•  
  •  
  •  

Öt éve már, hogy megrendezzük iskolánk névadójának tiszteletére a Bene-napot. Mint az elmúlt öt évben mindig, most is olimpikonok és más jeles vendégek tiszteltek meg minket látogatásukkal.

Az idén díszvendégünk volt: ifj. Bene Ferenc, névadónk fia, Benedek Tibor olimpiai bajnok vízilabdázó, Gyurta Dániel olimpiai bajnok úszó és Imre Géza olimpiai ezüstérmes párbajtőrvívó, Csák József olimpiai ezüstérmes cselgáncsozó, akik kéznyomatukat adták iskolánknak. Sőt, engedve a boldog gyerkőcök kérésének, lelkesen autogramot is osztogattak.
Örömünkre számos iskola elfogadta sportnapi meghívásunkat, és eljött erre a jeles eseményre. Volt olyan csapat, amelyik egyenesen Miskolcról utazott fel. Igazgatónőnk, Miskolczi Erzsébet ünnepi beszéde után felcsendült az Olimpiai himnusz, és a gyerekek nagy reményekkel telve indultak neki a versenyeknek. Az osztályok osztályfőnökükkel járták a különféle állomásokat. A pályán és a pályán kívül is mozogtunk, sportoltunk, tanultuk és gyakoroltuk a sportszerűség fogalmát. A sport az életben az egyik legjobb tanár. Megtanít küzdeni a céljaidért, kitartásra buzdít. Megtanít emelt fejjel viselni a győzelmet és a vereséget. Megtanít elismerni a jobbakat, és megtanít felnézni rájuk.
Tanulóink és a vendég iskolák csapatai különböző sportágakban mérhették össze tudásukat. Röplabda -, kézilabda – és focimérkőzések zajlottak. A versenyek reggeltől délig tartottak, így bőven jutott idő mindenkinek arra, hogy a legjobb formáját mutassa, a csapatok kitettek magukért. A legizgalmasabb az eredményhirdetés volt, amikor a legjobbak átvehették érmüket, kupájukat. Mi Benések megnyertük a labdarúgó kupát, s másodikak lettünk a szivacskézilabda és a röplabda tornán. Gratulálunk! A szép délelőttel még nem ért véget a nap. A vendégiskolák távozása után indultak a családos programok. A délután folyamán a szülők is csatlakozhattak sportoló csemetéikhez, és velük élvezhették a mozgás örömét.
Úgy hiszem, mindenki nevében kijelenthetem, hogy eseménydús napot tudhatunk magunk mögött, amely évek múltán is szívesen emlékszünk vissza.

Mózes Júlia 8.a
Újpesti Bene Ferenc Általános Iskola