrendjébe a légiközlekedés területén fontos, a légiközlekedés-biztonságot, légiközlekedés-védelmet és a légiforgalmi szolgáltatásokat érintő európai uniós jogszabályokat. A megállapodás a hatályos kétoldalú egyezmények helyébe lép, lehetővé téve a tagállamok és Jordánia közötti kapcsolatok egységes szabályozását a légiközlekedés terén. A Tisztelt Ház támogatta a javaslatot.
Az utóbbi időkben nagy port kavart médiatörvény és a „médiaalkotmány” módosítására is sor került. Az Európai Bizottsággal folytatott egyeztetések nyomán eszközöl változtatások nem járnak lényegesebb újraszabályozással, koncepcióváltással, de a törvénymódosítás négy főbb területen is finomítja a törvény szövegét. Ezek definíciós pontosítások (a magáncélú blogok nem esnek a törvény hatálya alá); illetve egyértelműbbé teszik a kiegyensúlyozott tájékoztatás definícióját. Tisztázzák továbbá a regisztrációval kapcsolatos szabályokat és differenciálják a más tagállamban letelepedett médiaszolgáltatók szankcionálását (a médiahatóságnak csak akkor van bírságolási joga, ha a médiaszolgáltató kifejezetten azért telepedett le más tagállamban, hogy megkerülje a magyar médiaszabályozást).
A kormány 2010. december 23-án benyújtott egészségügyi kamarai törvény elfogadásával teljesíti korábbi ígéreteit: igyekszik helyreállítani az orvosokat, gyógyszerészeket és szakdolgozókat tömörítő szervezetek súlyát és tekintélyét. Ennek kapcsán, a Nemzeti Együttműködés Rendszerében az Országgyűlés és a Kormány elismeri a hivatásrend képviselőinek szakmai önkormányzathoz való jogát és őket partnernek tekinti az egészségügy működtetésében. A javaslat főbb pontjai kiterjednek a teljes körű kötelező kamarai tagságra az egészségügyi szakmai kamarákban, amely azt jelenti, hogy a továbbiakban nem végezhet egészségügyi tevékenységet az, aki nem tagja a szakterületén működő szakmai kamarának. Teljes körű, független etikai rendszer hoznak létre a kamarák által, valamennyi hivatásgyakorlót érintően (az egészségügyi dolgozókat érintő etikai felelősségre vonás minden esetben a szakmai kamarákhoz kerül vissza). A javaslat értelmében a jövőben bővülnének mind a kamarák szakmai, minőségbiztosítási feladatkörei, mind a szakmai kamarák véleményezési jogkörei.
A kamarákra maguk készítik el új etikai kódexüket, amelynek szellemében a felmerülő etikai ügyek elbírásakor maguk dönthetnek, szankcionálhatnak. A kódexet legkésőbb 2011. október 31-ig kell megalkotni, mely 2012. január elsején lép életbe.
A törvény életbe lépésével újraválaszthatók lesznek a jelenlegi tisztségviselők, de a kamarai tisztségviselők díjazásának mértékét korlátozták. A kibővült tagság körében soron kívüli kamarai választások lesznek, amelynek alapján új országos küldöttközgyűlést kell tartani.
2010. október 6-án a Kormány rendeletben hirdetett veszélyhelyzetet Vas, Veszprém és Győr-Moson-Sopron megye közigazgatási területére. A veszély elhárítása és a károk felszámolása azonban a károk mértékénél fogva hosszabb ideig tartó feladatot jelent. Az országgyűlés korábban felhatalmazást adott a Kormánynak a veszélyhelyzet Veszprém megyében történő fenntartására 2011. március 31-ig.
A vörösiszap tározó kazettájának bezárása, a kiszakadás helyén a fal helyreállítása, és a kazetta északi falának stabilizálása, e pillanatban még előkészítés alatt álló munkák. A kazetta helyreállítása kritikus, nehéz és részben még nem ismert körülmények közt végrehajtandó feladat. Ezek várható befejezési időpontja a legkedvezőbb forgatókönyv szerint 2011. május 31. azonban amennyiben a kivitelezés folyamán bármilyen most még nem ismert körülmény, műszaki probléma adódik, a kivitelezés június közepéig elhúzódhat. A képviselők úgy döntöttek, hogy a rendelkezésre álló információk alapján indokolt a folyamatos helyszíni jelenlét és a veszélyhelyzet 2011. június 30-ig történő meghosszabbítása.
