2014. június 14-15-én Nemzeti kincseink programsorozatunk keretében kétnapos kiránduláson voltunk. Az előző napok kánikulája megenyhült, kellemes, kirándulásra alkalmas időben indultunk útnak. Elsőnek Szegvárat tekintettük meg. Meglepődtünk a sok autót látva, de mint kiderült, általános iskolai ballagás volt aznap, ami vidéken komoly családi eseménynek számít. A rendre polgárőrök vigyáztak, udvariasan segítettek az idegeneknek. A gazdatiszti ház előtt várakoztunk, mely ma Falumúzeum, közben a tájra jellemző érdekes kéményen fészkelő gólyacsaládban gyönyörködtünk.
Remek idegenvezetést kaptunk, a tárgyak egy részét megfogdoshattuk (a korai Vénusz szobrát is). Gazdag leletanyag bizonyítja, hogy a tájegység legalább 4-6 ezer év óta lakott. A vizekben gazdag csongrádi település a Kurca és a Kórogyér találkozásánál alakult ki, a közelben pedig a Tisza folyik. Az itt elterülő földnyúlványon a Szeri Pósa család birtokán alakult ki egy kisebb település, majd az 1500-as években a gazdát cserélt. Neve a szeg (Zeegh) és a Dóczy-család által erődített kúria (vár) nevéből alakult ki. 1552-ben a török elfoglalta, majd 1596-ban lerombolták. Az iszlám elnyomás megszűnése után Szegedhez tartozott, később adomány útján a Károlyi családhoz került. A település fejlődése megindult, katolikus lakosság telepedett le, a grófi család rendbe hozatta a templomot és a kúriát. 1773-ban vásárlás útján került a vármegye tulajdonába és lett annak központja 1883-ig. Lakossága 100%-ban magyarnak vallja magát.
Megtekintettük a Jaksa János által alapított falumúzeumot, melyet a 18. század végén épült uradalmi tiszti lakásból (később mészárszék és szatócsbolt) alakítottak ki. Nekünk érdekesség volt a háztartási eszközök egy része, valamint a borotva gyermekek elleni védelmét biztosító “gyermekzárak” bemutatása, ritkán mutatnak be ilyen eszközöket.
Tovább látogattuk a város nevezetességeit. A török kor után a Károlyi család által felújított római katolikus templomban híres festmények művészi másolatait tekintettük meg: Lotz Károly festményének másolatát Jakobey Károly, a többit Müller festette. 1745-től vannak anyakönyveik, a padok és a keresztelőmedence 1790-ből való.
Következő állomásunk a Városháza, a Dóczy-kúria területén épült, ma különféle rendezvényeknek ad otthont. A vásárlási összeg többszöröséért (nyolcszorosáért) alakították át, amiről később kiderült, hogy a mai fogalmaink szerint korrupciós ügylet miatt: egy másik épületet emeltek az eredetitől kissé délebbre jóval nagyobb költségen. Udvarán börtön állt, állítólag Rózsa Sándor is raboskodott cellájában. A 20. század elején elbontották.
Folytattuk az érdekességek látogatását és a Pusztai-féle szélmalomhoz mentünk. A ma is működésre alkalmas, két malomkővel ellátott malom 1865-1948 között üzemelt. Felmehettünk a legmagasabb 4. szintre, így az egész malom gépezetét, felépítését láthattuk.
Buszra szálltunk és a következő úti cél, Mártély felé tartottunk. 1019-ben egy oklevél (Saint Adrianus után) Adriani néven említi. A Tisza partján fekszik 10 km-re Hódmezővásárhelytől. Mi az üdülőtelepet látogattuk meg, ahol gyönyörű környezetben fürdési és csónakázási lehetőség is van. Megtekintettük a közelmúltban elhunyt építész, Makovecz Imre nyaralóját: jellegzetes stílusa messziről felismerhetővé teszi. Sajnos, a művésztelep még lakatlan volt. Melegedett az idő, remek sörrel oltottuk szomjunkat.
Hódmezővásárhelyre hamar megérkeztünk. Elbódított minket a rengeteg virágzó levendula és hársfa illata. A Pelikán Szállóban elfoglaltuk szobáinkat és indultunk a parkos, virágos, illatos városban egy kis sétára.
Hódmezővásárhely nevében legfőbb régi nevezetességei fellelhetők. A Tiszántúlon, a Maros-Körös közén már az őskor óta lakott volt, Árpád-kori falu, majd vásártartási joggal felruházott település állt a helyén. Birtokosától, Hunyadi János kormányzótól 1456-ban mezővárosi rangot kapott. 1552-ben a török elfoglalta, majd 1693-ban feldúlta, 1699-re épült újjá. Rákóczi idején a Károlyi Sándor gróf (a szatmári béke megkötője) kapta, mérsékelt fejlődésnek indult. 1873-ban törvényhatósági jogú várossá vált, fejlődése ekkor felgyorsult. Az I. világháborúban a franciák megszállták, majd váltották őket a románok, ott tartózkodásuk idején a város komoly károkat szenvedett.
Feljegyezték, hogy Bródy Sándor paraszt Párizsnak nevezte Hódmezővásárhelyt, Ady utalva a mozgalmas irodalmi életre a város dicséretére fordította a lealacsonyító megjegyzést. A második világháború 1944. október 8-án 1 nap alatt söpört végig a városon. Elpusztult a lovak 90 %-a és 500 mázsa búzát gyűjtöttek be a megszállók. Még talpra sem állt a gazdaság, máris beköszöntött az erőszakos szövetkezetesítés.
