Több mint 300 alkalommal állt a lila-fehérek kapujában Balajcza Szabolcs. Tavaly kurtán-furcsán távozott a Megyeri útról, és Siófokon próbált szerencsét. A harminckilenc éves kapus hiába nyújtott jó teljesítményt, a szezon végén szerződést bontottak vele. Ma már ismét újpesti, igaz nem a nagy csapat edzéseit látogatja, az UTE Labdarúgó Akadémiáján dolgozik.
– Miért lett vége a siófoki kiruccanásnak?
– Úgy fest, nekem nincs szerencsém a klubtulajdonosokkal. Újpesten sem sikerült dűlőre jutnom a belga üzletemberrel, őt egyáltalán nem érdekelte a klubhűség, neki a biznisz a legfontosabb. Sajnos ez látszik a jelenlegi játékoskereten is, nagyítóval kell keresni magyarokat, a saját nevelésű futballistákról nem is beszélve. Siófokon, hogy a kérdésére válaszoljak, máig sem indokolták meg a döntést, szó nélkül váltak meg tőlem.
– Gondolom kellemetlen hónapok következtek…
– Néha magam is elszontyolodtam, nem akartam tudomásul venni, hogy ennyi volt a foci, és kész. Még szerencse, hogy a feleségem tartotta bennem a lelket, mondogatta, ha egy ajtó bezárul, általában egy másik kinyílik előtted. Így is lett, megkerestek az UTE Akadémiáról, és bevallom, egy másodpercet sem gondolkodtam, elfogadtam az ajánlatukat.
– Nem hiányzik a kapu?
– De! Ezért is védek, persze már amatőrként, a megyei bajnokságban vitézkedő Hetes Vikár csapatában.
– Fiait is megfertőzte a foci?
– Focizgatnak. Azt már látom rajtuk, sőt érzem, nem szerettek bele, mi több, nem is igazán érdekli őket a labdarúgás. Nem erőltetem a dolgot, viszont a sportolásból nem engedek.
– Hogy fogadták az ifjú kapuspalánták az edzésen? Egyáltalán tudták azt, ki lesz a trénerük?
– Nagyképűség nélkül mondhatom, pontosan tudták ki a Balajcza Szabolcs. Többen labdaszedők voltak a Megyeri úton, mások, gondolom, a szüleiktől hallhattak rólam.
Gergely Gábor