Szintén meghosszabbították a vészhelyzetet Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is, ahol a Sajó-Hernád vízgyűjtő területén fennálló folyamatos árvízveszély tette indokolttá a döntést, április 30-ig.
A 2011. január 9-én megtartott kisebbségi önkormányzati és időközi választások rendben lezajlottak, az Országgyűlés köszönetét fejezte ki az OVB-nek és a lebonyolításban résztvevőknek.
A képviselők elfogadták a 2010. október 3-án lezajlott önkormányzati választás lebonyolításáról szóló jelentést is. A közigazgatási és igazságügyi miniszter beszámolója szerint a választások rendben lezajlottak, lebonyolításuk 5,35 Mrd Ft-ba került. Több mint 30.000 köztisztviselő és 60.000 választási bizottsági tag vett részt a lebonyolításban.
Az Országgyűlés döntött a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa tagjainak megválasztásáról is. A határozat értelmében, a képviselők Bártfai Mager Andreát és dr. Gerhardt Ferencet 2011 . március 21-étől – hat évre – a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsának tagjaivá választották.
Az Országgyűlés az új Alkotmány előkészítése érdekében 2010. június 28-ai ülésnapján elfogadta az Alkotmányelőkészítő eseti bizottság létrehozásáról szóló határozatot.
A bizottság feladata annak áttekintése és értékelése volt, hogy a hatályos Alkotmány megfelelően tartalmazza-e alkotmányfejlődésünk történelmi értékeit, megfelelően biztosítja-e az emberi és állampolgári jogok legszélesebb körű érvényesülését, illetve annak vizsgálata, hogy az államszervezet alapvető intézményeinek működését meghatározó alkotmányi és törvényi szabályozás eleget tesz-e az alapvető jogok tiszteletben tartására és védelmére vonatkozó állami kötelességnek és a XXI . századi polgári demokráciával szemben támasztott elvárásoknak.
A Bizottság az országgyűlési határozatban előírt feladatainak határidőben eleget tett; elfogadta a Magyarország Alkotmányának szabályozási elveiről szóló koncepció-tervezetet, melyet jelen országgyűlési határozati javaslatban az Országgyűlés elé terjeszt. Az új Alkotmány koncepciójának fontos eleme, hogy a jelenlegi alkotmányos rendszer szabályozási struktúrájának megoldását követve a jogrendszer csúcsán álló Alkotmány csak a legfontosabb, kiemelkedő jelentőségű rendelkezéseket tartalmazza, a további garanciális jelentőségű részletszabályokat a többi jogszabály közül ugyancsak kiemelkedő – a jelen lévő országgyűlési képviselő kétharmadának szavazatával elfogadott – sarkalatos törvények tartalmazzák. A jelenlegi Alkotmányhoz képest a koncepció egy kisebb terjedelmű Alkotmányra tesz javaslatot, tekintettel arra, hogy a jelenlegi Alkotmány több olyan részletkérdést is tartalmaz, melyek sarkalatos törvényekben is megfelelően rendezhetők. Fontos cél a gyakori alkotmánymódosítás elkerülése, emelkedett, alaptörvényi jellegű Alkotmány megalkotása.
A koncepció iránymutatása szerint a megalkotandó új Alkotmány praeambuluma és az Alapvető rendelkezések címszó alatti része tartalmazza majd az alapvető alkotmányos értékeinket, köztük történeti alkotmányunk szerepét. Hangsúlyozottan tesz majd említést nemzeti összetartozásunkról, közösségi értékeink, köztük a házasság és a család, valamint közös javaink védelméről. Változatlanul kiemeli majd Magyarország elkötelezettségét az európai egység megteremtése iránt, illetve a világ valamennyi népével való együttműködésre törekvését .
