Augusztus 29-én, Újpest születésnapján ismét a legnagyobb elismeréseket adta át az önkormányzat azoknak, akik munkájukkal és elhivatottságukkal példát mutatnak. Az ünnepségen Szabó János, az Újpesti Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Gimnázium pedagógusa vehette át az Újpest Önkormányzata Elismerő Oklevele Díjat. A tanár úrral a pályájáról és alkotói hitvallásáról beszélgettünk.
– Milyen érzés volt, amikor átadták önnek az oklevelet?
Boldog voltam, hogy megkaphattam ezt az elismerést. Igazán meghatott a pillanat, amikor átvehettem. Nagyon büszke vagyok rá, hogy a munkámat ily módon is megbecsüli és értékeli Újpest közössége.
– Eredetileg is a tanári pályára készült?
Műszaki beállítottságú gyerekként először egy építőipari szakközépiskolát végeztem el, de időközben rájöttem, hogy ez nem igazán nekem való. Ezért beiratkoztam az egri Tanárképző Főiskolára földrajz–rajz szakra, és a diploma megszerzése után egyből úgy éreztem, hogy ebben a hivatásban kell elhelyezkednem, mert tanítani szeretnék. 1992 óta állok a katedrán, 2006-ban költöztem Salgótarjánból Újpestre, és 2009 óta tartok földrajz- és vizuális kultúra órákat az Újpesti Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Gimnáziumban.
– Azt hallottam, hogy az Ön által felkészített tanítványok a nehezebb szakmai kihívásokban is otthonosan mozognak.
Igen, a Csokonaiba járó tanulóink általában brillíroznak a képzőművészeti pályázatokon. A kerületünkön belüli megmérettetéseken is remekül szerepelnek, de az országos és fővárosi versenyeken is végeztek már az elsők között. Ez óriási büszkeséggel tölt el.
– Mit tart a leglényegesebb dolognak a saját szakmai munkájában?
Az alkotási folyamat élményszerű megtapasztaltatását talán a legfontosabb feladatomnak, szinte küldetésemnek tartom. Magam is gyakran ragadok ecsetet, és azt a nyugalmat, kiteljesedést, a hétköznapi gondokon való felülemelkedést, amit ilyenkor érzek, szeretném minden diákommal megismertetni és megszerettetni.
-Lehet úgy fogalmazni, hogy ön művészeket nevel a gyerekekből?
Nem mindenkinél tart ez a fajta lelkesedés sokáig, de került ki az iskolánkból már olyan tanuló, aki azóta is hivatásszerűen foglalkozik alkalmazott grafikával, és akivel a mai napig tartom a kapcsolatot.
– Ön milyen technikával dolgozik általában?
Leginkább az olajfestés áll közel hozzám, portrékat és tájképeket készítek, de szívesen festek akvarellben is, ami jóval nehezebb műfaj. Valamennyire értek a számítógépes grafikához is, és videókat is szoktam vágni, az a terület sem idegen számomra.
– Hogyan fog neki egy új alkotásnak, mi az első lépés?
Általában mindig valamilyen inspiráció hatására állok az üres vászon elé – természetesen csak akkor, amikor nincs más dolgom. Mostanában elég kevés a szabadidőm: saját osztályom van, a felső tagozatban és a gimnáziumban is tanítok, valamint az érettségizőknek is sokszor besegítek. Bár nehéz beszorítani a napirendembe a festést, de én csak ecsettel a kezemben tudok igazán újra feltöltődni.