Még a vacsora előtt ellátogattunk az Emlékpontba, mely a budapesti Terror Háza mintájára a 20. század magyar történelmének a pártállami idejét dolgozta fel. Saját valós élményeink találkoztak a képek, szövegek által felidézett eseményekkel (sokról nem is tudtunk), a fiatalabbak meg itt ismerkedhettek meg a közelmúlttal.
Kellemes vacsora a hársfák alatt, a Városháza előtti téren rendezett hétvégi kirakodóvásár meglátogatása és mély alvás után másnap fiatal, ízes beszédű vezetőnkkel a város nevezetességeinek megtekintésére indultunk. Átvágva az árvédelmi fal alatt kialakított parkon, megnéztük József Attila allegorikus szobrát (Kligl Sándor szobrász és Novák István építész alkotása) és a II. Világháborús emlékművet (készítette: Lantos Györgyi).
Ezután a Zsinagóga felújított épületét látogattuk meg, ahol már vártak minket. Szép, harmonikus mór stílusban épült zsidó templom kertjében egy Holokauszt-emlékmű várt a délutáni felavatásra.
Ma divatos az interaktív múzeumlátogatás, a régi mesterségek bemutatása a látogatók aktív részvételével. Szénási János fazekas mesterhez látogattunk. Gyönyörű, virágos falusi kertje méltó háttere, kiegészítője a szép edényeknek. A mester a geológiai, földtörténeti tájékoztatója, a helyi fazekasság történetének, illetve eltűnésének áttekintését követően bemutatta hogyan készül el egy csupor vagy egy tányér. Utána felajánlotta, próbáljuk meg mi is. Balogh Zsuzsi szép kistányért korongozott. Gratulálunk!
Következő állomásunk az Ybl Miklós által tervezett tekintélyes méretű Városháza volt. Szép díszterme, a festmények, üvegajtók, fafaragások, festett stukkók és a sarkokban női alakos domborművek díszítik a mennyezetet. Látványuk nagy tetszést aratott. Az épület előtt áll a II. világháborús emlékmű a hatalmas Kossuth téren.
A hófehér református ótemplomhoz érkeztünk, ami valamikor a Hódtó partján állt. Vályogból készült falához a kőtornyot 1713-14-ben építették, a víz, tűz, ellenség mozgását is innen figyelték. Károlyi Sándor a valamikor Rákóczi tulajdonát képező nagyacsedi órát és csengettyűt a templomnak adományozta 1725-ben. 1741-42-ben védfalat húztak köré és bazár működött a tövében. 1889-ben részben a falat, 1961-ben pedig a bazárt bontották le. A berendezéseket, kazettákat gyulai asztalosok készítették és festéssel díszítették. 1892-ben vasgerendákra, vaslábakra cserélték a faszerkezetek egy részét. A lakatos a helyi Deák Mihály, az asztalos a budapesti Csepreghi János volt. Soukenik János által készített adomány orgonát 1896-ban tették helyére. Szép, színes üvegablakai is nagyrészt adományokból készültek. Két szószék látható a templomban: egy régebbi festett, tetején a pelikánnal és egy nagyobb barna faragott fából, a felső részén aranyozva. Különös és érdekes kérdés hangzott el: miért csak felfelé aranyozott?
Az Istennek jár az arany, szolgáinak nem – hangzott a válasz.
Egy család, apa, anya és kislánya vártak minket, részletes előadást tartva a templom történetéről, jelenlegi funkciójáról. Állami segítséggel újították fel, ennek fejében múzeumként kell működnie 5 évig. Az ismertető a hölgy, a működő óra karbantartása az apa feladata, a kislány a toronyba vezető lépcső “felügyeletét” látta el. Nagyon tetszett, hogy a közel 300 éves hiányos kazetták, a festetlen ódon padok és a szószék eredeti helyükön megtalálva volt látható. A toronyból ismét megcsodálhattuk a föld és az ég találkozását, itt a kilátás útját még dombok sem állják.
Tovább sétálva szép szobrok, épületek látványa tárult elénk: a Kispiac, a szecessziós Kaszinó, a Kossuth téren egy bank épülete, valamint a Fekete Sas szálló. A hotel bálterme lenyűgözött minket, csillárjai, stukkói, páholyai száz évvel ezelőtti pezsgő társasági életről tanúskodnak.
Egy kis szabadidő eltöltése az ebéd elfogyasztására és fagylaltozásra adott alkalmat. A Tornyai Múzeumot, benne Koszta József festőművész életművének kiállításának megtekintése következett, majd kedves kalauzolás mellett meglátogattuk az 1792-ben épült, majd 2012-ben felújított gyönyörű szerb ortodox templomot.
A nap lemenőben volt, mi fáradtan igyekeztünk a parkolóba, ám egy dologra időt kellett szakítani: az Újpesten őshonos homoktövisből készült fagylaltra leltünk, és aki eddig nem fogyasztotta, most kötelességének tekintette, hogy megkóstolja.
Hazafelé gyülekező felhők festői látványa alatt búcsúztunk az Alföldtől. A sík vidéken még láthattuk, ahogy a nap erőlködve igyekezett kipillantani a bárányfelhők és a szürke esőpárnák alól. Akár hegy, akár völgy, akár róna: szép Magyarország!
Somorjai Edéné