Az új Alkotmány koncepciójában lényeges szempont az alapvető emberi- és állampolgári jogok kiemelt védelme. Ezt a koncepció elsősorban abban kívánja kifejezésre juttatni, hogy az alapvető jogok szabályozásának a jelenlegi Alkotmányban történő méltatlan hátrasorolását megváltoztatva az alapvető jogokat és kötelességeket mindjárt az alapvető rendelkezések után tárgyalja. A koncepció értelmében a jelenlegi Alkotmányban foglalt szabályozásnak megfelelően az új Alkotmány is tartalmazni fogja valamennyi alapvető emberi- és állampolgári jogot.
Ezek korlátozására a továbbiakban is a nemzetközi egyezményekben foglaltak szerint és az Alkotmánybíróság gyakorlatának megfelelő módon kerülhet sor. Kiemelést érdemel a koncepció elemei köréből az élet és az emberi méltóság védelme és sérthetetlensége.
Az államszervezet alkotmányos berendezkedését illetően a koncepció nem tartalmaz lényeges változást. Változatlanul fenntartja a parlamentáris kormányformát és a hatalommegosztás elvének érvényesülését. Változtatást tartalmaz a bizalmatlansági indítvány intézményét illetően, és bővíti az Országgyűlés feloszlatásának esetkörét.
A koncepció a jelenlegi Alkotmány régi mulasztását kívánja orvosolni a közpénzügyekre vonatkozó alapvető szabályoknak és a költségvetési jog alapelveinek alkotmányba emelésével.
Az igazságszolgáltatás rendszerével kapcsolatban a közigazgatás hatékonyabb ellenőrzése érdekében a koncepció a közigazgatási bíróság intézményének felállítását tartalmazza. Az Alkotmánybíróság szerepkörét illetően a koncepció értelmében a hatáskörök és az eszközrendszer pontos meghatározása – hasonlóan a jelenlegi szabályozáshoz – sarkalatos törvény tárgyát képezi.
A koncepció az Alkotmány megváltoztatását illetően a merevebb alkotmánymodell irányába történő elmozdulás jegyében több európai országban alkalmazott két parlament általi elfogadás módszerére tesz javaslatot.
Az Országgyűlés elfogadta a beszámolót.
A honatyák megtárgyalták és elfogadták a 2006 őszi tömegoszlatásokkal összefüggő elítélések orvoslásáról szóló törvényjavaslatot. Balsai István egyéni képviselői indítványára azért volt szükség, mert 2006 őszén a tüntetések felszámolására kivezényelt rendőri egységek Budapest közterületein elfogott személyekkel szemben nagy számban foganatosítottak jogtalan intézkedéseket.
A tüntetések helyszínén jelen lévők egy részét az elfogás vagy előállítás során – gyakran válogatás nélkül – aránytalan és szükségtelen brutalitással bántalmazták, és 72 órás őrizet után előzetes letartóztatásba helyzeték.
A gyakran csak rossz időben, rossz helyen lévő áldozatok ellen hamis, valótlan tartalmú rendőrségi tanúvallomások alapján indult büntetőeljárás. Túlnyomó részük rendezett személyi körülményekkel rendelkező, normális életvezetésű (diák, munkaviszonnyal rendelkező) büntetlen előéletű személy, akiknek tettleges köze nem volt a cselekményekhez.
A törvény közvetlen, szűkebb értelmezésű célja tehát, hogy erkölcsi és jogi elégtételt nyújtson mindazoknak, akiknek a 2006 őszi tüntetésekhez kötődő eljárásokban csorbultak emberi, polgári és politikai jogaik, illetve a tisztességes eljáráshoz való joguk.
