Január 17-én adták át a Raoul Wallenberg-díjakat a Páva utcai Holokauszt Emlékközpontban, s az idei ünnepségnek fontos újpesti vonatkozása is van. Elismerésben részesült Dúl Géza plébános, Somos László esperes-plébános, Szécsi József, a Keresztény-Zsidó Társaság főtitkára, Tóth Józsefné pedagógus, és az Újpesti Zsidó Hitközség elöljárója, dr. Rozner László. A díjakat Hiller István oktatási és kulturális miniszter, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium, a Raoul Wallenberg Alapítvány, a Raoul Wallenberg Egyesület, a Települési Önkormányzatok Szövetsége és a Roma Polgárjogi Alapítvány által létrehozott bíráló bizottság ítélte oda.
A tragikusan elhunyt svéd diplomatáról elnevezett elismerésben azok részesülhetnek, akik a népcsoportok, felekezetek, vallási közösségek együttélésében, az egymás iránti előítélet leküzdésében aktív szerepet vállalnak, akik a társadalmi igazságtalanságok ellen harcolnak, akik önzetlenül az elesett emberek megsegítésén dolgoznak. Dr. Rozner László ilyen. Aki ismeri őt, tudja, mennyire megbízható, mennyire türelmes, agilis, segítőkész; nem véletlenül kapta meg tavaly augusztusban az Újpestért-díjat is, mellyel kerületünk „hivatalosan” is elismerte rendkívüli tevékenységét.
Molnár István Gábor, az Újpesti Roma Kisebbségi Önkormányzat képviselője, valamint az Eötvös József Cigány-Magyar Pedagógiai Társaság kulturális ügyvivője – nem mellesleg lapunk szerzője – rendkívül pozitívan beszél a díjazottról:
– Tíz évvel ezelőtt indítottuk el szociális irodánkat Újpesten. Laci bácsi kezdettől fogva támogatta munkánkat, és segítette az itt élőket. Civilben is roppant segítőkész, rengeteg nehéz körülmények között élő családot mentett meg a kilakoltatástól, segített nekik ügyes-bajos dolgaik elintézésében. A hagyatéki ügyekben nagyszerűen kiigazodik, és mivel megbízható, lelkiismeretes, puritán ember, az ügyfelek nem egyszer külföldről bízták rá a hagyatéki eljárás lebonyolítását. Kiterjedt kapcsolatrendszere van, biztos vagyok benne, hogy mindenhol kedvelik és tisztelik őt kedvességéért, tudásáért, elhivatottságáért. Több évtizedes munkája és az abból megszületett tapasztalatok miatt tudja, mit hol és hogyan lehet leggyorsabban, leghatékonyabban elérni, ismeri a jogszabályokat, ismeri a lehetőségeket. Fiatalokat megszégyenítő módon dolgozik még most is, nyugdíjasként. Laci bácsi egy intézmény.
– Szerinted honnan merít erőt ehhez a munkához? – Biztos vagyok benne, hogy az alázat, az empátia és a segítőkészség az ő alaptermészetéből fakad, de talán elárulhatom, túlélte a holokausztot. A családja elhunyt a borzalmak során – testvére a kezei között -, ő megmenekült, s talán ettől is vált szociálisan érzékennyé, mindannyiunk problémája iránt. Amikor másokon segít, amikor ismeretlenek mindennapjainak nehézségein enyhít, az számára a világ legtermészetesebb dolga.
Rozner Laci bácsi valóban nem tétlenkedik. Amikor felkerestük őt, épp egy kilakoltatás ügyében dolgozott, másnap délelőtt az Anyakönyvi Hivatalba rohant egy másik ügy kapcsán, majd ügyfeleket fogadott. Végül találtunk egy fél óra szabadidőt, amikor egy keveset beszélgetni tudtunk.
– Több évtizede segítem az újpestieket, hovatartozásra, származásra való tekintet nélkül. Sosem azt figyeltem. Jogászként diplomáztam, majd szövetkezetekhez kerültem tanácsadónak. Egyiknél elnöknek is megválasztottak, a dolgozók ügyeit képviseltem. Kezdetben nem volt zökkenőmentes a munka, voltak vitáink, de úgy tűnik, mégis jónak találtak, hiszen harminc évig maradtam elnök. Onnan mentem nyugdíjba 68 évesen – most 72 vagyok -, de ez nem jelenti nálam a pihenést. Izgő-mozgó ember vagyok, szeretek most is aktív lenni, és segíteni azoknak, akik hozzám fordulnak, akik bajba kerültek.
– Nemcsak a zsidó hitközségben vállal jelentős szerepet, hanem az újpesti cigányság mindennapjaiban is.
– Harminc éve élek a kerületben, az Újpesti Roma Kisebbségi Önkormányzathoz viszonylag véletlenül kerültem. Segítettem nekik hatósági iratok beszerzésében, aztán ott ragadtam. Elég sok üggyel találkoztam elejétől fogva: adósságkezeléssel, bérleti jogviszony kérdéseivel, tartásdíjjal kapcsolatos problémákkal. Motivált, hogy tudok segíteni a bajbajutottakon, szívesen foglalkoztam a gondjaikkal, és azt hiszem, mondhatom is, hogy értek hozzá. Mindig vonzódtam az efféle hivatáshoz, a segítségnyújtáshoz, a karitatív tevékenységekhez, miért hagynám abba nyugdíjasként?
– Vannak kiemelkedő sikerei?
– Nekem minden kisebb és nagyobb elintézett ügy siker, hiszen segíteni tudtam. Sok kárpótlási ügyet vittem véghez, volt, hogy az adósság átütemezéséért dolgoztam, máskor a gyermektartás rendszeres fizetéséért harcoltam. Volt, hogy bútort szereztem valakinek. Rengeteg problémára van megoldás, és megfelelő jogi háttér, csak meg kell találni. Szerencsére az önkormányzatnál is segítik a munkánkat: a lakásosztály, a szociális osztály, vagy a családsegítő munkatársaira mindig számíthatok.
– Hogyan találnak önre a segítségre szorulók?
– Szerdánként a Roma Kisebbségi Önkormányzat elnöke, Csóka János úr tart fogadóórát. Legtöbbször ő találkozik először a felmerült problémával, de gyakran közvetlenül engem keresnek meg az újpestiek, ami nem is nehéz, hiszen én is gyakran bent vagyok az irodában, nyilvános a telefonszámom is. Sajnos néha több probléma is felmerül egy családon belül. Hogy mindet rám bízzák, hogy elfogadják, van megoldás, ahhoz bizony komoly bizalomnak kell kialakulni. Nem lehet mindenki járatos a jogi kérdésekben, ráadásul azt hiszem, az emberek nehezen tudják képviselni magukat. Kell valaki, akibe belekapaszkodhatnak, és nagyon örülök, hogy ez a kapaszkodó én lehetek. Nem mindig egyszerű az út a megoldásig, gyakran érzem, érezzük, hogy sziszifuszi munka áll előttünk, mégis sikerül. Amikor látom az embereket mosolyogni, amikor kezet fognak velem az ügy lezárása, megoldása után, amikor hozzám küldik az ismerőseiket, akkor tudom, megérte a fáradozásom.