, ,
  •  
  •  
  •  

A szociális munka napja alkalmából idén is átadták az Újpesti Szociális Munkáért Díjat. A kitüntetéssel Újpest Önkormányzata azokat a szakembereket díjazza, akik fáradhatatlanul, nap mint nap az elesettek, rászorulók segítésén dolgoznak.

Az Újpesti Szociális Munkáért Díj a kiírás szerint annak a személynek adományozható, aki az újpesti lakosok érdekében végzett magas színvonalú, kiemelkedő vagy több évtizedes tevékenységével jelentős mértékben hozzájárult a kerület szociális ellátásának, az újpesti szociális szolgáltatásoknak a fejlesztéséhez, a hátrányos helyzetű lakosok életminőségének javításához. A felterjesztők javaslatai és az önkormányzat döntése alapján idén három személy, Kardosné Moldvai Tünde, az S.O.S. Krízis Alapítvány Családok Átmeneti Otthona vezető családgondozója, Oláh Katalin, Újpest Önkormányzatának Szociális Intézménye egyik kiemelkedő esetmenedzsere és Szűcs Eszter, az „Őszi Fény” Integrált Gondozási Központ nappali ellátásvezetője vehette át a kitüntetést.

fotó: Várai Mihály

A november 10-én a Polgár Centrumban tartott díjátadó ünnepségen Perneczky László népjóléti alpolgármester és Ruszkai Zsolt, Újpest Önkormányzatának Szociális Intézményének igazgatója köszöntötte a díjazottakat és a megjelent vendégeket. A városvezető az önkormányzat nevében megköszönte az újpesti szociális szakemberek egész éves munkáját, akiknek.

A díjazottak:

Kardosné Moldvai Tünde szociálpedagógus végzettséggel rendelkezik, szakmai pályáját Nagyatádon kezdte családgondozóként, szintén családok átmeneti otthonában. 2013-ban költözött a fővárosba és 2014-től dolgozik Újpesten, az S.O.S. Krízis Alapítványnál, ahol kezdetben családgondozóként segítette a szociális krízishelyzet miatt otthontalanná vált családokat, majd néhány év múlva tevékenysége a kapcsolati erőszak áldozatainak segítésével egészült ki.

2017-ben nevezték ki a Családok Átmeneti Otthonának vezető családgondozói tisztjére, az ő feladata az otthonban dolgozó szakemberek munkájának irányítása, ellenőrzése, az új munkatársak betanítása, emellett maga is aktívan részt vesz a kliensek segítésében. Öt éven keresztül irányította a bántalmazottak számára létrehozott Félutas Ház szolgáltatást, illetve krízis esetmenedzserként gyakorlatilag folyamatos elérhetőséget biztosítva működik együtt az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálattal.

Szakmai munkavégzésének eredményességét igazolja, hogy több általa segített család költözött már önálló lakásba az Újpest Önkormányzata és a Habitat for Humanity által működtetett Második esély programon keresztül. 2021-ben úgy döntött, tovább szeretné fejleszteni a szakmai tudását, és beiratkozott az Apor Vilmos Katolikus Főiskola Mentálhigiénés közösség- és kapcsolatépítő mesterszakára, ahol idén végzett.

Oláh Katalin 2007 óta dolgozik Újpest Önkormányzatának Szociális Intézményénél, ahol kezdetben szociális asszisztens pozícióban ismerkedett meg az intézményben folyó munkával. 2012-ben szociális munka BA szintű képesítést, majd 2017-ben szociális munka mester szintű végzettséget szerzett. 2015-től családgondozóként dolgozott, 2016-tól pedig esetmenedzserként foglalkozott azokkal a családokkal, amelyek gyermekeik veszélyeztetettségének megszüntetésére a hatóság bevonása nélkül már nem voltak képesek. 2017-ben az alapellátási munkacsoport szakmai vezetője lett, 2019-től, gyermeke születése óta pedig ismét esetmenedzserként dolgozik az Intézményben.

Valódi oszlopos tagja az Intézménynek, aki folyamatosan segíti kollégái munkáját, mentorként pedig akadályt nem ismerve tanítja be az újonnan érkező esetmenedzsereket. Tereptanárként is folyamatosan és fáradhatatlanul fogadja a szociális képzést teljesítő hallgatókat. A klienseivel végzett munkáját mindig gyermekfókuszú problémacentrikusság jellemzi.

fotó: Várai Mihály

Szűcs Eszter a Kanizsai Dorottya Egészségügyi Szakközépiskolában szerzett érettségi vizsgát, általános ápoló és általános asszisztensi végzettséget, ezt követően Kerepestarcsán helyezkedett el bölcsődei gondozónőként. 1987-től 1997-ig tíz éven keresztül dolgozott asszisztensként az Újpesti Rendelőintézet Nyár utcai telephelyén, majd a XV. kerületi rendelőintézet nőgyógyászati osztályára került. 2005-ben kezdte el a munkát az „Őszi Fény” Integrált Gondozási Központ Király utcai telephelyén, mint klubgondozónő, öt év elteltével, 2010-ben pedig a Tungsram utcában működő Sárga Rózsa Idősek Klubja vezetője lett.

Munkájában rendkívül elhivatott, az idősek iránti szeretete példaértékű, szervezői adottsága a hosszú évek alatt számtalanszor megmutatkozott az időseknek szervezett programok alkalmával. Kiválóan irányítja a hozzá tartozó tíz fő kolléga munkáját, tevékenysége, áldozatos munkája nagymértékben hozzájárul az Újpesten élő idős emberek színvonalas szociális ellátásához.

RD