Fáklyás meneteléssel, koszorúzással emlékezett július 11-én Újpest Önkormányzata mindazokra, akiket hetvenegy évvel ezelőtt pontosan ezen a napon kezdtek elhurcolni a városból. A menet pontosan azt az utat tette meg a vasúttól visszafele a Mártírok utcai emléktábláig, amelyen akkor oly sokan haladtak végig. Dr. Molnár Szabolcs alpolgármester beszédében többek között egyéni sorsokról, az emlékezés szükségességéről és a gonoszság elítéléséről szólt.
A menet a Halassy Olivér Német Nyelvet Emelt Szinten Oktató Általános Iskola mögötti vasúti átjárótól indult, arról a helyszínről, ahonnét sokakat szállítottak vonatra, de csak töredékük térhetett vissza. Szöllősy Marianne, a Neogrády László Helytörténeti Gyűjtemény vezetője kiemelte, minden ötödik újpestit deportálták, köztük díszpolgárokat, iparosokat, orvosokat, de csak nagyon kevesen térhettek vissza közülük. A túlélők pontos számának meghatározását nehezíti, hogy többen csak jóval később vállalták eredeti nevüket, identitásukat.
Szöllősy Marianne szavai után a menet a Mártírok utca irányába indult. Díszpolgárok, Újpestért-díjasok, önkormányzati képviselők is fáklyával a kezükben tették meg a párszáz méteres távot.
Szerdócz Ervin, Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége Újpest-Rákospalota templomkörzetének rabbija a Mártírok utcai emléktáblánál beszédében Ronald Reagenre utalva úgy fogalmazott, azzal, hogy július 11-ét gyásznappá nyilvánították Újpesten, „leomlottak a falak”, átlátunk egymás oldalára. Hozzátette, a vasútig vezető utat visszafelé megtenni egészen más üzenete van, az emlékezést jelenti. Ebben Újpest vezetésének nagy szerepe van.
Dr. Molnár Szabolcs alpolgármester leszögezte: az életerős közösségek nem felejtenek, a múltat annak negatív és pozitív emlékeivel egyaránt életben tartják. Őrzik a kiválóságok hírnevét és a gyászról sem feledkeznek el.
Az alpolgármester kiemelte, egyéni sorsokra, életutakra emlékezünk, akik egy öntudatos közösség részeként itt élték mindennapjaikat. Kapcsolataik, otthonuk ide kötötte őket, azonban egy napon fegyveresek kopogtattak hozzájuk, és mindösszesen öt percük maradt egyetlen bőröndbe becsomagolni. A búcsúzásra már nem maradt idejük. (Alig háromezren térhettek csak vissza.)
Azt is mondta, mindegy, hogy náciként, vagy az ideológiát követő magyarként követte el valaki, amit tett, később egy másik rendszer ugyanezt, másokkal, más okkal ugyanúgy megtette. Nincs jobb vagy rosszabb gonoszság, határozottan el kell ítélnünk annak minden formáját, és bármi önfelmentés az ismétlődés lehetőségét hordozza magában – nyomatékosította dr. Molnár Szabolcs.
Végül arról is szólt, nem szabad elfelejtenünk azokat sem, akik mentették az üldözötteket, majd később meghurcolták őket ezért. Július 11-én rájuk is emlékezünk, valamint azokra is, akiket nevük, vagy etnikumuk miatt vittek el.
Az emlékezés koszorúzással ért véget, az önkormányzat részéről dr. Molnár Szabolcs alpolgármester helyezte el a kegyelet virágait.
M. Orbán András