A törvény meghatározza, hogy 2006. szeptember 18. és október 24. közötti – a ténylegesen kizárólag a fővárosban történt – tömegoszlatásokhoz kapcsolódóan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak, rongálás, illetve garázdaság miatti (büntetőeljárásban történt) elítélések, illetve a bíróság hatáskörébe tartozó rendzavarás, garázdaság és veszélyes fenyegetés szabálysértése elkövetésének megállapításai tekintendők semmisnek. Nem alkalmazható a szabályozás azonban azokra, akik a más – így a többi között kép-felvételek, civil tanúk vallomásai, továbbá saját ténybeli, a bűnösséget beismerő vallomásuk – bizonyítékokra alapított tényállás szerint a gyülekezés, az emberi és politikai és alapvető szabadságjogok alkotmányos kereteiből erőszakos cselekvésükkel kiléptek. Ők ezzel ugyanis büntetendő, erőszakos magatartást tanúsítottak.
A honatyák magukra nézve is hoztak döntéseket. Megszavazták például az Házszabály-módosítást, amely összhangba hozza a napirend előtti felszólalások ülésnapon belüli tárgyalási rendjét a kialakult szokással, megszünteti a felszólalás tartalmi korlátozását a napirendhez kapcsolódás vonatkozásában, és a felszólalásra jogosultak meghatározását a kialakult gyakorlatnak megfelelően szabályozza. A hatályos Házszabályi rendelkezés szerint a napirend előtti felszólalásokra a „napirendi pontok megtárgyalása előtt” kell sort keríteni. Ez azt jelenti, hogy az ülés első napján először a napirendet kell elfogadni (addig nem beszélhetünk napirendi pontokról), majd a tárgyalás megkezdése előtt következnek a napirend előtti felszólalások. Jelen módosítás – az ülésnap kezdetét jelölve meg e felszólalások idejének – a Házszabályt igazítja a kialakult gyakorlathoz.
A jelenlegi Házszabály a napirend előtti felszólalás lehetőségét a frakcióvezetőknek – és így értelemszerűen a helyetteseiknek – biztosítja. A kialakult gyakorlat ezt a kört úgy bővítette, hogy a frakciók kissé komikus módon akár csak egy ülésre vagy ülésnapra választanak meg helyetteseket, akiknek a nevét és megbízatásuk időtartamát a levezető elnök az ülés kezdetén ismerteti. Jelen módosítás lehetővé teszi a képviselőcsoport vezetője által felkért képviselő számára a napirend előtti felszólalást. A bejelentés módja változatlan, vagyis a napirend előtti felszólalás nem egyéni képviselői lehetőség, hanem változatlanul a képviselőcsoportok joga marad.
A 2011. január 15-én, egy budapesti szórakozóhelyen (West Balkán) történt borzalmas tragédia nyomán a Kormány kezdeményezésére felállított szakmai csoport felülvizsgálta a vonatkozó jogszabályokat. A módosítás oly módon változtatja meg a szabályozást, hogy – meghatározott mértékű változtatások bejelentésével – a tűzvédelmi hatóság, valamint az építésügyi hatóságok az engedély megadását megelőzően ellenőrzést folytathassanak le az állampolgárok biztonságának érdekében. Ez a módosítás a Kormány első lépése a szórakozóhelyek szigorúbb engedélyeztetésének területén. Az Országgyűlés támogatta a javaslatot.
Elfogadta az Országgyűlés az ár- és belvízi problémák csökkentése és a vízkárelhárítás hatékonyabbá tétele érdekében benyújtott törvénymódosításokat is. Az új rendelkezések megkönnyítik a vízkárelhárítási célú tározók építését, meghatározva a területhasználati korlátozásokat, a kártalanítás és a kisajátítás szabályait.
A magyar állampolgárságról szóló, 1993-as törvény tavaly májusi módosítása alapján 2011. január 1-jétől bevezetésre került az úgynevezett egyszerűsített honosítás intézménye, amellyel megszűnt az az általános követelmény, mely szerint a magyar állampolgárság megszerzésének előfeltétele a magyarországi lakóhely megléte. Ebből következően szükséges megteremteni annak jogi keretét, hogy a 2011. január 1-jét követően a kedvezményesen honosított Magyarországon lakóhellyel nem rendelkező polgárok a személyiadat- és lakcímnyilvántartás hatálya alá tartozzanak. A nyilvántartásba vétel eredményeképpen a magyarországi lakóhellyel nem rendelkező személyek részére személyi azonosítót és lakcímet tartalmazó okmány kiadására kerül sor.